Orbán diplomáciai nagyüzeme – Törökország a gázpiacon is megkerülhetetlenné válik
2023. augusztus 30. – 07:32
Augusztus 20-án valóságos diplomáciai nagyüzemet tartott Orbán Viktor magyar kormányfő. A vendégek névsora igen furcsa volt. Míg az Európai Unióból most aktív állami vezetőket nem hívtak meg, a Karmelitában mások mellett ott volt Recep Tayyip Erdoğan török elnök, az azerbajdzsáni, az üzbég, a szerb elnök, a Boszniai Szerb Köztársaság vezetője, a türkmén és a kirgiz államfő, az Orosz Föderációhoz tartozó tagállam, a Tatár Köztársaság vezetője, és a katari emír is. Az öt autoriter rendszer, egy hibrid rezsim és két sérült demokrácia vezetőjének találkozójáról a magyar fővárosban zajló illiberális nagyüzemről szóló cikkünkben írtunk.
Ha földgázt hoz, akkor nem gáz?
Orbán Viktor azt mondta, hogy egy nagy világeseményre egy ország szívesen hívja meg a barátait. A találkozóról kiadott hivatalos közlemény szerint az elsősorban keleti partnerekkel folytatott tárgyalásokon elhangzott, hogy Magyarország ellátásbiztonságát javíthatná az azeri, a türkmén vagy általában a Törökországon át érkező gáz.
Később a múlt hét péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor is megindokolta az augusztus 20-i diplomáciai dömpinget. A kormányfő helyzetértékelése szerint miután „Ukrajna bemondta az unalmast”, kevesebb orosz gáz jön, az Északi Áramlatot pedig felrobbantották azok, akikről Orbán sejtetése szerint a rádió hallgatói közül mindenki tudja, hogy kik voltak. A miniszterelnök szerint tehát most majd az energiaellátás rendezésére Azerbajdzsántól és Türkmenisztántól vásárolunk gázt Törökországon keresztül.
Mennyire reális vajon az, hogy Magyarország a jövőben több azeri, türkmén, illetve „török” gázt használjon? Nem véletlenül tettük idézőjelbe a törököt. Az első kettő állam saját forrásait tudja kitermelni és értékesíteni, Törökország viszont maga is importra szorul, de nagyon fontos gázkereskedelmi csomóponttá vált. Nemcsak egy rakás vezeték számára megkerülhetetlen, de hatalmas kapacitásai vannak a közúton, vasúton és tengeren is szállítható cseppfolyósított földgázban (LNG) is, ezért fontos kereskedelmi partnerként merülhet fel.
Igény lenne rá
Az alapvető ötlet természetesen nem rossz, már ha eltekintünk a politikailag igencsak vitatható országvezetőkkel való barátkozástól. Azerbajdzsánnak, Türkmenisztánnak, Törökországnak vannak értékesítési lehetőségei, Közép-Európa (hangsúlyozottan nem csak Magyarország) pedig javítaná az ellátásbiztonságát, ha több nem orosz földgázt tudna importálni.
A Szolidaritási Gyűrű elnevezésű programban az azerbajdzsáni földgáz jutna el Közép-Európába Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül egészen Szlovákiáig. Az érintett rendszerüzemeltetők már gondolkodnak, egyeztetnek erről, keresik a kapcsolatot.
A cél az lenne, hogy a keleti (Ukrajna irányából érkező) és a déli (Szerbia felől jövő) mellett a délkeleti irányból (Románia felől belépő) a jelenleginél jóval több gáz érkezzen Közép-Európába. Az ilyen déli folyosós ötletek nem újak. Egyszer már nagyon elkezdett a régió gondolkodni egy projekten, a Nabuccón, ami a török–bolgár határtól szállított volna földgázt nyugati irányban Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül Ausztriáig. Ezt azonban az oroszok – némi német segítséggel – meggátolták. Ehelyett épültek az Északi Áramlatok.
