A bankok mellett az energiacégekre veti ki a legtöbb különadót a kormány. Ebben a szektorban valóban fellelhető némi „háborús extraprofit”, ugyanakkor a sebtében összedobott, 300 milliárd forintnyi energetikai adó önmagában nem fedezi a 700-1000 milliárd forintos rezsiköltségcechet, ráadásul sok értelmezési kérdés is felmerülhet.
Az energiapiac megadóztatása a világ egyik legkomplexebb szabályozási feladata. A szakemberek azt mondják, hogy egyszerűen nem alkalmazhatók ugyanazok a képletek a különböző világpiaci helyzetekre. Vagyis más képlet jó, ha 15 dollár a hordónkénti kitermelési önköltség, de 110 dollár a világpiaci ár, és más képlet jó, ha 30 dollár az önköltség, ám a világpiaci ár sem magasabb.
Mindezt Pletser Tamás, az Erste Bank olajpiaci elemzője mondja. Szerinte
a nemzetközi példák közül a brit adóztatás például egy rémálom, mert állandóan változnak a szabályok, és a rossz szabályozás kudarcokhoz vezet, mert óriási kockázat a cégeknek. A norvég pedig egy jó példa, mert rendkívül motiváló, hiszen Norvégiában akkor nagyon magas az adó, ha valaki valóban talál olajat, vagy gázt, ha nem, akkor a süket (száraz) fúrások „felesleges” költségeit nagyon nagy arányban átvállalja az állam, így a metódus erősen ösztönzi a hatékony kutatás-termelési tevékenységet.
Magyarországon viszont teljesen más a nyersanyagpiaci helyzet, így a jó képletek is mások.
Itt a csomag, hogy csináljuk?
A május végi, 2000 milliárd forintos megszorítási csomagból 300 milliárd forint az energetikai cégeket érinti, és ennek is a döntő része, legalább öthatoda a Mol Nyrt. befizetése lehet.
Bírja ezt még a Mol? Jó kérdés, Török Lajos, az Equilor Zrt. vezető elemzője szerint talán még éppen igen,
de a cégnek mindenképpen nagyon fontos volt a nemzetközi benzinturizmus megállítása, hiszen a sok új adó mellett a régi adók és az üzemanyag-ársapka finanszírozása is feladat. Ráadásul – bár most aligha ez a legfontosabb szempont – a cég tulajdonosai is nyomás alatt vannak.
Ha ugyanis a Mol nyeresége elfogyna, akkor az osztalékból működő mindenféle alapítványok (MOL-Új Európa Alapítvány, Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány) körül alakulnának ki működtetési kockázatok.
Magából az energetikai adócsomagból amúgy nem sok érheti el egy laikus ingerküszöbét, az egyszerű választónak ezek közül nagyon sok információra nincs is szüksége, hiszen a rezsicsökkentett áron kínált áram és gáz, illetve az ársapkával rögzített üzemanyagárak mellett senkinek sem kell attól félnie, hogy közvetlenül drágulást, áthárítást érezne.
No persze, ha a cégek energetikai költsége emelkedik, az mindig áremelési, vagy inflációs ok, de a különadók nyomán egyrészt ez nem feltétlenül következik be, viszont ha mégis, akkor elég nehezen lesz kimutatható, hogy egy termék árának emelkedéséből mi volt az energiaár, és főleg mi az energetikai adóemelés hatása.
Itt tényleg érezhető az extraprofit
Ha gyorsan végigszaladunk a kulcsintézkedéseken, ezek a következők:
- a Mol importárrésének (az Ural és a Brent típusú olaj közötti spread) megadóztatása, abból 25 százalék elvonása;
- a szektorálisan szélesedő Robin Hood-adó kivetése a bioetanol-, a keményítő- és a napraforgóolaj-előállító cégekre is;
- a hazai nyersanyag-kitermelés magasabb adóztatása; illetve
- a „KÁT-os, METÁR-os”, vagyis államilag támogatott időjárásfüggő energiatermelő kapacitások nyereségének megcsapolása.
Ezekkel kapcsolatban valóban azt is mondhatjuk, hogy az energiaszektor az a terület, ahol tényleg látunk háborús extranyereséget. Olyasmikre lehet gondolni, hogy egy naperőmű működtetőinek költségszintje is megemelkedett ugyan, de nem annyival, amennyivel (részben a háború miatt) növekedett a villamosenergia-eladás profitja.
Vagy a hazai földgáz- és olajkitermelésnek is nőhetett a költsége, de a végtermék ennél gyorsabban drágult. És tényleg a háború miatt szélesedett ki az orosz és a világpiaci olaj árkülönbözete. Végül a felsorolt élelmiszeripari, illetve üzemanyag-bekeverési termékeknél is nyílt az olló. A legjobb összefoglaló a részletes konkrét szabályokról a Portfolio.hu-n érhető el.
