Itt az ingyenpénz – a bankok már nemcsak jó feltételekkel, de ajándékokkal is csalogatják a diákokat

2023. július 20. – 04:57

Itt az ingyenpénz – a bankok már nemcsak jó feltételekkel, de ajándékokkal is csalogatják a diákokat
Az CIB diákoknak szóló hirdetése a bank egyik fiókjának ablakán Budapesten 2022 júniusában – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A bankok már nemcsak kedvezményes számlacsomagokat, hanem számlanyitási ajándékpénzt is kínálnak a diákoknak. Ez persze csak egyszeri beugró, és a bankválasztást nem érdemes csak ez alapján eldönteni. Megmutatjuk, hogy a nyári szezonban milyen banki ajánlatok közül lehet választani, illetve azt is, hogy milyen egyedi szolgáltatásokat érhetnek el a diákok.

Mivel a magyarok nehezen váltanak bankot, hatalmas érték egy új ügyfél, például egy életkorából adódóan is belépőkorú fiatal megszerzése. Éppen ezért a bankok egyre hamarabb és egyre nagyvonalúbb ajánlatokkal bombázzák leendő ügyfeleiket.

Az Erste Bank például 30 ezer forintot ad minden 14 év feletti, Erste Diákszámlát online nyitó ügyfelének, ha a számlát nyitó diáknak 2023. május 31-én még nem volt élő lakossági bankszámlája a banknál, és bankkártyát is igényel. Az akció 2023. augusztus 31-ig tart. Ha a diák a számlát legalább 2 évig megtartja, az övé a pénz, ha nem, akkor a 30 ezer forintot vissza kell fizetni.

A Gránit Banknál ugyancsak 30 ezer forintot zsebelhetnek be a diákok 18 éves kortól, ha szelfivel nyitnak Gránit Diákszámlát, illetve hozzájárulnak a marketing célú megkeresésekhez, emellett 60 napon belül aktiválni kell az eBank alkalmazást, továbbá legalább 3 sikeres bankkártyás vásárlást kell végrehajtani, legalább ezer forint értékben. A 6-18 éves korosztály Gránit Family Junior számla esetén szintén jogosult jóváírásra, ám esetükben a marketing célú megkereséshez a hozzájárulást nem szükséges megadni, de a többi feltétel azonos. Az akció itt csak 2023. augusztus 1-ig érvényes, viszont elég 12 hónapig működtetni a számlát a 30 ezer forint megtartásához.

Úgy látszik, ez a 30 ezer forint beégett a bankoknál, mert az UniCredit Bank is 30 ezer forintos eMAG utalványt ad minden fiatalnak 14 éves kortól, aki Diákszámla Zérót nyit, és bankkártya-díjkedvezményeket is kínálnak. Az utalványért Mastercard Standard betéti bankkártyát kell igényelni, továbbá meg kell adni a telefonos és e-mailes elérhetőséget, illetve 14 éves kortól internetbanki szolgáltatást kell igényelni, 18 éves kortól pedig mobilbanki szolgáltatást. Ezután a számlanyitást követő hónap végéig legalább 5 tranzakciót el kell végezni a bankban megadott lehetőségek közül. Az akció itt is 2023. augusztus 31-ig tart.

A diákoknak olcsóbb a bank, mint a felnőtteknek

A diákok általában is jelentős kedvezményeket kapnak a bankoktól 18 éves korig, sőt diákként 18 éves kor után is.

Az Erste Banknál, ha a diáknak érvényes diákigazolványa van, és e-kivonatot is igényel, a számlanyitás és a számlavezetés is 0 forintba kerül. Sőt, a számlatulajdonos választhat egy extra kedvezményt is. Ilyen például az átutalási kedvezmény, ami azt jelenti, hogy az elektronikusan indított eseti forint átutalás díja 20 ezer forint összegig 0 forint, nagyobb összeg utalása esetén a bank a 20 ezer forint feletti részre 0,3 százalékos díjat számít fel, ami maximum 10 ezer forint lehet. A választható extra kedvezmények közé tartozik továbbá, hogy a diák az elektronikus bankkártya éves díjáért kaphat dombornyomott bankkártyát és így külföldön érvényes utas-, baleset- és poggyászbiztosítása is lesz, vagy kedvezményes sms szolgáltatást választhat.

