Olyan súlyos az energiaválság, hogy a kormány a szent tehénnek tartott rezsicsökkentéshez is hozzányúlt

Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a kormánykabinetet, mert a háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter délután a Kormányinfón jelentette be az elhatározott intézkedéseket. Az energia-veszélyhelyzet miatt hét pontból álló intézkedési terv született, amely augusztustól lép életbe. Emlékeztetőül:

• Magyarország 1,5 milliárd köbméterről 2 milliárd köbméterre emeli a hazai földgázkitermelést. A jelenlegi árszintek mellett ugyanis a drágább technológiák alkalmazása is megéri.
• A kormány felhatalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy további gázkészleteket szerezzen be.
• Magyarország kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozóra és a tűzifára, amely alól a bértárolás a kivétel.
• Az év végéig jelentősen fokozza a hazai szénbányászatot.
• A Mátrai Erőmű blokkjait minél hamarabb újra kell indítani.
• A kormány a biztonságos áramellátás fenntartása érdekében Paks 1 üzemidejének meghosszabbítását kezdeményezi.
• Aki az átlag felett fogyaszt gázt, illetve áramot, az a jövőben már a piaci árat fizeti meg. Mindez fogyasztási helyenként évi 2523 kWh áram és 1729 köbméter gáz fogyasztását teszi lehetővé.

Cikkünkben azt szeretnénk megvizsgálni, hogy mennyire nehéz a helyzet, mit érdemes figyelni.

Ismerik azt a helyzetet, amikor egy balatoni hosszú hétvége után reménytelenül araszolunk az M7-esen Budapest felé? Abban bízunk, hogy amikor elérjük a 65-ös kilométerkövet, ahonnan már háromsávos az út, onnantól megnyugodhatunk, akkor már nagy baj nem lehet. A 70-es, majd a 69-es kilométernél járunk, és végre nem állunk, mint a beton, hanem 60-nal lehet haladni, sőt, igazán nagy dugót sem látni előttünk.

„Ez már meglesz, túl vagyunk a nehezén”

– gondoljuk.

Valami ilyen van most Európában a gázpiacon. A 2022-2023-as telet szeretnénk átvészelni, és mindennap, ameddig még jön az orosz gáz, addig közelebb vagyunk a sikerhez, de még nem lélegezhetünk fel, mert ha most leállnának a szállítások, nagyon nehéz telünk lenne.

Nem a semmiből jött

Magyarország ezeket az intézkedéseket nem a semmiből hozta. Mint a Telex arról már korábban beszámolt, készült erre a kormányzat. Természetesen, amikor vészhelyzet van, akkor a kormány ahhoz nyúl, amihez tud. Például a hazai kitermeléshez. Az már korábban is érthetetlenül rövidlátó intézkedésnek tűnt, hogy a hazai kitermelést a kormány a különadók során tovább adóztatta.

A szabályok alapján az új koncessziókra ez nem vonatkozott, de nagyon fontos, amit a kormányzat nyilvánvalóan nem értett, hogy az olaj- és gáziparban ahhoz is beruházás kell, hogy egy meglevő mezőt továbbra is ki lehessen aknázni. Vagyis nem csak az új mezők koncesszióinál volt értelme az adómentességnek és az ösztönzésnek. A hazai gáziparban a „meglevő mezők fejlesztése új eszközökkel” az egyik legfontosabb fejlesztési irány. Ha ezt nem ösztönzi a hazai szabályozás, az képes megfojtani az upstreamet.

A magyar földgáz- és kőolajmezők öregednek, nagyon nagy erőfeszítés szinten tartani is a termelést, olyan ez, mint a hegyről leguruló labda, a stabil pozícióért is küzdeni kell.

Oda a dekarbonizáció?

Klímaszempontból lehet azon is fanyalogni, hogy azt hittük, hogy túl vagyunk már a szénkorszakon, most meg jön a sok lignit, illetve a koszos Mátrai Erőmű, de a korrektség azt igényli, hogy leírjuk, most mindenki ezt csinálja, az uniónak saját szene és koszos szénerőművei még vannak, a rendkívüli időkben ezekhez lehet nyúlni.

A kiviteli korlátozás egyfelől érthető, ne vigyék el a nehéz helyzetben levő szomszédos országok az energiahordozóinkat, igaz, vicces lenne, ha a környező országok is így döntenének, mert Magyarország áramból, gázból és olajból is jelentős importra szorul.

Ám a hetedik pont nagyon fontos és pozitív: ha a kormány végre elengedte a „jakuzzik fűtésének” támogatását, annak csak örülhetünk. Még akkor is, ha ugyanettől korábban élesen elzárkózott, és a hasonló, spórolást ösztönző ellenzéki javaslatokat kemény kritikával illette.

