A húspultban a leglátványosabb az árstop hatása, de az étolaj ára is nagyot csökkent sok helyen

2022. február 1. – 20:10

A húspultban a leglátványosabb az árstop hatása, de az étolaj ára is nagyot csökkent sok helyen
Fotó: Olvasói fotó: / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Keddtől kicsit könnyebb elhinni, hogy Magyarország előre megy, és nem hátra, hiszen olcsóbb lett a csirke far-hát, vagyis életbe lépett a kormány infláció elleni csodafegyvere, az árstop: Orbán Viktor január 12-én jelentette be, hogy február 1-től korlátozzák hat élelmiszer, a a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát, a csirke far-hát később került fel a listára. Az intézkedés május 1-ig lesz érvényben.

Az árstop azt jelenti, hogy a kijelölt termékek árát minden üzletben vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Vagyis nem mindenhol lesz ugyanannyi a tej és a csirkehús, az árstop után is boltonként is eltérő árakkal találkozhatnak a vásárlók.

Kíváncsiak voltunk, a gyakorlatban hogyan valósul meg az árstop, ténylegesen mennyivel csökkent a termékek ára január 31-hez képest, azaz mennyit spórolhatunk adott termékeknél. Ehhez budapesti és vidéki boltok kínálatát néztük végig, és a teljesség kedvéért nemcsak hipermarketek árait csekkoltuk, hanem a kisebb üzletekbe is benéztünk, hiszen előfordulhat, hogy az embernek csak annyi ideje van, hogy leugorjon a közeli kisközértbe egy gyors bevásárlásra, másfelől a kisebb településeken nem feltétlenül van minden sarkon Tesco vagy Aldi.

Van olyan bolt, ahol 350 forinttal lett olcsóbb a csirkemell

Kezdjük a körképet Budapesttel, itt egy Aldiba, egy forgalmasabb és nagyobb Sparba, egy klasszikus kisboltba és egy Lidlbe mentünk el. A Lidl azért is érdekes, mert igyekszik maga javára fordítani az árstopot, például azzal, hogy a szóban forgó termékeknél (mennyiségi korlátozás mellett) bementek a hatósági ár alá, így például a tejet 19%-kal, a napraforgó-étolajat pedig 14-15%-kal olcsóbban adják majd, mint tavaly októberben. Az akciós újság szlogenje, a „befagytak az árak” pedig kicsit azt a benyomást kelti, mint az áruházlánc nyomta volna le az árakat, igaz, azt is feltüntetik, hogy az árakat a kormányrendelet alapján határozták meg.

Az egyik budai Lidlben 150 forinttal olcsóbban vehettünk volna egy kiló csirkemellet (1499 ft) az árstopnak köszönhetően, míg a far-hát ára 50 forinttal csökkent mára (299 ft), a sertéscombot pedig annál is olcsóbban adják, mint tavaly októberben: 1299 helyett 1199 forintért. (A hétfői árat nem ismerjük, mert nem volt a pultban.) Ugyanennyit csökkent az étolaj ára (579 ft), a tej és a liszt esetében kevésbé jelentős a csökkentés, 50, illetve 10 forint.

Nem láttunk nagy különbséget a Lidlhöz képest a XIII. kerületi Aldiban, legalábbis ami a húsokat illeti. Itt is 150 forinttal árulták olcsóbban a vákuumcsomagolt csirkemellet (1499 ft) az előző naphoz képest, és a csirke far-hát hatóságilag stoppolt ára is ugyancsak 299 forint lett, a korábbi 349 forint helyett. Aki olcsóbb sertéscombra várt, annak csalódnia kell, az maradt 999 forint. A Bellasan márkájú olaj az eleve akciós árhoz képest lett olcsóbb keddre, egyébként 699 forintba kerülne, most viszont 579 forintért lehetett megvásárolni, a cukornál és a tejnél 20-40 forintot nyernek a vásárlók az árstoppal. Természetesen a bejáratnál rögtön a kormány árstoppos plakátja fogadott minket, a megszokott kék színben. Kár, hogy kifelé semmi nem emlékeztette a vásárlókat, hogy kinek köszönhetik a 299 forintos far-hátat.

