Bezárja éttermét a veresegyházi Katlan Tóni

2022. június 8. – 20:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Június 24. után már csak rendezvényeket tart a veresegyházi Katlan Tóni Kultúrkonyha, az étterem a'la carte részét bezárják – erről a Magyar Konyha Online számolt be a Katlan Tóni Facebook-oldalára hivatkozva.

A gasztronómiai szakportál jellemzése szerint Budapest vonzáskörzetének kedvelt étterme évek óta sok munkát tett abba, hogy „a klasszikus vidéki vendéglátás visszakapja eredeti fényét és minőségét”.

A döntést több tényezővel indokolták: a koronavírus-járvány hullámaival, az alapanyagok drágulásával, a rezsiköltségek emelkedésével és a munkaerőpiaci kihívásokkal. Céges vagy családi rendezvényeket, például esküvőket továbbra is vállalnak.

Csak egyetlen példa a munkaerőpiaci kihívásokra: a tihanyi Malackrumpli nemrég nettó 800 ezer forintos fizetésért keresett séfhelyettest, de nem nagyon volt jelentkező.

Még márciusban írtuk, hogy az étterem-tulajdonosok egyelőre nem merik teljesen áthárítani a költségeket a vendégekre. Az árak jellemzően 10-15 százalékkal emelkedtek, de a vállalkozók költségei 20-25 százalékkal ugrottak meg, mondta a Világgazdaságnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke.

Télen több, ikonikusnak számító budapesti étterem adta be a kulcsot, például az Olimpia, majd a Csalogány 26. Még a háború kitörése előtt iparági szereplőkkel beszélgettünk arról, mennyire borús az összkép, mi várható 2022-ben és azután>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!