Baku közelebb van, mint Rijeka
A fenti közcímben megfogalmazott állítás valójában természetesen nem igaz: a Kaszpi-tenger partján fekvő Baku sokkal messzebb van földrajzilag, hiszen 2626 kilométerre van Budapesttől, Rijeka pedig csak 428 kilométerre. Ugyanakkor a gázszállítás szempontjából a kapcsolatok bővítése kevesebb infrastrukturális fejlesztést igényel akkor, ha az azeri gázt szeretnénk idehozni, mintha a Krk szigetit, vagyis a jelenleginél nagyobb mennyiségek szállítására alkalmas vezetéket építenénk.
De ez csak egy aspektusa a kérdésnek, legalább négy kérdést érdemes tisztázni:
- Van-e megfelelő szállítási infrastruktúra, vagyis vezeték?
- Lenne-e elég gázforrás?
- Nem kavarnának-e be az oroszok?
- Az EU jogilag engedné, anyagilag segítené-e a nagy azerigáz-projektet?
A vezetékek
Aki ránéz egy vezetékekkel teli térképre, az láthatja, hogy Nyugat-Európa ellátása eddig alapvetően nagy kelet–nyugati (orosz eredetű) vezetékekkel történt. Északról indulva ilyen volt az Északi Áramlat 1 és 2, a Jamal, a Testvériség vezetékrendszer és a TurkStream, Blue Stream orosz–török vezetékek.
Ugyanakkor Azerbajdzsán irányából is eljut már a gáz az EU-ba. A vezetékek nevei általában a trans- előtaggal kezdődnek (valamit átszelnek) és az angol pipeline, azaz csővezeték szóra végződik, ezért a rövidítéseik első betűje általában T, az utolsó pedig P.
Ebben a relációban a részletek ismertetése nélkül a TANAP (transzanatóliai), a TAP (transzadriai) és a TBP (transzbalkáni) vezetékek rendszere segít elhozni Európába az azeri gázt.
Ezek nem óriási vezetékek, 10-20 milliárd köbmétert szállítanak évente. A TAP például Olaszországban végződik. Nekünk a transzbalkáni (TBP) fejlesztése segítene, amelyben két nagy hiányosság van: egy 53 kilométeres román és egy 60 kilométeres bolgár szakasz, illetve modernizálni kellene a gáznyomást biztosító kompresszorállomásokból párat.
Az évi 10 milliárd köbméteres transzadriai (TAP) fejlesztésére is vannak olasz–azeri tervek, akár duplázásról is volt szó. Nemrég volt is egy aukció, de ott csak 1 milliárd többletigényt jeleztek a potenciális vevők. Talán éppen ezért, mert az azeri gáz végállomásának nem feltétlenül Dél-Olaszország a legalkalmasabb pontja, hanem talán inkább Kelet-Közép-Európa.
A gázforrások
A termelést tekintve ezek a keleti forrásországok már ma sem elhanyagolhatók, de azért nem top 10-es gáztermelők.
Türkmenisztánnak 80 milliárd köbméter a termelése, Azerbajdzsánnak 30 milliárd köbméter, Törökországnak pedig gyakorlatilag nulla volt, most már a Fekete-tengerből ők is termelnek ugyan, de importra szorulnak.
Viszonyításképpen a teljes magyar fogyasztás évente 10 milliárd köbméter.
A türkmén gáznak most Kína a fő vevője, de Türkmenisztán szeretne nyugatra is eladni, az azeri sokfelé megy, Törökország szerepe pedig egyelőre inkább kereskedelmi. Abban viszont annyira fontos, hogy lassan orosz függés helyett török függésről beszélhet ez a régió.
Az eladók mindig szeretik biztosítani magukat. Azt mondják a vevőknek, hogy könnyen tudnak többet is termelni, de azért az is látszik, hogy a látható kitermelések nagyjából le is vannak kötve, azokra vannak már vevők.
Azt mindenesetre semmiképpen se kérdőjelezzük meg, hogy azeri és türkmén forrás létezik. Törökország pedig, ha van elegendő vezeték, azért lehet eladó, mert vezetékcsomópont és LNG-nagyhatalom. A kikötőiben 55 milliárd köbméternyi gázt tud fogadni, vagyis a visszagázosítás után akár ennyi légnemű gáz tölthető be a vezetékekbe a Törökországba érkező LNG-kapacitásokból.
