Erősödött a forint, ismét 400 alatt az euró

2022. július 19. – 09:17

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd reggelre erősödött a forint, és június 30. óta először fordul elő, hogy nem négyessel kezdődik az euróárfolyam.

Kilenc óra után néhány perccel 398 forintot ért egy euró.

Forrás: google.com/finance
Forrás: google.com/finance

Vasárnap itt írtunk arról, hogy a 400 forintos euróárfolyamhoz erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Június 30-án 396 forint körül alakult az euróárfolyam.

Történelmi mélypontokon járt a forint

Az elmúlt hetekben többször is beszámoltunk a forint brutális gyengüléséről, ami július 6-án történelmi csúcsot is döntött: egy ideig 416 forint volt egy euró.

A magyar valuta leértékelődése mögött nemzetközi és hazai okok is állnak.

A nemzetközi okok:

  • Elég rossz a világgazdaság helyzete, sok helyen recesszió jöhet idén és jövőre.
  • Ez részben annak köszönhető, hogy az infláció sok helyen elszállt, és átütötte vagy megközelítette a lélektani határnak számító 10 százalékos határt. A jegybankoknak ilyenkor az a feladatuk, hogy mindenáron letörjék az inflációt, ezért kamatot emelnek, ami viszont válsághoz vezethet.
  • Így tesz az USA jegybanki feladatait ellátó Fed is. Ők is eltökéltek az infláció megállítása mellett, akár azon az áron, hogy ezzel recesszióba sodorják az USA gazdaságát. Ez automatikusan a dollár felértékelődéséhez vezet más valutákkal szemben.

A hazai okok:

Elemzésünk arról, hogy hogyan kövezte ki a kormány az utat a 400 forintos euróig, itt olvasható. A forint értékvesztéséről szóló magyarázó videónk pedig itt tekinthető meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!