A szegények energiafogyasztását azért érdemes lehet dotálni, mert ha még drágább lenne a gáz és az áram, attól lehetne félni, hogy a szegények letarolnák az erdőket, hulladékkal, vizes fával fűtenének. Az átlagnál nagyobb fogyasztásúak dotálása azonban nem indokolt – és hátha az új rezsiszabályok nagyobb energiatakarékosságra is ösztönöznek.

Sok kérdés nyílik ki

Az intézkedés jó, de nagyon összetett. Kérdés természetesen sok van, mutatunk párat:

• Két háztartás él egymás mellett, az egyik áramot és gázt is használ, a másik csak áramot, azzal is fűt. Ugyanannyi energiát használnak, az egyik család két energiahordozóból is befér a limitbe, a másik a fogyasztása felét piaci áron fizeti. Igazságos?
• Az egyik vételezési helyen él 1 ember, a másikon 15. Ugyan utóbbi nem egy támogatott nagycsalád, vagyis nincsen 3 vagy 4 gyerek, de például egy szegényebb háztartásban több generáció él együtt, akár több testvér, több család. Az 1 és a 15 fő ugyanannyit fogyaszthatnak?
• Házközponti gázkazán, közös vételezés, amit valamilyen módszerrel leoszt a közös képviselő. Mi a teendő?

Természetesen majd a részletes szabályozás megmutatja, hogy miként képes kezelni a kormány ezeket a helyzeteket. Ahol torzítás van, ott mindig megmarad az igazságtalanság, vagyis a további torzítás, de fontos hangsúlyozni, az irány alighanem jó az energiaválság idején.

Karosszékből követhetjük

A kérdés így is megmarad: mi lesz a télen? Lesz-e elég gáz?

Az európai gázpiac egy rendkívül transzparens piac, így a heroikus európai túlélési küzdelmet karosszékből figyelhetjük. Ha a magyar helyzetre vagyunk kíváncsiak, rámehetünk az FGSZ Földgázszállító Zrt. oldalára, ahol a nyitólapon látjuk, hogy mennyi gáz jön be éppen az országba.

A helyzet nem tökéletes, de e sorok írásakor nem is reménytelen, hiszen a gáz négy irányból is jön, ezek

• Kiskundorozsma (Szerbia felől),
• Csanádpalota (Románia felől),
• Mosonmagyaróvár (Ausztria felől),
• Drávaszerdahely (Horvátország felől).

Két irányból pedig nem jön a gáz:

• Balassagyarmat (Szlovákia felől),
• Beregdaróc (Ukrajna felől).

A helyzet röviden úgy értékelhető, hogy a szerződésünk szerinti „déli betáp”, vagyis a magyar–orosz hosszú távú gázszerződés fő elemét jelentő déli vonal működik, a kiegészítő északi akadozik, ami nem független az Északi Áramlat–1 karbantartási munkáitól. Ez elvileg július 21-én zárul, egész Európa lélegzetvisszafojtva figyeli, hogy utána az oroszok újra szállítanak, vagy kampó, vége, ennyi volt.

Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője a Bruegel kutatóintézet előrejelzéseire utal, amely szerint az évi 155 milliárd köbméteres nyugat-európai orosz gázimportból 80-90 milliárdig le lehet csökkenteni az igényeket, de ennyi kell, és ez még nincs meg.

Ha most leállítanák az oroszok a szállítást, akkor 20-30 milliárd köbméterrel valahogy csökkenteni kell az európai fogyasztást, és ez nem könnyű.

Mindenki irracionális

Sajnos azon már rég túl vagyunk, hogy a kommunikációt hitelesnek fogadjuk el, és azon is, hogy a felek lépéseit üzletileg racionálisnak fogadjuk el. A háborús logikában mindenki vadakat lép, igaz, az európai lépéseknél legalább az az elégtétel meglehet számunkra, hogy az önsorsrontás oka az Ukrajna melletti szolidaritás, egy olyan vélt, Oroszországnak okozott hátrány vagy szankció, amely mintha valójában egyáltalán nem okozna fájdalmat Oroszországnak, inkább csak az uniónak, vagyis a szankcionálónak.

Mi jöhet ezután?

• Tételezzük fel, hogy Oroszország igazat mond, az Északi Áramlat–1 gázvezetéken július 21-ig valóban csak a szükséges karbantartásokat végzi, majd onnan megindul a gáz, Európa töltheti a tárolóit.
• Lehet azonban olyan is, hogy az Északi Áramlat–1 nem indul újra, ekkor már nagy baj van, de mi azért a Török Áramlat balkáni ágán továbbra is kapjuk a gázt.
• Végül magyar szempontból arra is érdemes felkészülni, hogy a háborús eszkalációban mi sem kapunk sehonnan földgázt.