Az OTP Junior esetén díjmentes a számlavezetés és 0 forint a bankkártya kibocsátási és éves díja, mindez 0-tól egészen 24 éves korig. Emellett az utalásnak sincs díja fizetési kérelemre adott választranzakció esetén, mint ahogy az internet- és mobilbank használatának sem.

„Mindkét banknál működik egy nagyon hasonló kedvezményprogram (Erste MoneyBack, OTP Junior Kedvezményprogram), amely a bankkártyás vásárlásokhoz kötődő, 2 és 30 százalék közti pénzvisszatérítést tartalmaz”

– mondja Gergely Péter. Ezeket a kedvezményeket egy-egy kuponnal lehet ingyen aktiválni a mobilalkalmazásban vagy – az OTP Bank esetében – az internet- és mobilbankban, a visszatérített pénz pedig a következő hónap elején érkezik meg a számlára.

A Raiffeisen Banknál fut még egy hasonló program a fiataloknak Yelloo Klub néven, ott a kuponkedvezményeket korábbi bankkártyás vásárlásokkal lehet gyűjteni. Ezekkel a programokkal a diákok összességében olcsóbban jöhetnek ki a kuponokkal érintett bankkártyás vásárlásokkal, mintha készpénzzel vagy más bank kártyájával fizettek volna.

Szülőkkel összekapcsolva

A Gránit Banknál a szülők bankszámlájával összekapcsolt Gránit Family Junior számla ajánlható a diákoknak 18 éves kor alatt, míg az önálló Gránit Diákszámla 18 éves kor felett. Mindkettőnél folyamatosan ingyenes számlavezetési díj és éves díj nélküli bankkártya várja a fiatalokat, a bank ugyanis 18-26 éves kor között is díjmentesen biztosít Mastercard Neo bankkártyát a számlacsomag mellé.

Az UniCredit Banknál nem kell fizetni a Zéró diákszámla számlavezetéséért 14 éves kortól 26 éves korig (diákigazolvány nélkül sem). Az első évben ingyenes a számlához kapcsolódó betéti bankkártya kibocsátói díja, utólagos díjjóváírással pedig ingyenes az első éves díja is online számlanyitás vagy online számlaigénylés esetén.

Az MBH Bank ugyancsak gazdaságos számlacsomag várja a diákokat 14 és 25 éves életkor között, tanulói jogviszony mellett. Az MBH Diák számlacsomag keretében elektronikus bankszámlakivonattal ingyenes számlavezetést, teljesen ingyenes sms szolgáltatást és folyamatosan ingyenes éves díjú bankkártyát kapnak a diákok.

Ingyenes készpénzfelvétel

Valamennyi diákszámlára igaz, hogy a számlatulajdonos már 16 éves kortól kérheti a törvény által garantált ingyenes belföldi ATM forint készpénzfelvételt havi legfeljebb 2 darab felvételre, összesen legfeljebb 150 ezer forint erejéig, továbbá a havi legfeljebb 2 felvételre, összesen legfeljebb 40 ezer forint erejéig terjedő ingyenes bolti készpénzátvételt. Ugyancsak állami kedvezményként minden bankszámlán korlátlanul ingyenesek a fizetési kérelemmel lebonyolított és a QR-kóddal kezdeményezett belföldi forintátutalások.

Sok bank továbbadja azt az állami kedvezményt is, hogy 20 ezer forintig vagy a tranzakció első 20 ezer forintjára nem számít fel a pénzügyi tranzakciós illetékkel megegyező banki díjat,

illetve természetesen sehol sem kell fizetni a bankkártyás vásárlásért. A diákszámlák megnyitása 14 és 18 éves kor között a törvényes képviselő jóváhagyásával, 18 éves kor fölött önállóan lehetséges.

