El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

A Lidl akciósan kínálja a hatósági áras termékeket keddtől, és mennyiségi korlátozást vezetett be rájuk

2022. január 29. – 15:31

Másolás

Vágólapra másolva

2395

A Lidl mennyiségi korlátozást vezetett be a hatósági áras termékekre, szúrta ki a Pénzcentrum az élelmiszerlánc legfrissebb akciós újságjában. Keddtől kristálycukorból és búzalisztből legfeljebb tíz-tíz kilót vásárolhatunk egyszerre, a tejnél tizenkét liternél, napraforgó-étolajnál tíz liternél húzták meg a határt.

Az is kiderül a kiadványból, hogy ezeknél a termékeknél bementek a hatósági árak alá, így például a kristálycukrot és a lisztet 10-10 forinttal, az UHT tejet 19%-kal, a napraforgó-étolajat pedig 14-15%-kal olcsóbban adják majd, mint azt a jogszabályban rögzített dátumon tették.

Orbán Viktor miniszterelnök január 12-én jelentette be, hogy a magas infláció miatt február 1-jétől korlátozzák a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát. A kijelölt termékek árát minden üzletben vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Egy nappal később, a kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy a csirke far-hát árát is befagyasztják.

Az élelmiszerárstopról szóló kormányrendelet még azt is részletezi, hogy a csirke far-hát milyen feldolgozásaira vonatkozik az árstop. Az indoklás szerint „a piaci rendellenességek káros hatásainak megelőzése érdekében” van szükség erre a lépésre. Az árstop 2022. február 1. és 2022. május 1. között lesz érvényben.

A rendeletben szerepel az is, hogy az érintett termékeket kötelező készleten tartani.

„A kereskedő 2021. október 15. napján forgalmazott termékek forgalmazására és naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi mennyiség árusítására köteles.”

A Lidl a tizenegyedik legtöbb munkavállalót foglalkoztató cég Magyarországon, 8500 dolgozójuk van. 2004-ben nyitották meg első tizenkét üzletüket és az első hazai logisztikai központjukat, ma már 190 áruházuk van itthon.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,65 Ft
USD 369,04 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől