„Gyerekkorom óta itt élek, erre tájsebnek nevezik az otthonom, hát kösz!” – józsefvárosi lakások állami kisajátítása ellen tüntettek

2024. április 18. – 13:40

„Gyerekkorom óta itt élek, erre tájsebnek nevezik az otthonom, hát kösz!” – józsefvárosi lakások állami kisajátítása ellen tüntettek
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormány számára Józsefváros nem más, mint egy terepasztal, ahol akármit megtehetnek kényükre-kedvükre” – mondta Pikó András józsefvárosi polgármester szerdán délután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épülete előtt a Ludovika téren. A politikus azt követően szervezett tüntetést, hogy április 9-én lapunktól tudta meg: az állam egy salátatörvénybe csomagolva akarja kisajátítani a kerületi ingatlanok egy részét, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek adja azokat. A pár száz tüntető mellett megjelent Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester is.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Csák János kulturális miniszter által jegyzett törvény értelmében ezekben a kisajátított ingatlanokban kapna helyet az NKE 2025-ben induló új tanárképzése. A kiszemelt ingatlanok között vannak azok a lakóépületek is, amiket az ellenzéki vezetésű önkormányzat több milliárdból akart felújítani a következő években, hogy önkormányzati bérlakásokat alakítsanak ki bennük.

A DIÓ2030 néven futó fejlesztési koncepció lényege, hogy jó minőségű, energiahatékony és nem utolsósorban megfizethető önkormányzati bérlakásokat alakítsanak ki a Diószegi Sámuel utcai bérházak felújításával. A terveket erről már tavaly szeptemberben elfogadta a józsefvárosi képviselő-testület, és a beruházás első lépéseként már az egyeztetéseket is elkezdték a felújítandó lakásokban élő családokkal a kiköltözésről. Az állami kisajátítás azonban az egész programnak keresztbe tehet, bár ennek részleteiről és menetéről még nem sokat tudni, például azt sem, mennyi pénzt kapna az ingatlanokért a kerület.

Gyerekkorom óta itt élek, erre tájsebnek nevezik az otthonom, hát kösz

– mondta egy lakó az NKE egy korábbi közleményére utalva, ami szerint a Diószegi utca házai „elhanyagolt, bántó tájsebként vannak jelen Budapest szívében”.

A tüntetésen felszólaló Pikó András szerint a kisajátítással 210 család lakhatása került veszélybe, mert a javaslat értelmében az önkormányzatnak október 31-ig kellene cserelakást felajánlania a lakóknak, de ezt a kerület ennyi idő alatt nem tudja megoldani. Ha ez nem sikerül, vagy a bérlő visszautasítja az új lakást, az államon a sor, hogy új lakhatást ajánljon fel. Ha a bérlő ezt is visszautasítja, az állam kártalanítani fogja őket, de nem tudni egyelőre, hogy ez mennyi pénzt is jelenthet.
Az önkormányzatnak egyébként 126 lakóháza van a kerületben, amelyeknek egy része üresen is áll, viszont ezek olyan rossz állapotúak, hogy nem tudnának oda embereket költöztetni.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Pikó András szerint szerda délután az egyik érintett épületben Sára Botond is megjelent, és azt mondta, hogy egy kártérítés esetén a lakások teljes piaci értékét oda fogják adni a lakóknak. „Gondoljanak bele, hogy abból mit lehet venni” – mondta Pikó a még fel nem újított önkormányzati lakások állapotára utalva, amiből szerinte normális lakhatást nem fognak találni a környéken. Pikó András szerint az is probléma, hogy az önkormányzat nem tud arról, hogy lenne üres, állami tulajdonú lakóingatlan a kerületben. Egyáltalán nem biztos, hogy a kiköltöztetett lakóknak a kerületben ajánlana lakást az állam.

A tüntetésen felszólalt Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője is, aki szerint miközben egyik oldalon már ott van az éppen megvalósuló DIÓ2030 projekt, az állam úgy sajátítaná ki az ingatlanokat, hogy képviselőként gyakorlatilag semmilyen konkrét tervet nem látott az új beruházásról. A politikus a törvényjavaslathoz korábban már két módosítót is benyújtott: az egyik úgy szólt, hogy ne az érintett lakások jelenlegi állapotát vegyék figyelembe az értékbecsléskor, hanem a felújítás utánit, a másik pedig, hogy a lakóknak garantálják, hogy Józsefvárosban kapjanak cserelakást. A kormánypárt mindkét módosítási javaslatot leszavazta.

Ha nem kapok cserelakást, az autómban húzzuk meg magunkat és a munkahelyemen fogok tisztálkodni

– állt az egyik lakó tüntetésen felolvasott levelében.

Megjelent a tüntetésen Karácsony Gergely főpolgármester is, aki szerint „ha fel is épül az egyetem, biztos, hogy évekkel később fogják elkezdeni” a kivitelezést, miközben az ott élőknek már most pakolni kellene.

A tüntetés után egy lakossági fórumot is tartott az önkormányzat, ahol eredetileg a DIÓ2030 projektet részletezték volna, de a javaslat miatt az abból adódó változásokról beszéltek a lakókkal. A fórumra a törvényjavaslatot benyújtó Csák Jánost, Kocsis Máté frakcióvezetőt és kormánybiztost, valamint az érintett egyetem, az NKE rektorát is meghívták, de ők nem jelentek meg. Itt az érintett lakásokban élők kérdéseire válaszolt az önkormányzat, de sok konkrétumot ők sem tudtak mondani a jövőre vonatkozóan. Szerintük a törvényjavaslat jelenlegi formájában nem állja meg a helyét: nem elég konkrét, nem beszél arról, hogy mennyi kártérítésre számíthatnak a lakók, és más törvényekkel sincsen összhangban. Pikó szerint a törvényjavaslat a jelenlegi formájában az egész DIÓ2030 projektet meghiúsíthatná, ezért az első és legfontosabb céljuk az, hogy visszavonják a törvénytervezet.

Kocsis Máté egy keddi sajtótájékoztatón már bejelentette, hogy pár helyen módosítani fogják a törvényjavaslatot. Az egyik fontos módosítás az lesz, hogy egészen 2025. január 31-ig tolják ki annak határidejét, hogy az önkormányzat cserelakásokat ajánlhasson fel a lakóknak, mivel szerintük Pikó András el fogja veszíteni a június 9-i önkormányzati választást, és emiatt akadályozni fogja a lakók elhelyezését.

A szerdai lakossági fórum egyik felszólalója arról beszélt, hogy sokan azért nem jöttek el, mert szerintük a polgármester csak riogatja az embereket, az ügy pedig a választási kampányának a része. Pikó azt mondta, ha ez valóban a választási kampányról szólna, akkor a kormány tettestársa lenne az ügyben, hiszen ők hozták a javaslatot. Arról is beszélt, hogy még ha le is szavazzák júniusban az önkormányzati választáson, októberig tart a mandátuma, így addig mindent megtesz, hogy senki ne kerüljön utcára.

Hankó Balázs innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón a Telexnek azt mondta, hogy az állam Budapest területén ajánlana fel cserelakást a lakóknak. Kocsis Máté ehhez annyit tett hozzá, sok lakó jelezte, hogy nem szeretne Budapesten maradni. A politikusok ugyanakkor nem tudtak róla, hogy az államnak lenne bármilyen lakása a kerületben, ezért nagyon valószínű, hogy a város más részeire költöztetnék át a lakókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!