Élelmiszeripar
Azt többen is elmesélték, hogy a csomagot kidolgozó Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és szűk csapata nagyon pörgött, még beszélt is a szakmával. A kormány gyorsan szeretett volna lépni,
így viszont fontosabb volt, hogy a szabályzat meglegyen, mint az, hogy nagyon pontos legyen.
De az tény, hogy az elitkommandó nagyon hatékonyan dolgozott, gyorsan jöttek-mentek a kérdések, a válaszok, a szabályozási ötletek. Azon ugyanakkor el lehetett volna gondolkodni, hogy nem biztos, hogy most a magasabb adóztatás és az üzemanyag-bekeverés a legjobb válasz az étkezési olaj árának emelkedésére. Lehet, hogy a bekeverési arány csökkentése és a világ élelmiszer-piaci válságának megsegítése sokkal jobb nemzetgazdasági eredményhez vezetett volna. Elég, ha arra gondolunk, hogy például a napraforgóolaj nemzetközileg árusított (ebben nincs benne, ha magyar gyártó termékét magyarok veszik) mennyiségének a 75 százaléka ukrán és orosz, naná, hogy rengeteget drágult a végtermék – hallottuk az Equilortól.
A gond mindig csak az, hogy mennyire lehet jó szabályozást alkotni nagyon gyorsan. A szakma persze fanyalog,
az „iPaden összerakott kodifikáció mindig silány, sokkal több idő kell egy jó jogszabályhoz”
– vélekedik egy forrásunk. De azért az is igaz, hogy az érintetteknek elemi érdekük a kritika, és olyan forrással is beszéltünk, aki szerint a csomagon belüli jobb minőség és relatív átgondoltság éppen a bankadók és az energetikai adók esetében világítanak, a legrosszabb az értékpapír-műveletekre kivetett tranzakciós illeték, és a kiskereskedelmi adó.
Mindenesetre az egyes adónemek nehézsége, hogy még akkor is csak rendkívül bonyolultan lennének leírhatók, ha minden létező egyszerűsítést bevetünk. Így a következőkben inkább az adónemek logikáját villantjuk fel, a pontos részletszabályok a rendeletből ismerhetők meg. A kormány extraprofitadókról szóló 197/2022. (VI. 4.) rendelete itt található.
Az orosz marzs adója
Talán a legtisztább sztori a Mol Nyrt.-re, vagyis az orosz nyersolajimportra kivetett adó. Az ötlet „jogosságát” mutatja, hogy még a rendkívül összetett (de mindenképpen sok sebből vérző) hatodik szankció helyett is volt olyan javaslat, hogy az orosz importot kéne adóztatni, és a magas adóból az ukránokat segíteni. A Mol esetében viszont nem az ukránoknak megy majd a pénz, hanem a Brent–Ural spread után a magyar államnak. Az Ural típusú olaj amúgy hivatalosan Russian Export Blend (REB), azaz egy orosz keverékolaj. A Mol által is feldolgozott orosz nyersolajmixet most világszerte kevesen veszik, a nyugatiak eddig is óvakodtak tőle, hamarosan még szankció alá is esik, így annak ára mérsékelt, a Mol finomítói marzsa pedig megemelkedett.
A rendelet kimondja, hogy a kőolajtermék-előállító (Mol Nyrt.) a 2022-es és a 2023-as adóévben az Oroszországi Föderációból származó kőolaj világpiaciár-különbözetének és a tárgyhónapban beszerzett, az Oroszországi Föderációból származó nyersolaj hordóban mért mennyiségének szorzata alapján 25 százalék adót fizet.
Mégpedig úgy, hogy bevallja az importárát, amit a Brent-típusú olajárral, nevezetesen a Platts Crude Oil Marketwire Brent (Platts Dated Brent-PCAAS0) átlagárával kell összevetni. Mivel ez dollárban van megadva, a szabályozás leírja a használható devizaárfolyamot is. A marzs (értékkülönbözet; haszonrés) negyede az adó. A megadóztatott cég természetesen aligha kedveli az adót, az ő logikájuk szerint, ha valami nyereséget termel, az nem magától jön, minden nyereségtermelés előtt rettenetesen sok a beruházás, amit a jó években kell behozni.
A megújulók adóztatása
Az előbbinél sokkal, de sokkal bonyolultabb a megújuló energia adóztatása. Itt, ha nagyon leegyszerűsítjük a logikát, az állam támogatta a megújuló kapacitások kiépítését, ám úgy gondolja, az nem korrekt, hogy amikor a beruházóknak kedvezőtlen a piaci ár, akkor az állam segít, amikor viszont kedvező, akkor mindenki kilép a rendszerből, és a piacon értékesíti az igencsak drágává váló áramot.
Erre azt találta ki a kormány, hogy a 0,5 MW beépített kapacitást meghaladó teljesítőképességű erőmű tulajdonosai az „extraprofitjuk” kétharmadát (65 százalék) adó formájában kell hogy befizessék.
