Vendéglátósok: Az adósságok jönnek, meg az éhenhalás

Kinyitás szigorú létszámkorlátozással, több adóelengedés, nagyobb anyagi segítség – néhány javaslat azok közül, amelyet az utóbbi időben a vendéglátósok, főként a kocsmárosok megfogalmaztak a kormány felé.

Az elmúlt hetekben egyre több vendéglátós emelte fel a hangját – páran ki is nyitottak –, egyre többen szeretnék, hogy a kormány enyhítsen a korlátozásokon, vagy adjon több segítséget, mert már hónapok óta szinte semmi bevételük nincs. Van, aki már csődbe ment, de akik talpon maradtak, azokat is szorítja az idő.

Orbán Viktor november 9-én jelentette be, hogy az egyre intenzívebbé váló járvány miatt Magyarországon is komoly szigorításokat vezetnek be, és ezek a korlátozások azóta is – több mint két és fél hónapja – érvényben vannak. A vendéglátósokat ezek közül leginkább az este 8 utáni kijárási tilalom és a helyben fogyasztás tilalma sújtja.

Az elvben könnyebbséget jelenthet, hogy a vendéglátósoknak nem kell járulékot fizetniük a munkaviszonyban lévő alkalmazottaik után, és amennyiben a vendéglátóhelyek nem bocsátanak el senkit a járványügyi korlátozások ideje alatt, az állam megtéríti a munkaadónak az általa kifizetett bruttó munkabérek 50 százalékát is. Az iparűzési adó részleges elengedése viszont nem jelent segítséget, hiszen a nulla bevétel utána amúgy sem fizetnének. A szektort sújtó válság ennél jóval összetettebb, mondják azok a vendéglátósok, akikkel az elmúlt egy év tapasztalatairól beszélgettünk.

Mit adjak elvitelre, felest?

Egyre kilátástalanabb helyzetben van Magyar Attila, aki a pesti agglomerációban, Monoron üzemeltet egy kisebb kocsmát. A Kossuth sörözőt a kisváros központjában lévő szocreál áruházépület egyik szegletében alakította ki még tizenegy évvel ezelőtt.

„Úgy tűnhet, mintha Monor szinte Pesthez tartozna, de valójában fényévekben mérhető a távolság. Valamikor ötven kocsma volt itt, ma már csak öt-hat. Kihalóban van itt a kocsmázás, a fiatalok inkább bemennek Pestre szórakozni, társasági életet élni. Manapság itt már mindenki kis profitért dolgozik”

– mondta. A tizenegy év alatt neki is visszaesett a forgalma, „korábban nyaranta sok vendégem volt kint a teraszon, de az utóbbi években már jóval kevesebben jöttek”. És ebben a helyzetben ütött be a koronavírus.

A helyiséget bérli, egyedül dolgozik, katás adózó, amit a második hullám alatt már nem engedett el az állam, ezt a tételt minden hónapban fizetnie kell. „Ki is merítem azt a kategóriát, akit teljesen magára hagytak. Fizessem be a teljes katát, és persze kénytelen vagyok fizetni szinte minden mást is, mintha full gázon üzemelnék. De kocsma vagyok. Mit adjak elvitelre, felest? Jó vicc” – tette hozzá.

Harmadik hónapja szinte nincs bevétele, „de az üzlettel kapcsolatos összes fizetnivaló a nyakunkon van, és otthon sem fognak eltekinteni a gáz-, a villany-, a víz-, vagy a szemét számlától” – sorolta. Fizetnie kell a bérleti díjat, a könyvelőt, a katáját.

Hogy legyen egy kis pénze, szombatonként, néhány alkalommal kirakott egy pultot a kocsma elé, és forralt bort árult elvitelre, decijét kétszáz forintért. És szerencséjére párszor el tudott menni portásnak is egy céghez, abból is volt némi pénze, de azt mondja, az a legrosszabb, hogy nem tudni, mikor lesz vége ennek az egésznek. „Valamennyit kibírunk még, de utána akkor tényleg az adósságok jönnek, meg az éhenhalás.”

Azt mondta, szinte bármilyen kompromisszumra hajlandó lenne, hogy valamilyen formában kinyithasson, mert akkor legalább lenne minimális bevétele. „Akár létszámkorlátozás, négyzetméterre meghatározott vendégszámmal, akár ha a katámat elengednék, akár ha valamennyi pénzzel támogatnának, mind segítene, de ami most van, az tarthatatlan állapot” – mondta.