Oroszország szerepe
De Oroszország nem szereti, ha kihagyják valamiből. A szovjet utódállamok gázüzletei ugyanis általában valahol orosz üzletek is. Vagyis, ha ezek az alternatív útvonalak megépülnek, akkor ott majd egyáltalán nem biztos, hogy valóban nem orosz gáz fog jönni. Itt ugye az a fő kérdés, hogy bár most a földgázra még nincsen szankció, lesz-e majd ilyen uniós nekibuzdulás is. Például, ha Lengyelország azt mondja, hogy orosz és ukrán szállítással azeri gázt fog venni, az tényleg azeri lesz-e, vagy csak néha azeri, néha orosz?
A gázmolekulákat valóban nehéz szétválogatni. Ha a magyar vagy a török gázrendszer fogad orosz molekulát is, akkor Magyarország nem tud úgy Szlovákiának gázt eladni, hogy azt mondja: abban biztosan nincs orosz gáz. A törökök sem tudnak úgy értékesíteni Kelet-Közép-Európába, hogy az teljesen mentes legyen az orosz anyagtól. Valójában egyébként annyira nem nagy a török felhasználásban az orosz importarány (10-20 százalék), mint amennyire ez a félelem elterjedt.
A Kaszpi-tenger
A rendszerben speciális Türkmenisztán szerepe. Ha az Unió felé indulna a türkmén gáz, akkor azt át kellene vezetni a Kaszpi-tenger alatt a szemben elhelyezkedő Azerbajdzsánba. Ha ugyanis kerülne a türkmén gáz, akkor ezt vagy a szankcionált Oroszország, vagy a szankcionált Irán felé tehetné. Ez sem teljesen illuzórikus, mert Vlagyimir Putyin óriási közellenség lett ugyan, de Irán felé mintha enyhülne a nyomás.
A legegyszerűbb mégis a víz lenne, csak itt van egy csodásan izgalmas szabályozási helyzet. A Kaszpi-tenger partján öt állam fekszik, Irán, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán.
Ha a tengerszint alatt fekvő, elég sós állóvizet tónak tekintjük, akkor a nemzetközi jog alapján minden part menti államnak támogatnia kell egy vezeték megépítését. Ha viszont tenger, akkor csak a két szemközti államnak elég ebben egyetértenie.
Erről vita van, most is egy speciális szerződés van érvényben. A Kaszpi-tenger(?) -tó(?) státusza az 1905-ös orosz–perzsa háború óta vitatott. Évtizedeken át a kérdés azért nem volt annyira fontos, mert csak két állam (a Szovjetunió és Irán) egyezkedett például a természeti kincsekről, de most öt állam vitatkozik, és az oroszok eddig mindig meg tudták akadályozni, hogy vezeték épülhessen itt.
A bejelentéseken túl
Mindent összevetve Magyarország egyelőre túl sok mindent még nem tud lépni azért, hogy azeri, türkmén vagy török gáz jusson el idáig, hiszen összehangoltan kellene fejleszteni, hogy legyen elegendő kitermelés, megfelelő szállítási kapacitás, szerződésekkel hitelesített vevői igény.
Az egyes projekteknek, egyedi fejlesztéseknek külön azonban nincs értelme. Sőt, aki előre szalad, futhat a pénze után, mert a többiek kihasználhatják, hogy ő már erősen érdekelt, mert lekötötte a pénzét.
Elindulni úgy lehet, ha mindenki csinálja, ha a bolgárok és a románok vállalják, hogy az országuk egyik feléből át tudják hozni a gázt a másik felébe. Nem teljesíthetetlen a feladat, nagyjából 120 kilométer vezeték megújítása és 4 kompresszorállomás modernizálása szükséges, ez csak pénzbe és időbe kerül, összeget nem tippelnénk, de állítólag maga a munka 1-2 év alatt elvégezhető.
Egyvalami azonban biztos, és ez akár Törökország szerepének felértékelődéséhez is vezethet. A világ sok nagy gázlelőhely-felfedezéséhez, orosz, azeri, türkmén, ciprusi gázhoz lehet Törökország fontos csomópont.
Törökország így megkerülhetetlen lesz, immár nemcsak a migrációs útvonalakban, de a földgázútvonalakban is.