A magyar kenyér már drágább az uniós átlagnál, és még tovább is drágulhat

2024. április 12. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

Négy év alatt majdnem háromszorosára nőtt a kenyér ára Magyarországon, és már az uniós átlagot is meghaladja, a béremelések miatt pedig több pékség további emeléseket tervez. Nagy István agrárminiszter szerint ugyanakkor az ő hatásköre csak a gabona árára terjed ki, és egyébként is, azért ilyen mértékű a drágulás, mert korábban a kenyér nálunk volt a legolcsóbb az Unióban – derült ki az RTL Híradójából.

Ugyan négy éve még csak 333 forintot kértek egy kiló fehér kenyérért, a KSH legfrissebb adatai szerint idén márciusban már átlagosan 875 forintba került. Az emelkedésről Nagy István agrárminiszter is beszélt a csütörtöki kormányinfón, ahol a háborús helyzetet és az uniós szankciókat tette felelőssé a helyzetért, és arról beszélt, hogy más országokban is hasonló a helyzet.

Nagy szerint főleg a magasabb energiaárakat fizetik a vevők, az RTL-nek azonban Raskó György agrárközgazdász azt mondta, az állam is jól keres a kenyéren, elvégre egy kiló kenyér árából a búza körülbelül 50-60 forint – Nagy konkrétan 53 forintot mondott –, az adó pedig 160-170 forint. A 18 százalékos áfa és a kiskereskedelmi különadó a szakértő szerint egyaránt beépülnek a kenyér árába, ami így tovább nő,

az RTL által megkérdezett pékség ügyvezetője elmondta, hogy a következő időszakban biztosan fognak még árat emelni a béremelés és a magas üzemanyagárak miatt.

Az MNB kimutatása szerint tavaly év végén már néhány százalékkal többe került a kenyér Magyarországon, mint átlagosan az EU-ban, miközben a koronavírus-járvány előtt még a tagállami átlag 80 százalékát sem érte el itthon a sütőipari termék ára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!