Titokban már vizsgálja a kormány a leválást Moszkváról: Paks I.-hosszabbítás és LNG-terminálokat elérő vezetékek a tervekben

2022. május 05. – 06:44

Titokban már vizsgálja a kormány a leválást Moszkváról: Paks I.-hosszabbítás és LNG-terminálokat elérő vezetékek a tervekben
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország vezetékkel érhetné el az északolasz, lengyel és litván LNG-(cseppfolyósítottföldgáz-)terminálokat, de a kormány több erőmű további élettartam-hosszítását is vizsgálja. Információink szerint ezeket a lehetőségeket is tartalmazzák azok az anyagok, amelyeket a kormány a legnagyobb titokban meg is tárgyalt az orosz energiaforrásokról való leválás ügyében. Úgy tudjuk, a téma fő felelőse az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A terveket egyelőre csak „tárgyalta” a kormány, Magyarország kivár, hiszen a párhuzamos infrastruktúrák kiépítése ellátásbiztonsági és nem üzleti szempontból racionális, így nehezebb rá magántőkét bevonni. A szakemberek azt is bevallják: a teljes orosz embargóra középtávon sincs megoldásunk.

Az orosz–ukrán háború kitörése óta folyamatosan ott lebegett az EU tagállamai előtt a nagy kérdés: le kell-e, le lehet-e válni az orosz energiaforrásokról. Ha elnagyoltan nézzük a képet, úgy tűnhet, Magyarország mindent egy lapra tett fel: kitart az Oroszországgal kapcsolatos energiaszankciók kategorikus vétója mellett. Valahogy úgy gondolkodunk, hogy amennyiben minden orosz kapcsolatnak vége, arra úgysincs megoldásunk, ezért tegyünk meg mindent azért, hogy vásárolhassunk továbbra is olajat és földgázt Oroszországból.

Ez azonban aligha tartható, és a velünk szóba álló szakemberek a kialakult helyzetről sajnos több elég keserű elemet is felvetnek.

  • Az orosz–uniós energetikai kapcsolatok leállítása csupán egy kellemetlen pénzügyi kérdés Oroszországnak, míg a Nyugat egyes országainak a lakosságot és az ipart veszélyeztető ellátásbiztonsági kihívás.
  • Ha a Nyugat szelektíven lép, vagyis olyan lépéseket tesz, amelyek nekünk kevésbé fájnak, de az oroszoknak jobban, biztosan érkezik majd rá olyan válasz, ami nekünk jobban fáj, nekik kevésbé.
  • Nem tűnik például reálisnak, hogy egy derogáció után Oroszország továbbra is zökkenőmentesen ellátja az orosz molekuláknak leginkább kitett Magyarországot vagy Szlovákiát, miközben az exportja 80 százalékát korlátozásokkal leállítják. Például nem reális olyan helyzet, hogy Németország, Olaszország vagy Hollandia már nem vásárol, de két kisebb ország még kapja az anyagot. Vagy az sem, hogy az unió már blokkolja az orosz tengeri termékszállításokat, de Moszkva lelkesen tölti az anyagot a vezetékekbe.
  • Végül szomorú, de igaz: egyelőre az EU folyamatosan azzal segíti az orosz költségvetést, hogy energetikai kockázatokat tart az asztalon (szankciók, Északi Áramlat 2 kidobása, német Energiewende), mert a témával magasan tartja az energiaárakat. Ezzel önmagát nehezebb helyzetbe hozza, de minden nyersanyagban gazdag országnak segít, így Oroszországnak is. Moszkva a háború óta több mint 65 milliárd eurót, vagyis még a gyakran emlegetett napi 1 milliárd dollárnál is többet keresett.

Miért nagy a baj?

Ettől függetlenül, ahogy forrásaink mesélik, az is tévedés, hogy a magyar kormány egyáltalán nem vizsgálja az orosz leválás lehetőségét. Nagyon komoly anyagok is készülnek, amelyeket a kormány a legnagyobb titokban meg is tárgyalt.

Úgy tudjuk, hogy a téma fő felelőse az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), és még akkor is van pozitívuma annak, hogy legalább a gondolkodás elindult, ha egyelőre a program nem is kapott határozott támogatást.

Beszélgetőpartnereink segítségével megpróbáltuk megismerni a gondolkodás keretrendszerét. A probléma alapja az – osztották meg forrásaink –, hogy a kormány eleve kötött pályán mozog. Ha megnézzük a politikai értékként közvetített „energiazabáló” keretrendszert, akkor jól látható, hogy Magyarország saját magát lavírozta nehéz helyzetbe, és a keresletet valamiért direkt magasan tartja.