És persze ilyenkor is vannak ügyeskedők, többen is jelezték nekünk, hogy a kisebb, az üzemeltető számára jól beazonosítható törzsvendéggárdával rendelkező kocsmákban gyakran fű alatt ugyanúgy kiszolgálják a törzsvendégeket, mint korábban. Ezzel a jelenséggel találkoztunk Monoron is, egy másik kocsmánál, amin kint lógott a zárva-tábla, de amikor ott voltunk, láttuk, hogy vannak bent emberek. Benyitottunk, és a könyörtelen piaszagon kívül bent állt egy ember a pultban, egy másik pedig a pult előtt, itallal a kezében. „Zárva vagyunk” – dörögte ránk a pultban álló ember. Hogy arról volt-e szó, hogy az üzemeltető és egy közeli barátja csak benéztek kicsit a söntésbe, vagy arról, hogy a törzsvendég ugyanúgy fizetett az italért, mint bármikor máskor, nem derült ki.

Elkezdett szorítani a cipő

A budapesti vendéglátás nagy része a 11 óra utáni forgalomra épült, ahogy Gáspár Gergely bárjai is. Így amikor a kormány tavaly szeptemberben bejelentette, hogy a járvány miatt 11-kor minden vendéglátóhelynek zárnia kell, azzal gyakorlatilag megfojtották ezeket a helyeket.

„Onnantól kezdve szinte nem volt értelme nyitva lenni”

– mondta Gergely.

Ő és családja három pubot üzemeltet Budapesten: egyet közel a Deák térhez, a Király utca és az Asbóth utca sarkán, egyet a Király, egyet pedig a Lövőház utcában. A három üzletből most kettőt tartanak nyitva. Persze nem a forgalom miatt, mert az „siralmas”, és gyakorlatilag minden egyes nyitva tartott másodperc veszteséget termel, hanem főként azért, hogy foglalkoztassák a kollégáikat, és egy esetleges nyitásra realizálják a forgalmat. Az Asbóth utcai pubjukból csak italt lehet elvinni, „napi két kávé és három tea”, mindössze ennyi a forgalom, a Lövőház utcai üzletükből ugyan van étel kiszállítás is, de a hely jellegéből és a konyha méretéből adódóan nem tudtak teljesen profilt váltani, „egyszerűen nem erre voltak berendezkedve” – mondta a pubok tulajdonosa.

A bezárásokhoz ő mégis úgy áll hozzá, hogy ez most egy szükségszerű rossz, ami a járvány megfékezéséhez elengedhetetlen. Éppen ezért teljesen biztos abban, hogy amíg nem lehet, nem is nyitnak újra. „Mindenkinek van egy nagymamája, egy anyukája, vagy egy olyan hozzátartozója, aki veszélyeztetett. Arra buzdítsak embereket, hogy idejöjjenek és egymást fertőzzék meg? Biztos, hogy nem, ezzel nem lehet játszani.” Az ő vállalkozásait ugyanakkor nem érte teljesen váratlanul a válság, készült rá.

„Válság ciklikusan 10 évente van, plusz, mínusz 2-3 év. 2018 óta minden üzletben tőke tartalékoltunk, mert nem tudtuk, mi fog jönni, hogy fog jönni, és mi fog történni. A mértéke is kérdőjeles volt, de kitalálni sem tudtunk volna ilyen típusú válságot”

– magyarázta.

A válság viszont túl hosszú ideje tart már, értékelhető bevételük pedig tavaly március óta nincs, kiadásuk viszont bőven akad. „Bérleti díj, rezsi, munkabérek, és ezek nem szűnnek meg, folyamatosan emésztik fel a tartalékot. Az, hogy ez mennyi időre elég? Fogalmunk sincs. Lehet, hogy már rég tönkrementünk, csak még nem tudjuk.”

Szerinte az, hogy az első hullám alatt eltörölték az iparűzési adót „nagyon jó dolog, de hatása csak később lesz érezhető, ezt pedig sok vállalkozás már meg sem éli”. Bár az önkormányzatok a legtöbb helyen elengedték, vagy legalábbis jelentős kedvezményt adtak a önkormányzati ingatlanban működő vendéglátóhelyeknek, Gergely viszont mindhárom üzletet tulajdonostól bérli. Azt meséli, bizonyos egyezséget tudott kötni, és valamennyi kedvezményt kaptak, de ettől még nem tudtak fellélegezni. Már csak azért sem, mert ezekbe a kedvezményekbe az is beletartozik, ha a bérlők csak halasztást kapnak.

