Veszteséges lett az MNB, Matolcsy irányítása alatt erre még nem volt példa

2022. január 29. – 20:09

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly, több százmilliárd forintos veszteséggel zárta az elmúlt évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB), derült ki Matolcsy György jegybankelnök egyik cikkéből, amit az Mfor.hu vett észre.

A Magyar Nemzetben közzétett írás egyik mondata szó szerint így szól: „az MNB korábbi nyereségét a sikeres válságkezelés jegybanki költségei, valamint a megugró infláció miatt emelkedő jegybanki kamatok együtt veszteségbe fordítják, ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait”.

Az Mfor.hu emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György vezetése alatt, 2013 óta az MNB minden évet nyereséggel zárt. Ráadásul a profit 2019-ben és 2020-ban is kimagasló volt: 254 milliárd, illetve 255 milliárd forint. Az 1998-től eltelt huszonhárom évben is csak hatszor lett veszteséges a jegybank.

„2021 nehéz év volt. 2022 sem lesz könnyebb, különösen az első fele. A kormány lépése megerősít minket abban, hogy a leghatározottabban lépjünk fel az infláció letörése és a pénzügyi stabilitásunk megőrzése érdekében”

– mondta egy év végi interjúban Matolcsy György.

Előrejelzése szerint 2022-ben is 5 százalék körül lesz az infláció. Az MNB elmúlt kamatemeléseiről itt írtunk bővebben, azt pedig ebben a cikkben elemeztük, hogy a jegybank egy ideje a világtrendeket követve laza jegybankból egyre konzervatívabb jegybanki működésbe váltott, mindezt pedig az infláció elleni harc jegyében tette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!