Mi a cél?

Nézzük ismét a transzparens európai gázpiacot!

Ha november 1-ig fel tudnánk tölteni 80 százalékra a magyar, illetve az európai tárolókat, akkor a következő tél során nem fáznánk, de nagyon még ipari lezárásokra sem lenne szükség.

Ha ez nem sikerül, akkor jöhetnek az ipari megszorítások, amiből könnyen támadnak lakossági megszorítások is.

Hogy állunk ebben? Ezen a linken minden nyomon követhető: az európai feltöltöttség jelenleg 62 százalék, az LNG-terminálok kihasználása 70 százalékos. Magyarország feltöltöttsége 44 százalékos. Ez annyiban csalóka, hogy mi azért állunk relatíve rosszul, mert sok tárolási lehetőségünk van, Lengyelországban például 97,5 százalékos a feltöltöttség, de nekik kevesebb tárolójuk van, és ha beüt a krach, alighanem beüt a nemzeti érdek priorizálása is, nem lesz olyan könnyű importálni.

Megnyugtató információ lehet, hogy a magyar lakosság által évente elfogyasztott 3,3 milliárd köbméter földgázzal már rendelkezünk, de azért ez még sok mindenre nem elég. Az erőművek vagy az ipar igényeit sem lehet „lenullázni”, sőt, ha úgy merül fel a kérdés, hogy lakossági gázellátásról vagy áramellátásról van szó (amihez kellhet a gáz az erőműveknek), nem kizárt, hogy az áramszolgáltatás fenntartása mellett szólnak inkább érvek. (Na persze, ha minden távfűtéses háztartás elektromos melegítőkre kapcsol, akkor sem járunk jól, és még racionálisnak sem mondható az energiafelhasználás.)

Ráadásul akár technológiai nehézségek is támadhatnak. Van például egy olyan fogalom – meséli Pletser Tamás –, hogy kitárolási maximum, ez arról szól, hogy amikor tele van egy tároló, akkor rugalmasan és könnyen üríthető, de ahogy ürül, ahogy megyünk a nulla felé, már kevesebbet lehet kitárolni. Vagyis, ha a tél végén nagyon hideg van, és nem jön a gáz, akkor nagy baj lehet.

Németország bajban, de nem csak ő

Az európai energiaválságban rendkívül erősen kimutatható a német felelősség. Természetesen a német hozzáállás környezetvédelmi, dekarbonizációs és morális oldalról is indokolt lehet, nem értékítéletet mondanánk, csak rendezzük sorba az eseményeket:

• Németország az energiafordulat (Energiewende) jegyében gyakorlatilag kivonta a nukleáris és a szenes erőműveit az áramtermelésből, amitől rendkívül sebezhetővé vált. Az már nehezen kommentálható, hogy amikor ez kiderült, inkább nyitott a szennyező szén visszaengedése felé, mint a sok szempontból kockázatos, de nem szennyező atom felé.
• Németország nem adta meg az engedélyeket az elkészült Északi Áramlat–2 nagy gázvezetékhez.
• A német, bár ebben a minőségében inkább európai Ursula von der Leyen energetikai szankciókat erőltetett, amelyek mind az unión belüli széthúzás, mind a tartalmuk miatt tovább gyengítették Európát.
• Az európai ipar erősségének tekinthető autóipar pedig a belső égésű motorokkal készült autóipar jövőbeli korlátozásaival is gyengült.

Mondhatjuk, egyes elemzők szokták is, hogy ez legyen Németország baja, de ne felejtsük, Németország még ma is áramexportőr, és csak 55 százalékban függött az orosz gáztól (sőt, mint a BBC cikke írja, a háború óta a függés 35 százalékra olvadt), Magyarország viszont 30 százalékban áramimportőr, illetve 85 százalékban függ az orosz gáztól, ne legyenek illúzióink, az integrált európai energiapiacon mi is rosszul járunk, még akkor is, ha esetleg lesz olyan időszak, amikor Magyarország kap gázt, Németország nem.

A helyzethez nem lesz könnyű alkalmazkodni, de ha ott tartunk, majd előjöhetnek a megoldások. Németországban például pár nagy cég, így a BASF, illetve a Thyssenkrupp önmagában annyi gázfelhasználásért felel, mint a teljes magyar lakosság. Lehet azt mondani, hogy na bumm, kicsit leáll a vegyipar, importálni lehet a termékeket, de azért a német vegyipari értékláncban félmillió ember dolgozik.

Ha nem lesz gáz, az nagyon fog fájni, nem véletlen, hogy a német bizalmi index a béka feneke alatt van, a ZEW Index -53,8 ponton áll, ez 2011 óta a legrosszabb adat, bőven pesszimistábbak most a német üzletemberek, mint voltak akár a Covid alatt.