A Válasz Online 7 pontban foglalta össze Gattyánék NER-es kötődéseit

2022. január 25. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva

Miképpen korábban bennünket is nagyon érdekelt (itt olvasható a Gattyán Györggyel készített interjúnk), úgy más hazai sajtótermékek is élénken követik, hogy milyen motivációi lehetnek Gattyán György politikai szerepvállalásának, és fűzi-e valamilyen kapcsolat a párt vagy a Docler-cégcsoport vezetőit a fennálló hatalomhoz.

A Válasz Online cikkében hét olyan tényt sorol fel, amely igazolja Gattyán pártjának NER-kötődését.

A lap azt a Gattyán-állítást cáfolja tételesen, amelyet az üzletember a Telexnek adott interjújában is kategorikusan kijelentett:

„Nekünk nincs kapcsolódási pontunk a NER-hez”.

A következőkben felsoroljuk a hét pontot, és igyekszünk megmutatni, hogy azokat korábban a Telex miként tálalja, vagy a Megoldás Mozgalom miképpen kommentálta azokat lapunk kérdéseire.

A hét pont a következő:

1. A NER-hez sorolt Columbus Magántőkealap 900 millió forintot fektetett Gattyán György e-aláírási rendszereket fejlesztő, európai piacokra készülő Netlock Kft.-jébe.

Ezt a kérdést a Válasz Online már korábban is felvetette, mi is ebben a korábbi Gattyán Györggyel foglalkozó cikkünkben is taglaltuk. Később Gattyán György erről az üzletről a Forbesnak és nekünk is nyilatkozott. Állítása az volt,

mi soha semmire nem mondjuk, hogy nem eladó, nyitottak vagyunk minden tárgyalásra. De gondoljanak bele; ha valaki meg akarja venni a házamat, és kiderül, hogy a vevőnek két lépcső után kapcsolata van a NER-hez, akkor én nem adhatom el neki a házamat? El fogom adni.

A Válasz Online cikke szerint a kapcsolat erősebb, mint egy egyszerű eladás, mert ez egy aktív üzlettársi viszony.

2. Szatmári Péter, a Docler Holding által fenntartott Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, a Megoldás Mozgalom programalkotója, a Polgári Szemle folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

A Polgári Szemle pedig MNB-s és fideszes hátterű lap.

3. Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom alelnöke és a Rahimkulov család kapcsolata.

Ezt a kapcsolatot korábban mi is taglaltuk, ebben a cikkben.

Mint emlékezetes, ezek a nevek együtt annál a Váci út 152–158. szám alá bejegyzett ingatlanfejlesztő cégcsoportnál bukkantak fel, amely az egykori Láng Gépgyárnál fejleszt. Erről az ingatlanról éppen a Telex mutatta be, hogy itt zajlott le az a találkozó, amellyel a Városháza-ügyhöz próbálták kötni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt. Huszár annak a Ruszlán Rahimkulovnak és Zentai Péternek a cégtársa, akik részt vettek az ominózus találkozón.

Mint írtuk, az itt található cégek, így a SouthBlaze Kft., illetve a Northflame Kft. négy magánszemély tulajdonában állnak.

  • Rahimkulov Ruszlán,
  • Zentai Péter,
  • Marton Péter
  • és Huszár Viktor

a tulajdonosok, előbbiben egyenlő arányban, utóbbiban a Rahimkulov–Zentai-kettősnek kétszeres a súlya a Marton–Huszár-pároshoz képest. Van még ezen a címen a Huszár–Marton-kettősnek egy V152 Property Kft. nevű cége is, illetve itt működik a svájci hátterű Pacont Kft.

Az egykori Láng Gépgyár 8 hektáros területéről, hogy a befektetők 150 milliárd forintot költenének a kormány által is kiemeltnek minősített beruházásra. Itt a kormányzat segítette a projektet.

4. Egyéb orosz(barát) leágazások.

Ez a pont talán kevésbé fontos, itt azt taglalja a Válasz Online, hogy a budapesti székhelyű Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke, Marius Vizer bevallottan baráti kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal. Marius Vizer fia, az ifjabbik Marius Vizer pedig a Nemzetközi Teqball Szövetség főtitkára.

5. A teqball és a NER viszonya.

Erről a kapcsolatról korábban a Telex is írt,

a teqball sportág elterjesztését felkarolta a magyar állam, például a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és az MLSZ, vagyis a Magyar Labdarúgó Szövetség, a világhódító út során további állami segítség kell a milliárdosnak. Gattyán környezetében ezen mosolyognak, a 300 asztal, amit a KKM terít, 90 millió forintot ér, egy asztal ára ugyanis 300 ezer forint. „Bárki komolyan gondolja, hogy a Docler hétórányi bevétele miatt kötne furcsa alkut a főnök?” – kérdezett vissza egy forrásunk. Más azt mondta, „a külügy egy fillért nem fizet az asztalokért. Mi adjuk a külügynek, hogy sportdiplomáciai helyzetekben közösen adjuk át.”

A Válasz Online megírta, hogy a Teqball Szövetség elnöke Janó Márk Ádám, aki 2018-tól a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára. A Megoldás Mozgalom ezzel kapcsolatban annyit jelzett a Telexnek, hogy amikor Gattyán György politikai színrelépése megtörtént, Janó lemondott a tisztségéről.

6. A Docler az Elysiummá alakított rózsadombi volt SZOT-szállóban több lakást is megvett.

Mi is úgy tudjuk, hogy Gattyán Györgyék több lakást is vettek Wáberer György és a Market Építő ismert ingatlanos projektjében A Docler nevét viselő ingatlanbefektető alapokat a Diófa Alapkezelő menedzseli, és a Gránit Bank több százmilliós jelzálogjoga terheli – írja a Válasz Online.

7. Huszár Viktornak emblematikus fideszes potentátokkal is vannak közös vállalkozásai.

A Válasz Online Tamás László ingatlanost és Trombitás Zoltán egészségpolitikust említi. Huszár Viktor ezekről azt mondta a lapnak, hogy előbbivel a teqball révén ismerkedett meg, utóbbi egészségügyi részesedést orvos édesapjától örökölte.

A Válasz Online így zárja összefoglalóját:

A fenti hét pont összegzése: nem állítjuk, hogy Gattyán Györgynek és társainak a Fidesz osztotta ki a választási szerepeket. Erre ugyanis nincs bizonyítékunk. Az az erőltetett mondás viszont, hogy nekik aztán nincs is kapcsolódásuk, közös halmazuk és üzleti érdekük a NER-rel, a tények ismeretében sajnos életszerűtlen, átélhetetlen, hogy ne mondjuk: hamis.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!