Orbán: Az energiaellátásunkat az rontja, hogy Ukrajna bemondta az unalmast

2023. augusztus 25. – 07:41

Másolás

Vágólapra másolva

Inflációról, béremelkedésről és energiapolitikáról is beszélt Orbán Viktor szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában. Szerinte az ország energiaellátásának nem tett jót a háború és a szankciók, de az is sokat rontott a helyzeten, hogy „Ukrajna bemondta az unalmast”, és valakik „felrobbantották, felrobbantatták az Északi Áramlatot”. Ezekről a valakikről szerinte a rádió hallgatói közül mindenki tudja, hogy kik.

Augusztus után megint reálbér-növekedés lesz – mondta el péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában. A miniszterelnök szerint idén az év első felében jóval nagyobb volt az infláció, mint a béremelkedés, azaz jelentős reálbércsökkenés történt, ami nagyon „megrángatta” a magyar családokat.

Orbán szerint 1990-ben, az állami gazdaság felszámolása után nagyon alacsonyak lettek a fizetések, aminek az örökségét most is viseljük. Szerinte mi mindig az osztrákokhoz hasonlítjuk magunkat, de a rendszerváltás utáni átalakulás miatt még nem értük utol őket.

Orbán szerint a multik az elmúlt hónapokban sokkal magasabban tartották az árakat, mint amit a költségnövekedésük indokolt, ami árspekulációnak számít. Szerinte ez az ő szempontjukból logikus, de az államnak ez ellen fel kell lépnie, és ezt ők meg is tették. Ezzel fékezték meg az árnövekedést.

A miniszterelnök szerint 2023 arról szólt, hogy letörjék az inflációt, a gazdasági növekedés pedig jövőre indulhat be. Mivel a gazdaság nagyrészt hitelből működik, szerinte most nagy probléma, hogy elég drágák a hitelek. A gazdaság újraindulásához tehát fontos, hogy olcsóbbak legyenek a hitelek.

Orbán szerint Varga Mihály nem mindig lelkes, amikor látja, hogy az állam mennyivel támogatja a magyar családokat, például éppen a rezsicsökkentéssel. Az ő értelmezésében az Európai Uniónak problémája van a magyar rezsicsökkentéssel, meg akarják azt szüntetni, de ő (mármint Orbán) meg fogja védeni ezt a rendszert.

Miért nem jön gáz? Hát az ukránok miatt!

Orbán szerint az energiaellátásunkat rontja, hogy Ukrajna bemondta az unalmast, így kevesebb orosz gáz jön. Az Északi Áramlatot pedig „felrobbantották, felrobbantatták”, erről pedig a rádió hallgatói közül mindenki tudja, ki volt.

Orbán mesterterve az energiaellátás rendezésére az, hogy Azerbajdzsántól és Türkmenisztántól vásárolunk gázt Törökországon keresztül. Szerinte ezt szolgálja a múlt hétvégi diplomáciai dömping is, amikor ezeknek az országoknak a vezetőit Budapesten látta vendégül.

Szerinte a nagy európai államok lassúak és buták, mert még nem ismerték fel Azerbajdzsán és a türk államok fontosságát. Ők viszont tíz évvel előre láttak, és időben elkezdtek barátkozni, pedig sokáig senki nem értette, mit akarnak ezektől az országoktól.

Az atlétikai vébéről Orbán azt állítja, hogy a sportolók csak szuperlatívuszokban beszélnek Budapestről, amit ő pozitív visszajelzésnek vesz. Szerinte mi, magyarok jó vendéglátók vagyunk, mivel a kereszténységünk miatt megvan még bennünk a felebaráti szeretet.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Puskás Arénában idén több koncert volt, mint focimeccs, ami bizonyítja, hogy nem csak az ő focihóbortja miatt kellett felépíteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!