A kormány szerint

  • biztosítani kell a rezsicsökkentés miatt olcsó és pazarló lakossági fogyasztást;
  • a magyar ipar továbbra is fő értékének tekinti, hogy nagyon sok energiát fogyasztó, nagy nyugati multikat, gépipari beszállítókat csalogasson az országba, a legújabb hullám a koreai akkumulátorgyártók betelepítését célozta;
  • az üzemanyag-ársapka miatt a nyersolaj- és késztermékigényünk is csúcsra jár, aki csak teheti, hozzánk jár át tankolni;
  • felborult a megújulóprogramunk is, napenergia-kapacitásunk sok van, de ezeket már nehéz a rendszerbe integrálni, más megújulóból (szél, víz) pedig gyengén állunk;
  • Paks II. tervezett elindulása semmilyen kormányzati anyagban sem kérdőjelezhető meg.

Ebből az a különös helyzet alakult ki, hogy a „szent teheneket” nem szabad megkérdőjelezni. Senki nem akar játszani az állásával, de mégis valami értelmeset kéne tenni, mert az illetékesek azt a felelősséget is érzik, hogy az ország nem érkezhet teljesen felkészületlenül egy esetleges haváriahelyzetbe.

Forrás a gázra: irány az LNG!

A gondolkodás két fő iránya a villamos energia és gázellátás megoldása. Talán meglepő, de mint megtudtuk, az áramrendszer nagy kérdései egy nagyságrenddel több forrást igényelnének, és Magyarország forrásként alapvetően az EU-s Helyreállítási és Ellenálló-képességi Eszközre (RRF) bazírozna.

Kezdjük most mégis az összeállításunkat a földgázpiaccal. Itt Magyarország továbbra sem engedte el, hogy Oroszország maradjon a fő partnere, ugyanakkor vannak viszonylag nagyszabású alternatív terveink is:

  • a horvát cseppfolyósított földgáz, azaz az LNG-vonal erősítése;
  • tárolók vásárlása, felújítása;
  • egy északolasz–szlovén–magyar vezeték megépítése;
  • valamint a „nagy északi kapcsolat”.

Utóbbi kettő az LNG-ről szól. A szlovén vezeték révén az észak-olaszországi LNG-kikötőket is elérnénk. Olaszországnak több nagy északi terminálja is van, a Snam Panigaglia, a livornói FSRU Toscana és a Rovigo LNG-terminál.

Ezeken a terminálokon a cseppfolyósított földgázt „visszagázosítják”. Ha ezeket elérjük egy vezetékkel, az segíti a magyar ellátást. Ezért lenne hasonlóan ígéretes ötlet a „nagy északi kapcsolat” is. Ez a munkacím azt jelentené, hogy Magyarországot vezetéken lehetne összekötni a nem orosz gáz fogadására alkalmas balti-tengeri LNG-terminálokkal.

Már ma is működik Litvániában a Klaipėda és Lengyelországban a Wolin-szigeten a Świnoujście elnevezésű terminál, de Lettország (Skulte), Észtország (Paldiski és Tallinn) és Lengyelország (Gdańsk) további kikötőket is tervez építeni. Igaz, beszéltünk olyan szakemberrel, aki ebben nem hisz, mert szerinte egy kereslettúlsúlyos piacon nem jutna el hozzánk így a földgáz, azt addig rég megvennék a többiek.

A Klaipedos Nafta olaj- és gáziparra szakosodott logisztikai vállalat tárolói Litvániában, a balti országok legnagyobb kikötőjében – Fotó: Petras Malukas / AFP
A Klaipedos Nafta olaj- és gáziparra szakosodott logisztikai vállalat tárolói Litvániában, a balti országok legnagyobb kikötőjében – Fotó: Petras Malukas / AFP

A magyar kormány egyelőre csak ezeket vizsgálja, de távlatilag görög és román forrásban is bízhatunk. A görög Alexandrúpoli LNG-terminálja Bulgárián keresztül érhető el, de talán a fekete-tengeri román gázkitermelés ügye is végre lendületet kapott, igaz a 2026-os, 2027-es reménybeli rajt még elég messze van.

Együtt mesés lenne

Ha minden egyszerre sikerülne (ahogy persze nem fog), akkor olasz, horvát, görög, balti LNG és orosz, illetve román vezetékes szállítás is szóba jöhetne, vagyis nagyon jól állnánk a diverzifikációval, de

ezek külön-külön is több száz-, olykor ezermilliárdos fejlesztési ötletek.

Ezek ugyanakkor még együttesen sem feltétlenül jelentenének teljes megoldást, mert nem jönne rajtuk elegendő mennyiség. Ezek inkább csak arányokat módosítanának, finomhangolást jelenthetnének. Magyarország azért nagyon bízik abban, hogy a 15 éves hosszú távú szerződése életben marad, és kap orosz gázt. Már csak azért is, mert úgy ítéljük meg, hogy egy vezeték nemcsak kitettség és kockázat (akár a bombázásnak is), hanem biztonság is, mert így az eladónak is érdeke a kiszolgálásunk.