Megfontolt üzleti stratégiájuk ellenére, persze ők is várják már a segítséget. Igényeltek bértámogatást és pályáztak kedvező hitelkonstrukcióra is, ezek elbírálása azonban még folyamatban van. „Ezek kellenek ahhoz, hogy ezt túléljük, és egyáltalán majd talpra tudjunk állni.” Gergely szerint most az idő a legnagyobb rizikófaktor, elkezdte őket szorítani a cipő. Hozzáteszi azt is, hogy már nem csak azok zárnak be, akik annak idején jó befektetésnek látták a vendéglátást, mert sikerszektor volt, hanem „itt most olyan komoly helyek és szakemberek mennek tönkre, akiknek nem biztos, hogy kéne. És ez nem rossz gazdálkodás kérdése. Mi tőke tartalékoltunk, de lehet, hogy más is, csak pont befektetett egy nagyobb beruházásba is” – teszi hozzá az üzletvezető.

Gergely egyébként a nyitás után lassú és nehézkes felépülésre számít. A legnagyobb kérdés ugyanis, hogy a vásárlóerő mennyire ment tönkre.

Egy lakás árát költötte a túlélésre, hiába

A novemberi, minden addiginál szigorúbb korlátozások bejelentése után Balogh Balázs tudta, hogy az gyakorlatilag a halálos ítéletüket is jelenti. A Rákóczi út és Gyulai Pál utca sarkán található felkapott, közel kétszáz ember befogadására képes pub volt vezetője azt meséli, tavaly nagyjából egy lakás árát költötte arra, hogy valahogy megmentse az üzletet, az év végére viszont belátta, erre nincs esélye.

Már a járvány első hulláma is érzékenyen érintette őket. „Leültem az emberekkel és megbeszéltem velük, hogy akkor most mindenki próbáljon valami másik melót találni erre az időszakra, hogy ne a céget terheljük, mert azzal az újranyitást veszélyeztetjük.” Kiszállításra viszont nyitva maradtak, a 24 emberből azonban csak 8 főt tudott alkalmazni.

„De hiába álltunk át a házhoz szállításra, a 8-10 millió forintos havi kiadásunkat lehetetlen volt ezzel kompenzálni”

– mondta Balázs.

Ráadásul a bérbeadóval is folyamatosan harcoltak. „Az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy hónapról hónapra éltünk, és egyeztettünk a céggel, hogy ha engednek, mennyit engednek a bérleti díjból. Engedtek, de nem annyit, amennyi segített volna. A legrosszabb hónapokban a bérleti díj egyharmadát kellett kifizetnünk” – mesélte Balázs. Ez persze az olyan frekventált helyen található ingatlanoknál, ahol a bérleti díjak több millió forintra is rúghatnak, a bérlőknek minimális segítséget jelentett, és jelent jelenleg is.

De Balázs másképpen is igyekezett csökkenteni a kiadásokat. „Júliusban adtuk be a bértámogatási kérelmeket, de csak négy hónappal később, novemberben kaptuk meg az elutasító vagy éppen jóváhagyó nyilatkozatokat. Az akkori megállapodás szerint az állam hat hónapig és 200 ezer forintig állta volna az alkalmazottak fizetését, ha vállaljuk, hogy kilenc hónapig alkalmazzuk az illetőt. De csak akkor jelenthetted be az alkalmazottadat, ha megkaptad a pozitív visszaigazoló határozatot” – magyarázta. Tehát mire megkapták a hivatalos nyilatkozatokat, gyakorlatilag tönkrementek.

Szerinte a bértámogatással az állam a munkavállalóknak ugyan segít valamennyit, és ez fair is, „csak ha nekem 10-én ki kell adnom a fizetéseket, és 27-én még nem kapom meg a bértámogatást, akkor az duplán bukó. Emellett az Elmű ugyanúgy kikapcsolja az áramot, mint ahogy a három villanyórából tavasszal le is kapcsoltak egyet.”

Balázs novemberben ebből az üzletből végül teljesen kiszállt, de mindezek ellenére nem váltana szakmát, „az a helyzet, hogy szeretem”, mondta. Ezért azt tervezi, hogy nyáron egy kerti, kiülős helyet nyit Óbudán. Már csak azért is, mert

„az emberek biztonságérzete teljesen más, mint volt. Ha megnézek egy olyan képet, amin a Quimby nálunk volt és a csilláron is emberek lógtak, hát összerezzenek, ez most már elképzelhetetlen. De ha ki tudsz ülni egy tágas teraszra, a szabad levegőn, az azért más.”

Január 31-én ő ott lesz a Hősök terére szervezett tüntetésen, főként azért, mert szerinte nincs a helyén kezelve az ügyük, és mert olyan kérdésekre várja a választ, hogy miért lehet nyitva az IKEA étkezdéje, ahol emberek tömörülnek össze, miközben ugyanezért a Központot megbüntették, a vendéglátóhelyeket pedig bezáratták.