Kormányközeli cégek és São Pauló-i repjegyek is feltűnnek az iparkamara szerződéseiben

2021. február 19. – 21:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

São Pauló-i repülőjegyek, milliós infografikák, kormányközeli cégek szerződtetése és a felcsúti gimnázium támogatása – többek között ezekre is költött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara abból a 3 milliárd forintból, amely 2012 óta folyt be az ötezer forintos kötelező kamarai hozzájárulásokból – írja a Hvg.hu.

Az ötezer forintos kamarai díj néhány hete azért került az érdeklődés középpontjába, mert Parragh László, a kamara elnöke az Atv-nek azt mondta, aki ezt nem tudja kifizetni, az ne menjen vállalkozni. Hiába kért később elnézést, ez a kijelentés ebben a koronavírus-járvány miatt sok vállalkozásnak különösen nehéz időszakban sokak nemtetszését váltotta ki. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere például levélben kérte tőle a kamarai díj elengedését.

A Hvg.hu azonban már mindezek előtt közérdekű adatigénylést indított, és meg is kapta a kamara 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződéseinek listáját. A lap cikksorozatot ígér, az eddig megjelent első cikkbe a legérdekesebb tételeket gyűjtötték ki. A teljesség igénye nélkül:

  • Több szerződést kötött a kamara mentális felkészítésre, jórészt ugyanazzal a négy szereplővel, akiknek összesen 60 millió forintot fizettek ki. A felkészítésben elsősorban szakmai versenyek résztvevői részesülhettek.
  • A mentális felkészültséget igénylő versenyeket olykor távoli helyszíneken rendezték: São Pauló-i repülőjegyekre 18,5 millió forint ment el.
  • 32,7 millió forintot fizettek ki infografikák készítésére a Bakony Balaton Médiának.
  • A kormánymegrendelésekkel is jól ellátott Nem Land Media és a Lounge összesen 327,5 milliót kaptak reklámozásra. Ugyanebben a kategóriában kapott 209,5 milliót a Kuna Tibor-féle, korábban szintén jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, mára kegyvesztetté vált Trinity International Communications Kft.
  • A Századvég Politikai Iskola Alapítvány 20 millióért végzett piackutatást a kamarának.
  • A 4iG 209 millióért fejlesztett „szakmai megvalósítást támogató informatikai rendszert”.
  • A Rogán Antal kabinetminiszter digitális aláírásos szabadalmát használó Mobilsign Kft. 7,24 milliót kapott, a korábban a Rogán-közeli Kertész Balázs érdekeltségébe tartozó Hunguard pedig 5,2 milliót IT-auditért.
  • A Felcsúti Letenyey Lajos Gimnáziumnak is jutott 2,7 millió forint „Pilot pincér és szakács mestervizsgára”.
  • A kamara szokásos évadnyitó rendezvénye egyre nagyobb szabású rendezvénynek bizonyul, 2015-ben még ötmillió körül kijött, tavaly viszont már 13,3 millióba került – ezen az eseményen szokta megtartani az év eleji gazdasági értékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók, maguk a szerződéslisták pedig innen letölthetők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!