Az egyik budai bevásárlóközpontban lévő Sparban a tej és a liszt ugyanannyiba kerül, mint az árstop előtt, függetlenül attól, hogy az olcsóbb, saját márkásat néztük, vagy valamelyik drágább terméket. Olyan változást, amit már a pénztárcánkra is hatással lehet, a hentespultnál és az étolajoknál tapasztaltunk: a csirkemellet 350 forinttal olcsóbban árulták hétfőhöz képest (1499 ft ft, ami az Aldi-Lild szint), a far-hátnál 329 forint helyett 229 forint szerepelt az ártáblán (a sertéscomb kilója viszont maradt 1099 forint). A Spar budgetes étolaj tegnap még 649 forint volt, ma már csak 509, és a Vénusz étolaj is több mint 200 forinttal lett olcsóbb, a cukor pedig 50 forinttal.

Egy fővárosi Spar bejáratánál elhelyezett tábla – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Egy fővárosi Spar bejáratánál elhelyezett tábla – Fotó: Olvasói fotó / Telex

A kisboltban a tejet ugyanannyiért kaptuk meg, mint előző nap, a liszt, az olaj és a cukor viszont olcsóbb lett, 70-80-90 forintos különbségeket láttunk. A kisebb boltokban nem tartanak általában friss húst, így itt sem volt.

Az árstop egyik nagy kérdése, hogyan érinti majd a kisebb boltokat, ahogy látni fogjuk, sok helyen panaszkodtak az intézkedés miatt. Egy pécsi kisbolt arra kérte nemrég a vásárlóit, hogy ne vásároljanak a hatósági áras termékekből, mivel nekik az ráfizetéses lenne. Nagy István agrárminiszter egyik nyilatkozatában arról beszélt, hogy úgy látja, a kereskedőknek bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt. Gulyás Gulyás az árstop bejelentésének másnapján azt mondta a kormányinfón, hogy szerinte az intézkedés nem jelent komoly kiesést a kereskedőknek. Nem véletlen, hogy az általános vélekedés szerint a hatósági áras tej és csirkemell miatt keletkezett bevételkiesést majd más termékek árának növelésével kompenzálják a boltok.

Eddig is vitték a far-hatát, mint a hatósági áras cukrot

Most nézzük, mi a helyzet vidéken! Szegeden három boltot járt végig tudósítónk, az egyik nagyáruházban az olaj, a liszt és a cukor esetében ugyanazokkal az árakkal találkozott, mint január 31-én. Csak a sertéscomb kilója lett olcsóbb, 300 forinttal (1049 ft), a csirkemell viszont drágább lett, mégpedig 100 forinttal (1499 ft). A csirke far-hátat 189 forintért adnák, de kedden már nem volt belőle, mert csak hétfőnként kapnak 120 kilót, és hamar elfogy. Meg is érdeklődte kollégánk, hogy mostanában lett-e ennyire felkapott a csirkének ez a része.

– Nagy divat lett mostanában a farhát?

– Uram, az eddig is az volt.

A közepes méretű Sparban főleg a csirkemell és a sertéscomb lett olcsóbb, 400, illetve 600 forinttal (1399 ft és 1245 ft), ami azért látványosabb különbség. (Tegyük hozzá, Budapesten sok helyen ennél 200-300 forinttal olcsóbban adják a csirkemellett, a sertéscomb esetében még nagyobb lehet a különbség.) A farhátból a tegnapinál 100 forinttal olcsóbban, 229 forintért vehetett volna egy kilót a Telex tudósítója. Ezek az árak még változhatnak, mivel a két nagyobb üzletben több termék is akciós felirattal szerepel, és kérdés, milyen árak lesznek az engedmény lejárta után. A tej és a liszt ára nem változott, a cukoré viszont 40 forinttal (239 ft), az olajé pedig 140 forinttal csökkent. (509 ft).

A Lidl és a Spar gyakorlatához hasonlóan a két nagyobb szegedi üzletben is kiírták minden hatósági áras terméknél, hogy azokból csak korlátozott mennyiséget, 10 vagy 15 kilót, illetve bizonyos darabot vásárolhatnak egyszerre. A kisboltban semmi nem változott az árstop életbelépésével, a termékekre ragasztott árak ugyanazok voltak, mint az előző napon.