Az MBH Banknál – 2 éven túl – csomagváltás vagy újraszerződés hiányában automatikusan egy kedvezőtlenebb díjazású számlacsomagra tér át a bank. Az Erste Banknál a diák ügyfél az Erste Diákszámla vezetésére a tanulói/felsőfokú hallgatói jogviszony megszűnéséig vagy 26 éves koráig jogosult, annak ellenére, hogy a diákszámla hirdetményében ennél rövidebb idő szerepel.

Mobilbanki szolgáltatások

Ha a felnőtteknél is egyre inkább így van, akkor a diákoknál fokozottan igaz, hogy ha a egész nap úgyis a mobiljaikat nyomkodják, akkor miért ne tennék ezt a bankolás során is? Esetükben még az internetbank is jobban a háttérbe szorul, hiszen ahhoz asztali számítógép vagy laptop szükséges.

A pandémia kezdete óta folyamatosan növekszik az érintéses fizetés súlya. Ma már minden ötödik bankkártyás vásárlás mobillal történik, így a diákokat kifejezetten érdekli a mobilfizetéses lehetőség.

Ez minden bank diákszámlájánál elérhető. Az egyéb funkciókról szólva, az Erste Banknál egy külön névvel illetett mobilalkalmazás, a George App áll rendelkezésre, amely látványos diagramokat is készít a költésekről, automatikusan csoportosítva azokat. Az alkalmazásból egyből beazonosítva hívható fel a bank (normál telefonhívással), a képernyő pedig a jövőben megosztható lesz a telefonos ügyfélszolgálat munkatársával egy probléma hatékonyabb megoldása érdekében.

Az Ersténél egyébként létezik még egy mobilapplikáció, az Erste MobilePay, ezzel a diákok számára is használhatók a mobilfizetési szolgáltatások, mint parkolás, autópályamatrica-vásárlás és QR-kód beolvasással sárga, valamint fehér csekkbefizetés igénybevétele során. A telefon kameráját használva, emellett eltárolja az ügyfél vonalkódos vagy felmutatásra szóló hűségkártyáit is, hogy ne kelljen azokat állandóan magával hordania, továbbá belföldi mobiltelefon-egyenleg feltöltésére is képes.

A Gránit Banknál a diákok egy olyan mobilapplikációval találkozhatnak, amely biztosítja a mobilfizetéshez kapcsolható digitális bankkártyát, amelyet a számlatulajdonos egyből használhat az érintéses elfogadóhelyeken a mobiljával fizetve, így nem kell megvárnia a kártya fizikai legyártását. A bankkártya bármikor ingyen zárolható és bármikor feloldható a mobilapplikációban, így illetéktelenek elvesztés vagy lopás esetén egyáltalán nem tudják használni. Sőt, a feloldott kártya egy előre beállítható időzárral magától is visszaállítható lezárt állapotba, így elegendő a pénztári sorban állás során csak egyszer kezelni a kártyafeloldást.

OTP-s megoldások

Az OTP MobilBank képes push üzenetek küldésére a számla- és kártyatranzakciókról és önállóan tageli a számlatulajdonos költéseit, majd ez alapján diagramos elemzéseket készít a pénzköltési szokásokról. A Számlabontó funkcióval a bankkártyával kifizetett tranzakciókat a számlatulajdonos szétoszthatja mások között is, akár egyenlő részekre osztva, akár teljesen eltérő összegeket megadva.

Az OTP MobilBankban van lehetőség devizaárfolyamok kalkulálására, bankfiókok és ATM-ek térképes megkeresésére, bankkártya limitkezelésre és letiltásra, ahogy az egyre terjedő QR-kódos internetes fizetésre is felkészítették, bár egyelőre csak az OTP Bank internetes elfogadóhelyein. Szintén újdonság a magyar piacon, hogy a bankkártya internetes használata bármikor ingyen ki- vagy bekapcsolható és a visszaélések megelőzése érdekében korlátozható a bankkártya földrajzi használata is. Adathalászat gyanúja esetén a számlatulajdonos önállóan is megszüntetheti a belépési lehetőséget az alkalmazásba, és bankfiókban aktiválhatja újra.

