Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, de vannak buktatók

Történelmi jelentőségű megegyezés született arról Magyarország és Azerbajdzsán között, hogy hazánk részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, és ezáltal az ország ellátásbiztonsága új dimenzióba léphet – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 5-én Bakuban.

Miközben újságíróként próbáltunk volna érdeklődni a projektről, egzotikus nyelvű (vélhetően azeri) hálózati üzenetekbe botlottunk, de mint megtudtuk, ez nem feltétlenül a bejelentés miatt van, Bakuban ugyanis nagy energiafórum zajlik éppen. A friss bejelentés részletekeit mindjárt eláruljuk, de kezdjük pár kérdéssel, mert azért az általunk elért szakértők izgalmas aspektusokat vetettek fel.

• Oké, ez nem Oroszország, de Azerbajdzsán vajon jobb partner?
• Kereskedelmileg értékes lehet a befektetés, de hogyan javít az ellátásbiztonságon a távoli földgáz, amit ide is kellene hozni? A mező kitermelése ráadásul technológiailag sem lesz egyszerű.
• Ez az a projekt, aminek szankcionált országok, így Oroszország és Irán is a része. Nem lesz ebből megint baj?

A megállapodással érintett Shah Deniz mező éves kitermelése megközelíti a 30 milliárd köbmétert, és a kitermelt gáznak egy jelentős része az úgynevezett Déli Gázfolyosón keresztül Európába kerülhet.

Beszélgetőpartnereink között akadt, aki kevésbé látta kockázatosnak a magyar húzást, hiszen valójában egy brit vezetésű projektről van szó, de ő is hűtötte a kedélyeket, mondván, árat, részesedést még nem hallottunk, ahogy azt sem, hogy Magyarország kitől venne részesedést a projektben. Tehát az alapján, ami eddig konkrétan tudható, lehet komoly, de lehet jelképes is a frissen bejelentett egyezség, továbbá mindenképp hordoz kockázatokat, amiket a kormányzati kommunikáció nem reklámoz.

A részletek még hiányoznak

Szijjártó Péter azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján mindenesetre történelminek nevezte a megállapodást, amelynek nyomán szerinte Magyarország a világ energiapiacán új, az eddiginél sokkal magasabb szintre lép.

A közlemény szerint Magyarország földgázellátási biztonságát teljesen új dimenzióba helyezi. Gyakorlatilag a földgázszükségletünk egy komoly részével mi magunk fogunk tulajdonilag rendelkezni. Szijjártó Péter közölte, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség óriási versenyelőnyt, egyúttal pedig jelentős biztonságot is ad Magyarországnak, miután Azerbajdzsán rendkívül fontos szereplőjévé vált hazánk energiaellátásának.

A minisztériumi közlemény ezután az eddig közös bizniszek méltatásába vált:

• Magyarország idén vásárolt először földgázt Azerbajdzsántól, 50 millió köbméter mennyiségben (azért ezt nagyon ne értékeljük túl, 1-2 nap téli fogyasztásáról van szó);
• júliusra létrejön a közös vállalat Azerbajdzsán, Grúzia (Georgia), Románia és Magyarország között, amelynek feladata az lesz, hogy a Kaszpi-térségben termelt zöld energiát Közép-Európába juttassa.
• Arra is kitért, hogy a Mol azerbajdzsáni beruházásainak értéke elérte a kétmilliárd dollárt, ezáltal a magyar vállalat lett a dél-kaukázusi ország legnagyobb tengeri olajmezőjében már a harmadik legfőbb tulajdonos.

Álmok és valóság

Az azeri zöld energia elképzelését most inkább ne vegyük annyira komolyan, az nem tűnik túl reális megoldásnak, de egy-egy szénhidrogénmezőben tulajdont szerezni már más, konkrét, megfogható bejelentés.

Az ugyanakkor vicces, hogy mivel az orosz hírügynökség, a TASZSZ félreértette Szijjártót, a közleményében mint partner szerepelt a Mol, így eleinte több szakértő is azt hitte, hogy a Mol is részese a projektnek, de mint hallottuk, ez tévedés. Céges oldalról az állami MVM és nem a Mol lesz benne az együttműködésben.

Azerbajdzsán Shah Deniz projektje valaha brit–norvég (BP-Statoil) elgondolás volt, és egy oroszok nélküli nagy vezeték (a Nabucco) hozta volna Nyugatra az azeri gázt. De a Gazprom ügyesen védekezett, és egy alternatív ötlettel (Déli Áramlat) előbb kétségessé tette, majd gyakorlatilag ellehetetlenítette a vezetékprojektet.