A vásárlók nem érzik meg, a kisboltosok pedig csak szívnak

A győri Auchanban az összes érintett termék ára csökkent, de nem radikálisan, a csirkemell kilója például csak 60 forinttal lett olcsóbb, amit valószínűleg egy nagyobb bevásárlásnál észre sem vesznek majd az emberek. Az olaj, a liszt, a cukor ára 40-100 forinttal csökkent, a sertéscomb hatósági árát csak csütörtökön teszik ki, addig akciósan, 400 forinttal olcsóbban (1045 ft) árulják.

A vizsgált Coopban pont fordítva áll a helyzet, ott a csirkemell lett 400 forinttal olcsóbb (1499 ft), és a sertéscomb ára változott alig. A Vénusz napraforgóolajnál tapasztaltunk még számottevő változást, kedden már 749 forintért, 150 forinttal olcsóbban adták, mint tegnap, míg a többi termék ára 40-60-70 forinttal csökkent. A győri Révfaluban található kisboltban elsősorban a tej és az olaj árán volt tetten érhető az árstop, 80-90 forinttal fizetett kevesebbet, aki ma vásárolt ezekből a termékekből.

Vásárló a győri kisboltban – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Vásárló a győri kisboltban – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A győri kisboltosok egyébként nincsenek oda az intézkedésért, szerintük sokat buknak azok, akik készletet halmoztak fel valamelyik hatósági ára termékből, de a veszteségüket senki nem fogja kompenzálni. „Ez egy remek lépés lenne, ha mindenkire – a gyártóig felmenően – vonatkozna”, mondták az árstopról. Más az áfacsökkentésbe látja a megoldást, ahogy Lengyelországban csinálták. A Telexnek nyilatkozó boltos szerint az árstoppal az ő torkukon nyomják le a bevételkiesést, miközben a vásárlók meg sem érzik a 20-30 forintos különbséget.

„A kicsik nem tudják az árut a gyártóktól, a termelőktől közvetlenül beszerezni, nekem akkor is az október árhoz kel visszanyúlnom, ha az a mostani beszerzési ár alatt van. Ráadásul tartom az árat három hónapig, és ez alatt akár még két áremelés is benne van a pakliban.”

Külön sorba tették a hatósági áras termékeket

Debreceni tudósítónk egy kisebb boltot keresett fel elsőként, ahol a hatósági áras termékek mellé kerültek ki a jól ismert kék tájékoztató plakátok. Még zajlott a termékek átcímkézése, így pont elkapta a kollégánk, ahogy a tejekre rákerül a 259 forintos árcédula, amiket addig jó 100 forinttal drágábban árultak. Az étolaj esetében még ennél is nagyobb mértékű volt az árcsökkenés, 1049 forintról 749-re változott. A közeli Coopban nem szólt nagyot az árstop, a far-hát például csak 10 forinttal, a sertéscomb 50 forinttal, a csirkemell 65 forinttal lett olcsóbb keddre. Ennek ellenére ebben a boltban is korlátozták, hogy mennyit lehet vásárolni a hatósági áras termékekből.

Mint a legtöbb helyen, a debreceni Auchanban is elsősorban az olaj és a húsok ára csökkent érdemben, a csirkemell hétfőn még 2040 forintba került, az árstop érvénybe lépése után már csak 1499 forintba, a sertéscomb 140 forinttal lett olcsóbb (1299 ft), az Auchan saját márkás étolaja több int 130 forinttal.

A Debreceni Plázában lévő Aldiban hasonló áron adták a cukrot, a csirke far-hátat és a csirkemellet, mint a fővárosban, a tej viszont 20 forinttal többe került itt. A lisztnél és a sertéscombnál már hétfőn a hatósági árat tüntették fel az üzletben, így ezeknél nincs összehasonlítási alapunk. Így jártak el a Kishegyes úti Tescóban is, csak egy-egy márka terméke kapott új árat mára. Azt a megoldást alkalmazták egyébként, hogy a hatósági áras termékeket külön kitették a sorok közé.

Frissítés (02. 02.): a Tesco közlése szerint jelenleg náluk nincs érvényben mennyiségi korlátozás a hatósági áras termékekre. Ugyanakkor csütörtöktől egyes hatósági áras termékeket a tavaly októberi árnál is olcsóbban árulnak majd, ezeknél viszont limit lesz érvényben, 6 terméket érint majd.

A cikk elkészítésében közreműködött Móra Ferenc Sándor, Laczó Balázs és Keresztes Bence.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!