Az OTP-nek is van külön mobilfizetési alkalmazása, ez a Simple. A Simple azonban nemcsak az OTP kártyáival, hanem bármilyen bank kártyáival is használható, bár bolti érintéses mobilfizetésre csak OTP kártyával képes. A kártyások közösségi és taxiközlekedési díjfizetést, autópályamatrica-vásárlást, parkolásfizetést, kulturális jegyfizetést, könyvvásárlást is intézhetnek a mobilappal, mely sárga és fehér csekk QR-kódos befizetésére és hűségkártyák elektronikus tárolására is alkalmas. A diákoknak további segítség lehet, hogy egy ingyenes bulikereső szolgáltatással is ellátták.

Az OTP Junior számla hirdetése a bank egyik fiókjának ablakán Budapesten 2022 júniusában – Fotó: Huszti István / Telex
Az OTP Junior számla hirdetése a bank egyik fiókjának ablakán Budapesten 2022 júniusában – Fotó: Huszti István / Telex

UniCredit, MBH

Az UniCredit Bank mobilapplikációja más mobilappokhoz hasonlóan kategorizálja a költéseket. Az applikáció – banki mobilappként – Magyarországon egyedülállóan arra is képes, hogy a felhasználó rögzítse benne a készpénzes tranzakcióit is és ezzel egy teljesebb pénzügyi elemzést kérjen az alkalmazástól. Az mBankingnek nevezett alkalmazással befizethetők a sárga és fehér csekkek is. Nagyon sokáig, akár két évre visszamenőleg is képes a korábbi számlatranzakciók tárolására.

A Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarékbankot egybeolvasztó, Mészáros Lőrinc-féle MBH Banknál bankoló diákok új bankszámlanyitás esetén a korábbi Budapest Bank applikációját használhatják, amely ugyancsak rendelkezik pár egyedi funkcióval, bolti mobilfizetésre is felkészítették, mellyel fizikai bankkártya nélkül is fizethetnek a diákok az érintéses elfogadóhelyeken. Megosztás céljából a felhasználók kimásolhatják a vágólapra vagy külső dokumentumba, alkalmazásba a saját bankszámlaszámukat, a felület egyedibbé varázsolásához pedig saját fényképet is rögzíthetnek az applikációban.

Big Tech

A magyar diákszámlás megoldások közül nem mindegyik tartalmazza még az Apple Pay/Google Wallet integrációt. Amelyik azonban igen, azoknál a diákok egyéb funkciókat is elérhetnek, immár bankfüggetlenül.

Mindkettő a bolti – bel- és külföldi – mobilfizetés kényelme mellett internetes vásárlásokra is alkalmas, ahol a kereskedő felkészült az ilyen fizetések fogadására.

A fizetési rendszerek lényege, hogy a fiókjába belépett Apple/Google felhasználó külön regisztráció vagy belépés nélkül képes fizetni bankkártyájával az interneten vagy egy harmadik fél mobilapplikációjában is. A diákok emellett okosórával is fizethetnek a boltokban, ha az okos eszköz támogatja a mobilfizetést. Az Apple mobilfizetési rendszerébe később további vásárlási, illetve fizetési funkciók is érkezhetnek majd. Ilyen lehet a diákigazolványok használata az oktatási intézményekben, a közösségi közlekedési jegyvásárlás, a személyek közötti fizetések vagy vásárlás.

A Google Wallet ugyancsak alkalmas a bankkártyák mellett elektronikus jegyek tárolására minden olyan webhelyen, ahol a Google Walletet elfogadják. Ha a kereskedő támogatja, a vonalkóddal, QR-kóddal vagy felmutatással használható hűségkártyák is eltárolhatók az alkalmazásban. Természetesen a Google Walletet is folyamatosan fejleszti a keresőóriás, így a jövőben olyan szolgáltatások érkezhetnek Magyarországra, mint például a felhasználók közötti pénzküldés bankkártyáról bankkártyára, digitális azonosító kártyáknak, például jogosítványoknak, digitális igazolványoknak, belépőkártyáknak, repülőtéri beszállókártyáknak, kulturális és sportesemények digitális belépőjegyeinek, közösségi közlekedési kártyáknak, szállodai kulcsoknak és egyéb digitális azonosítóknak a tárolása.