Kevésbé tűnik szükségszerűnek, hogy tárolót vegyen az állam, de állítólag ennek ott van jelentősége, hogy amíg az orosz–ukrán vonalon kaptuk a földgázt (Testvériség), addig a nagy orosz és ukrán tárolók segítették a szállítás és a felhasználás egyensúlytalanságainak kisimítását, de a Török Áramlat és a balkáni ág (vagyis Törökország, Bulgária, Szerbia) vonalán nincsenek még nagy tárolókapacitások. Így az állam fontosnak tarthatja, hogy maga lépjen be erre a piacra.

Áramirányok

Az orosz leválással kapcsolatos gondolkodás másik fő iránya állítólag az elektromos áramra való áttérés és az áram hatékony előállítása, illetve az energia (mind a földgáz, mind az áram) észszerű felhasználása. Gondoljunk csak bele, már ma is importra szorulunk villamos energiából, de a jövő irányai, vagyis a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő dekarbonizáció, az elektrifikáció (közlekedés, fűtés) még egy remélhetőleg elkészülő (és nyilván nem az oroszokkal elkészülő) Paks II.-vel is óriási kihívást jelentenek.

A különböző ITM-es programok révén látható pár irány. Ezekről lehet olykor olvasni, szerepel köztük napelemes program, fűtéskorszerűsítés, zöld busz, a távhőszolgáltatás hatékonysági projektjei. Természetesen a probléma része az olaj is, amelyről már sokat írtunk, de itt egy kicsit kevésbé az államnál pattog a labda, mert ez a Mol reszortja, amely már sokszor elmondta a véleményét a helyzetről, az átállás lehetőségeiről. Legutóbb épp a Telexen Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

Az áramtermelésnél az az aggasztó, hogy bár lehet tudni, kinek mi a nünükéje, igazán meggyőző oroszmentes áramellátás nem körvonalazódik.

A kormány továbbra is elkötelezett a napenergia mellett, de ezt fel akarja „turbózni”

  • gázturbinás,
  • szivattyús-tárolós erőművekkel,
  • illetve gázmotoros és akkumulátoros tárolóegységekkel.

Ebben az a logika, hogy a rendszer nem tudja a szakaszosan beömlő, időjárásfüggő energiát jól fogadni. A megújulóval kapcsolatban az öröm, hogy a napunk, a szelünk, a geotermikus energiánk vagy a biomasszánk a „miénk”, vagyis jobb, „megbízhatóbb” energiahordozó, mint a külföldi nyersanyag, de azért rendszerbe foglalni őket nem is olyan könnyű, ehhez kellene a már említett térségbeli kooperáció.

Bővítések

Úgy tudjuk, a kormány tárgyalta, de még nem fogadta el az ITM-es tervezetet. Vélhetően az eleve csak egy ötletbörze,

vagyis egy nagy étlap. Mindenre biztosan nem lenne forrás, és bár az erőművi bővítéseknél az továbbra is tabu, hogy Paks II.-t bárki, akár csak egy szakmai anyag szintjén megkérdőjelezze, a kormányzat legalább már elkezdett gondolkodni egy csomó egyéb erőművi fejlesztésen.

Ilyen a Paks I. üzemidő-meghosszabbítása. Ha jól értettük, ennek TÜH a projektrövidítése, vagyis „További Üzemidő Hosszabbítás”, de az asztalon van a Mátrai Erőmű hosszított üzemben tartása is, amit még fél tucat hazai és két-három külföldi erőművi ötlet megvizsgálása is kísér.

A paksi naperőmű napelemtáblái az ország legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre – Fotó: Sóki Tamás / MTI
A paksi naperőmű napelemtáblái az ország legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre – Fotó: Sóki Tamás / MTI

Kívülről nézve

A nemzetközi szakértők, így a zöldebb megközelítésűek is, eközben eltérő üzeneteket fogalmaznak meg. Az Artelys nevű, modellezéssel foglalkozó cég azt vizsgálta, milyen beruházások, intézkedések szükségesek ahhoz, hogy az EU 2025-ig valóban le tudjon mondani az orosz gázról. Az anyag legfontosabb megállapítása az, hogy mint Anthony Vautrin, az Artelys energiaügyi tanácsadója nyilatkozta,

„amennyiben az EU betartaná a Green Deal részeként javasolt intézkedéseket, vagyis a kibocsátások 2030-ig történő 55 százalékos csökkentését, akkor az orosz invázió kezdete óta javasolt új LNG-terminálok, illetve a Spanyolország és Franciaország közötti nagy csővezetékprojektek egyikére sem lenne szükség.”

