A CIG Pannónia Életbiztosító kifizeti a teljes nyereségét osztalékként

2022. március 29. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az adott évi eredmény nagyjából fedezi a tulajdonosi juttatást, de azért kicsit az eredménytartalékba is bele kellett nyúlni.

Részvényenként 18 forint osztalékot fizet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. A 94,4 millió részvényre vetítve ez 1,7 milliárd forintos kifizetés, amely meghaladja a társaság egyedi, 1,2 milliárd forintos adózott eredményét, azaz némileg az eredménytartalékba is belemar.

A cégcsoport konszolidáltan ugyanakkor 1,7 milliárd forintos nyereséget ért el, így a csoportszintű eredmény már gyakorlatilag fedezi az osztalékfizetést.

A CIG 320 forint körüli aktuális tőzsdei árára vetítve ez 5 százalék feletti osztalékhozam. Az osztalék nagyobbik része, az 54 millió darab részvénnyel rendelkező Hungarikum Biztosítási Alkuszra (Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik érdekeltségéhez) jut.

Eddig a kisrészvényesek számára kérdéses lehetett, hogy fizet-e a cég osztalékot, mert voltak olyan bejelentett tervei, hogy fejlődik, akár akvirál, vagy éppen lakossági vagyonbiztosítási üzletágat is épít, ezek a tervek pedig enni kérnek, igaz a cégnek így is komoly tartalékai maradtak.

Korábban amúgy már volt ilyen üzletága a biztosítónak, de azt eladta az Aegonnak.

Egy új üzletág felépítése mindig nehéz, a biztosító ugyanis nagyon méretgazdaságossági üzem, hiszen 10 ezer ügyfélre is szinte ugyanazokat a funkciókat fel kell építeni, mint 200 ezer ügyfélre, utóbbinál persze sokkal jobb a nyereséghányad.

A CIG jövőjét meghatározza, hogy amikor a Bankholding felépül, a bank hálózata mennyire fog biztosítási termékeket értékesíteni, ezeket ki kell alakítani, megfelelő oktatás, értékesítői képességek is kellenek hozzá.

A CIG azért addig is nyer állami szerződést, mégha nem is a világ legnagyobb üzlete, de a CIG nemrégiben azt közölte, hogy 80 milliós megbízást nyert el a Groupama társaként a Miniszterelnöki Kormányiroda központi gyermekbiztosítási tenderén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!