Diákhitel Számla

A kormány nemrég jelentette be, hogy megemeli a diákhitelek kamatait, de azok természetesen így is nagyon kedvezőek. A szabad felhasználású Diálhitel1 kamata 4,99 százalékról, 7,99 százalékra nő (de a pénzt a szabad felhasználás miatt akár azonnal betehetik egy 15 százalékot fizető állampapírba is), míg a tanulmányi kiadásokat fedező Diálhitel2 továbbra is kamatmentes.

2023. július 1-től egy törvényi változás hatására az Erste Bank, a Gránit Bank, az MBH Bank vagy az OTP Bank valamelyikénél kell vezetni a Diákhitel Számlát azoknak, akik a jövőben szabad felhasználású diákhitelt szeretnének kapni, azaz Diákhitel1-et.

A hitel folyósítását eddig bármilyen bankszámlára lehetett kérni. A többféle kötelező és opcionális díjkedvezményt biztosító új számlakonstrukciót a meglévő bármilyen diákhiteles, illetve az új, nem Diákhitel1-re szerződő ügyfelek is választhatják, diákhitel nélkül azonban nem lehet ilyen kedvező számlát nyitni. Évente 6-8 ezer hallgató döntését befolyásolja ezzel a változással a kormány, a már meglévő diákhiteles ügyfelek pedig 200 ezren vannak.

E számlákban újdonság, hogy az átutalások is ingyenesek elektronikus csatorna választása esetén. Ezek a kedvezmények tehát mind a négy banknál, általánosan elérhetők.

Egyedi kedvezmények

A már említett 30 ezer forintos becsalogató ajándék mellett a bankfiókban igényelt Erste Kandalló Extra otthonbiztosítás (lakásbiztosítás) esetén a számlatulajdonosok egyszeri 5 ezer forint díjkedvezményt kapnak, a bank internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatásán keresztül (online) igényelt havi díjas Erste Védelem – Utasbiztosítás nevű utas- és poggyászbiztosítás igénylése esetén pedig egyszeri 2 ezer forintot. Az akció időtartama: 2023. július 1-től visszavonásig, de legalább 2025. június 30-ig tart.

Az OTP Banknál szintén elérhető utasbiztosítási kedvezmény első éves díjmentességgel. Emellett a diákok kedvezményeket kapnak az értékpapír számlavezetési díjból és a lakásbiztosítás díjából. A vásárlás készpénzátvétellel nevű, boltokban elérhető szolgáltatás limit nélkül díjmentesen érhető el.

A Gránit Banknál most 32 ezer forintot kapnak a diákhitelesek akkor, ha szelfivel nyitnak bankszámlát és további 4 százalékos extra, akár 30 ezer forintos jóváírást félévente a folyósított diákhitel összege után. Amennyiben sikeresen ajánlják a bankot ismerősüknek, akkor 9 ezer forint jóváírásban részesülhetnek. A folyószámlahitelt ugyancsak kamatkedvezménnyel nyújtja a bank, a kedvezmény mértéke 1 százalék. A Babaváró Kölcsön igénylése esetén 205 ezer forint jóváírást ad a bank, 0,5 százalékos kamatkedvezményt pedig a Gépjárműlízingből.

Az MBH Banknál egy 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült bankkártyát, kapnak a diákhitelesek, amely beépített Bázis 5 utasbiztosítást tartalmaz. Az MBH egyes biztosítási konstrukciói 10 százalékos kedvezménnyel igényelhetők. Kifejezetten az MBH Diákhitel Számlával rendelkezőknek kedvezményes lakáshitel felvételét is kínálja a hitelintézet.

Írásunkhoz Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője gyűjtött adatokat és nyújtott szakmai segítséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!