Az eddigi két állami támogatási rendszer résztvevői a 2022-es és a 2023-as adóévben fizetnek. Az adó alapja a piaci árbevétel és a támogatott árral elérhető árbevétel különbsége, vagyis a cégek azután fizetnek 65 százalék adót, hogy és amennyivel jobban el tudják most adni az áramot, mint ahogyan az az eredeti modellben látszott.
A szabályozás elég összetett ugyan, de nem terjed ki mindenre, vagyis az például nyitott kérdés, hogy ha egy cégnek sok helyen van napenergia-kapacitása, ami együtt több, mint 0,5 MW, de egyesével mindegyik kisebb, mint 0,5 MW, akkor neki adóznia kell-e, vagy sem.
A bányajáradék
Változik emellett a bányajáradék is, vagyis a 2022-es és a 2023-as adóévben több adót kell fizetni a hatósági engedély alapján kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után. Ez a szabály nagyon összetett, mert itt az is számít, hogy a termelés műszaki üzeme mikor indult, illetve mennyi a világpiaci ár, mindenesetre a különböző világpiaci árak (földgáz esetén a holland TTF tőzsdei jegyzés, olaj esetén a Brent-jegyzés) alapján vannak adókategóriák, de a lényeg az, hogy minél magasabb a világpiaci ár, annál nagyobb extraadót kell fizetniük a hazai kitermelőknek.
A Mol bányajáradék-adója 18-20 százalék körüli adóterhet jelent – meséli Pletser Tamás. Szerinte
nem biztos, hogy nagyon okos a hazai kitermelést tovább adóztatni az orosz leválás idejében.
Ezt még akkor is fontos megjegyezni, ha a szabályok alapján az új koncessziókra ez most nem vonatkozik, de ha nagyon bekerül a gondolkodásba a lehetséges adóztatás, az még így is visszafoghatja a kutatást.
Az adóztatásuknak mindenesetre az a kulcsproblémája, hogy az orosz leválás miatt minden hazai kitermelési lehetőséget meg kellene ragadni. Az adó ebben kontraproduktív lehet, de hangsúlyozzuk, hogy az új koncessziókra (egyelőre) nem vonatkozik. A szabályozó azt is igyekszik elkerülni, hogy a magas, de ideiglenes adók miatt ne azt lépje a szakcég, hogy kivár két évet, amíg elmúlnak a rendkívüli intézkedések, és csak akkor kezdi el az érdemi kitermelést.
Nem magától jön
Ráadásul nagyon fontos, amit a kormányzat nyilvánvalóan nem ért, hogy az olajiparban ahhoz is beruházás kell, hogy egy meglevő mezőt továbbra is ki lehessen aknázni. Vagyis nem csak az új mezők koncesszióinál van értelme az adómentességnek és az ösztönzésnek. A hazai olajiparban a „meglevő mezők fejlesztése új eszközökkel” az egyik legfontosabb fejlesztési irány. Ha ezt nem ösztönzi a hazai szabályozás, az képes megfojtani az upstreamet.
A magyar földgáz- és kőolajmezők öregednek, nagyon nagy erőfeszítés szinten tartani, olyan ez, mint a hegyről leguruló labda. Azért is küzdeni kell, hogy megtartsd, mert ha nem erőlködsz, legurul. Ha nem nyúlsz hozzá a mezőkhöz, a kitermelés csökken, kellene motiváció a rendszerben, ne tűnjön el 5-8 év alatt a magyar upstream.
A szabályozás mindenesetre előírja, hogy a 2022-es és a 2023-as évben legalább a 2021-ben kitermelt mennyiséggel azonos mennyiségű szénhidrogént köteles kitermelni az adóalany, ami jól hangzik, de azért a kimerülő hazai mezők esetében még a legnagyobb jó szándék mellett sem feltétlenül teljesíthető.
Termékgyártók
Végül, ahogy említettük már,
a Mol Nyrt. fizethet a 300 milliárd forintból 250 milliárdot úgy, hogy a maradék 50 milliárdon sokan osztoznak.
Az említett naperőművesek mellett például mindenféle termékgyártó is, így a bioetanol-, a keményítő- és keményítőtermék-, valamint a napraforgóolaj-gyártók. Itt a törvény szakmakódokat, TEÁOR-számokat felsorolva határozza meg, hogy kinek kell ilyen adót fizetnie. Ha valaki nem ismeri ezt a köznyelvben csak Robin Hood-adónak nevezett formát, itt találhat egy jó leírást róla.
A szakemberek szerint az adónem indokolható, hiszen a termékeknél volt háborús áremelkedés, ugyanakkor, ahogyan azt korábban már felvetettük, a szakma el tudna képzelni komplexebb, az élelmiszer és a dekarbonizáció igényeit egyszerre figyelembe vevő szabályozást is.
