Még mindig inkább benyelik a költségeik egy részét a vendéglátósok

2022. március 22. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az étterem-tulajdonosok egyelőre nem merik teljesen áthárítani a költségeket a vendégekre. Az árak jellemzően 10-15 százalékkal emelkedtek, de a vállalkozók költségei 20-25 százalékkal ugrottak meg, mondta a Világgazdaságnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke.

Az egyik gond az, hogy a lakossági fogyasztókkal szemben a cégek rezsije nincs befagyasztva, emellett egyre drágábban jutnak alapanyaghoz. A munkaerőhiány is sújtja őket, de ez gyakran már nem is pénzkérdés. Többnyire a béralkuig sem jutnak el a munkaadók, nincs jelentkező az álláshirdetésekre. Akik elhagyták az ágazatot, nem akarnak visszatérni. Több tízezer munkavállaló hiányzik a vendéglátásból. Ezt már Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) gasztronómiai társelnöke mondta a Világgazdaságnak.

A szakemberek szerint a nyár vízválasztó lehet az idén, fontos lenne belföldön tartani a turistákat, hogy ne külföldre vigyék a pénzüket, hanem tartsák életben a vendéglátóipart.

Télen több, ikonikusnak számító budapesti étterem adta be a kulcsot, például az Olimpia. Nem sokkal később a Csalogány 26 is bejelentette, hogy búcsúznak.

A bulinegyedből egyetlen példa: októberben végleg bezárt a Mika, mert lejárt a bérleti szerződésük, és kétszeres összeget kértek tőlük. Az erzsébetvárosi önkormányzat nem titkolt célja az, hogy a kerületben kultúrnegyed legyen bulinegyed helyett.

Még a háború kitörése előtt iparági szereplőkkel beszélgettünk arról, mennyire borús az összkép, mi várható 2022-ben és azután>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!