Vagyis az energiahatékonysági intézkedések, a villamosítás, a megújuló energiaforrások és a rugalmassági megoldások kombinációja olcsóbb, tisztább és rugalmasabb utat biztosít a kontinens orosz gáztól való leállításához 2025-re.

Mindezzel az a baj, hogy kilóra talán meglenne a szükséges energia, de mint azt a magyar Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) is kimutatta, teljesen eltérő lenne a gázár és az áramár Európában; nekünk nagyon fájna, Franciaországnak alig.

Üléspont – álláspont

Egy másik intézmény, a CREA (Centre for Research on Energy and Clean Air) pedig arról készített egy számítást, hogy a háború első két hónapjában 63 milliárd euró bevételt realizált Oroszország a szénhidrogénexportjából.

  • Németország volt a legnagyobb importőr, a becslések szerint 9,1 milliárd eurót fizetett az orosz fosszilis tüzelőanyagokért;
  • Olaszország 6,9 milliárd eurót;
  • Kína 6,7 milliárd eurót;
  • Hollandia 5,6 milliárd eurót;
  • Törökország 4,1 milliárd eurót;
  • Franciaország pedig 3,8 milliárd eurót.

Az összeg nálunk is milliárd feletti, de Magyarország nincs a top 10 importőr között. Moszkva az olajból, gázból és szénből származó összes bevétele 71 százalékát az EU-nak köszönhette, mintegy 44 milliárd euró értékben. A nagy olajipari cégek továbbra is üzletelnek Oroszországgal: így vásárolt az Exxon Mobil, a Shell, a Total, a Repsol és a BP is.

Kooperációra lenne szükség

Magyarországnak valamilyen uniós vagy orosz kényszer hatására akkor is lépnie kell az energiakapcsolatokban, ha ezt mi magunk nem is szorgalmazzuk. Ám eközben a valódi (nem önmagunknak kreált) problémákra is tekintettel kell lenni:

  • Magyarországnak nincsen tengere, valakinek mindig ki leszünk szolgáltatva. Oroszországon kívül jelenleg csak Horvátországból jön érdemi (nem orosz) olaj és földgáz Magyarországra, de nem lenne jó csak ezt a relációt fejleszteni, mert az újfajta függéshez vezetne.
  • Áramellátásban az is gond, hogy egész Európa le van maradva, harminc-negyven éve építettek viszonylag sok erőművet, mára ezek elavultak.
  • Valamilyen regionális kooperációra is szükség lenne, nekünk ehhez nincs túl jó földrajzunk, de például Ausztria és Szlovákia tud áramot tárolni (hegyek, vízduzzasztás), mi viszont tudnánk akár még több gázt tárolni (Szerbia és Horvátország helyett is), csak jobban össze kellene fognunk.
  • De az is probléma, hogy ami nem „üzletről” szól, hanem ellátásbiztonságról, azt nem finanszírozza a magánpiac, így vagy az államnak, vagy az uniónak kellene beszállnia, csak sajnos a dekarbonizáció és a párhuzamos gázinfrastruktúra (fosszilis cél) kiépítésének célja olykor ütközik.

Csak okosan!

Emellett azzal is lehetne javítani az összképen, ha a kormány hajlandó lenne fájdalmas lépéseket is meglépni. Mert egyelőre például fájóan hiányoznak a keresleti oldali beavatkozások.

A nyugati államokban vannak olyan lépések, hogy a plázákat, közintézményeket nyáron nem lehet 25 fok alá hűteni, vagy télen 19-20 fok fölé melegíteni. Ha az autópályákon nem 130 km/h, hanem csak 110 km/h a sebességhatár, az meglepően nagy arányban (akár 25 százalékkal) csökkentheti az üzemanyag-fogyasztást

– halljuk egy szakembertől.

Szakmai érv nem szól amellett sem, hogy a szélenergiát ennyire kidobtuk az energiamixből, a széllel lehetne jobb rendszeroptimumot adni.

Vagyis talán vannak jobb intézkedések, de azért nagy mozgásterünk nincs, ha a magyar gazdaság áramfogyasztása a mai évi 40 TWh óra helyett 70-80 TWh-ra nő, akkor vagy gázra, vagy atomra biztosan szükség lesz, most éppen a gáz kockázatai nőttek meg. Vagyis alighanem szükség lesz az atomra, minden integrálható megújulóra, valahonnan azért gázt is be kell szereznünk, és minden lehetséges energiahatékonysági programot meg kell ragadni.

És végül, bármennyire is lehetetlennek tűnik rövid távon, középtávon és hosszú távon is, mindenkinek érdemes azzal is kalkulálnia, hogy elhúzódik a háború, itt marad a hidegháború, és most pár évtizedig minden nehéz vagy akár tilos lesz, ami orosz vonatkozású.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom