Váratlanul érte a Woltot és a Foodpandát a katatörvény, vizsgálják a lehetőségeiket

2022. július 12. – 17:51

frissítve

Váratlanul érte a Woltot és a Foodpandát a katatörvény, vizsgálják a lehetőségeiket
A katatörvény ellen tüntető ételfutárok a Kossuth téren 2022. július 12-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint ezren tüntettek kedden a fővárosban a hétfőn benyújtott, majd kedden megszavazott katatörvény ellen, amely több százezer embert érint. A Kossuth téren gyülekezett a tömeg, majd lezárták a Margit hidat és az Erzsébet hídon is elfoglalták a középső két sávot pár órára.

Rengeteg ételfutárt lehetett látni a tömegben, többen a Wolt és Foodpanda felszerelésében voltak. Nem véletlenül tiltakoztak a módosítás ellen, nagy többségük katás egyéni vállalkozó, aki a cégnek számláz. A módosítás után azonban szeptembertől csak magánszemélyeknek dolgozhatnak majd a katások, így egyelőre bizonytalan, hogy miként fogják tudni őket foglalkoztatni.

Hirtelen és váratlanul érte a Woltot a törvény benyújtása. „Egyelőre vizsgáljuk, hogy mit jelent majd mindez a Wolt számára a jövőben” – írták szűkszavúan a Telex megkeresésére.

Bár rengeteg futáruk volt ott a keddi tüntetésen, válaszuk szerint ez nem okozott fennakadást a szolgáltatásukban, mert „a Wolt szolgáltatási platformja nem előzetes beosztás szerint rendeli a futár partnerekhez a feladatot, a futár partnerek maguk dönthetik el, mikor dolgoznak és mikor tartanak pihenőt.” Kérdésünkre is megerősítették, hogy a Wolt semmilyen formában nem szervezett résztvevőket, vagy ösztönözte őket a demonstrációra, „a futár partnerek saját döntésük alapján vettek részt a tüntetésen”.

A Foodpanda is szorosan követte az új katatörvénnyel kapcsolatos, „gyorsan változó fejleményeket”.

„Jelenleg értékeljük a kialakult helyzetet, a lehetőségeket, az esetleges változásokat pedig először futárpartnereink felé fogjuk majd kommunikálni”

– írták a cégtől a Telexnek. A tüntetés nem okozott fennakadást a szolgáltatásukban, és a Foodpanda sem vett részt szervezetileg a megmozduláson.

A törvénymódosítás ellen szakmai és civil szervezetek sora tiltakozik, de még az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke is azt mondja: az új törvénnyel a katások 80 százaléka el fog tűnni. A javaslatról itt írtunk bővebben, a keddi tüntetéseket pedig itt követtük élőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!