Pedig a Nabucco nagy vívmány lett volna, mert a nyugat-európai, amerikai szabályozásnak megfelelő vezeték amolyan közhasznú infrastruktúra lett volna, mint egy olyan autópálya, ahol valamennyi piaci szereplő érdekeit nézik. Ahhoz hasonlóan képzeljük el az ötletet, mintha egy fizetős autópálya-hálózatról beszélnénk, amelyről ugyanakkor nincsen semmilyen autó kizárva, pénzért fel lehet rá hajtani (lehet gázt betölteni), le lehet róla hajtani (ki lehet venni a gázt), nem kizárólagos jogok jellemzik. A Nabucco ezen a módon egy termelői régiót kötött volna össze egy fogyasztói régióval, de mint mondtuk, elhalt.

Ezzel szemben az orosz koncepcióban a legtöbb gázinfrastruktúra egy dedikált forrástól egy dedikált fogyasztóhoz megy. Ebben a modellben végül nem Déli, inkább az Északi Áramlat és a Török Áramlat projekt bővült, valósult meg, utóbbi nagyrészt lefedve földrajzilag azt, amire eredetileg a Délit találták ki. Ezekben is az az elképzelés, hogy a Gazprom mezőit a Gazprom vezetéke összeköti a Gazprom ügyfeleivel, nincs szétválasztás a szerepek között. (Egy más szektorból vett példával élve, a McDonald’s éttermek McDonald’s hamburgert árulnak, nem mehet be a Burger King is árulni a sajátjait.)

Vannak kockázatok

Magyar gázipari szakember forrásaink közül volt, aki azt mesélte, hogy már számítani lehetett ehhez hasonló bejelentésre („nem véletlenül dörgölőztünk annyit az azeriekhez, még a baltás gyilkosukat is kiengedtük”). A magyar beszállás a történetbe természetesen nem helyezi forradalmian új megvilágításba az európai gázszektort, legfeljebb a magyart.

De azért az továbbra is kérdés, hogy ha pár ezer kilométerre van gáz, azt mi hogyan használjuk, annak ide is kell jönnie. A Déli Gázfolyosó ötlete létező, mi is bemutattuk már, de azért még nem tartunk ott, hogy ha újabb azeri gázt szeretnénk hozni az EU-ba, akkor csak nagyobbra nyissuk majd a csapot. A Déli Gázfolyosó, amely mellett napirenden van még a Vertikális Folyosó és a Szolidaritási Gyűrű nevű alternatív elképzelés, valamennyien nagy európai, de Oroszországot (és részben Ukrajnát) kikerülő projektek. Amire Szijjártó Péter utalt, az egy olyan projekt, amely három vezetékrendszert köt össze: a dél-kaukázusit, a transzadriait és a transzanatóliait (vagyis országonként nézve, Azerbajdzsánt Grúziával, Törökországgal, Görögországgal, Albániával és Olaszországgal). Ahogy egy szakértő mondta, itt azért vannak színes, vagyis kockázatos országok, nem könnyű eljutni az EU-ba úgy, hogy az uniós szabályokat elfogadó országokon jöjjön át a gáz. A vezetékrendszernek mindenesetre bizonyos elemei már megvannak, de nincsen teljesen kész, illetve szűkek a meglevő kapacitások.

De természetesen az azeri magyar forrásra úgyis lehet tekinteni, hogy lesz valamennyi jussunk a mezőből, aztán a konkrét gázmolekulákat majd elcseréljük (elswapoljuk), hogy ne kelljen idehozni. Ha a 30 milliárd köbméteres forrásból minket illet 5 százalék, akkor mondhatjuk azt, hogy évente van 1,5 milliárd köbméter gázunk, még ha egyáltalán nem is valószínű, hogy a magyar lakások fűtése éppen abból a molekulából valósul meg, amit Azerbajdzsánban kitermeltek.

Azért a Shah Deniz technológiailag sem könnyű, mert egy 6 kilométer mély kitermelés nehezebb dió, mint a leginkább jellemző 2-3 kilométer mélységű. További kérdés, hogy nem adódhatnak-e a Shah Deniz körül politikai kockázatok a későbbiekben. Ilyen kockázat lehet maga Azerbajdzsán (egy autoriter állam, ami olykor erősen összeütközik az unió fősodrával), de akár maga a projekt is. Ennek ugyanis több kulcsszereplője van, tényleg vannak benne Nyugaton is elfogadott befektetők, mint a brit BP (ők az üzemeltetők is), de benne van az orosz Lukoil, illetve az azeri SOCAR, az iráni NIOC, a török TPAO. Eközben a nyugatiak közül a norvégok illetve az olaszok már kiszálltak.

Az biztos, hogy a magyar külpolitika barátkozásaiba belefér az azeri, török, orosz, iráni partner, de azt, hogy a mindennapi üzletben is olyan könnyű-e velük, mint az ünnepi vacsorákon, majd az élet dönti el.

Frissítés: Az Energiaügyi Minisztérium FB-oldaláról közben két újabb fontos részlet derült ki, a részesedés mértéke és az eladó, idézzük:

Az MVM-csoport megállapodást kötött az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC-vel (SGC) az Azerbajdzsán területén lévő Shah Deniz tengeri földgáz- és kondenzátum mező termelés-megosztási megállapodás 5 százalékos részesedésének megszerzéséről.