Mészáros Lőrincé lett a kelet-magyarországi áramhálózat

2021. szeptember 1. – 07:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Energy Kft. megszerezte az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. 100 százalékos részvénycsomagját. A megvásárolt cég új neve szerdától Opus Titász Áramhálózati Zrt., írja a Világgazdaság.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus tavaly decemberben tett ajánlatot az E.ON-nak a Titász 100 százalékos részvénycsomagjára. A cég korábbi közlése szerint erre azért került sor, mert stratégiai céljuk, hogy hosszú távon a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé váljanak.

Az Opus Energy Kft. a Titász megvásárlásához 50 milliárd forint hitelt vett fel a szintén Mészáros Lőrinchez köthető MKB-tól és a Takarékbanktól.

A Titász Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 18,7 ezer négyzetkilométeren üzemeltet 25,4 ezer kilométer villamosenergia-hálózatot. Rendszerük közel 400 településen több mint 760 ezer háztartás és üzleti vevő ellátását teszi lehetővé. Mészáros kelet-magyarországi terjeszkedéséről – amely során nemrég a térség gázszolgáltatója is hozzá került – ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Az Opus Global működéséről Mészáros azt mondta az Indexnek adott interjújában, hogy ő csak egy a részvényesek között, nincs befolyása a napi ügymenetre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!