Négymilliárd forintos bevételig érvényes az iparűzési adó felének elengedése

2020. december 23. – 12:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd éjszaka kijött az iparűzési adó elengedését részletező kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Ebből kiderül, hogy azokat a cégeket érinti a kedvezmény 2021-ben, amelyeknél a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg értékhatára legfeljebb 4 milliárd forint. Az ilyen mikro-, kis- és középvállalkozásokra kiszabott helyi iparűzési adó maximum az árbevétel 1 százaléka lehet (míg jelenleg a települések túlnyomó többsége 2 százalékot szed).

A rendelet azt is rögzíti, hogy a kedvezményezett körbe tartozó cégeknek 2021-ben az iparűzési adó előlegének csak 50 százalékát kell megfizetniük az egyes esedékességi időpontokban. Ez a lehetőség akkor él, ha a vállalkozás 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára nyilatkozik, hogy jogosult rá.

A Közlöny tartalmazza azt a rendeletet is, amely a kisebb települések kompenzációját rögzíti. Eszerint a maximum 25 ezer fős települések számíthatnak automatikusan az állami kisegítésre, a koncepciót Varga Mihály pénzügyminiszternek Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával kell kidolgoznia január 31-ig.

A kormány a második gazdaságvédelmi akcióterv keretében döntött az iparűzési adó részleges elengedéséről. A bejelentés szerint a nagyobb városokat egyedi mérlegelés alapján kompenzálják majd a kiesett adóért, emiatt az ellenzéki városok aggódnak, hogy az intézkedés politikai alapú szelekciónak lehet táptalaja. Az iparűzési adó ugyan nem ideális adónem, de a települések számára jelenleg nagyon fontos bevételi forrás, a megfelelő mértékű kompenzáció esetleges elmaradása veszélyezteti az alapvető szolgáltatások nyújtását. Szakértői és önkormányzati becslések szerint a rendelet következtében átlagosan az iparűzési adóbevételek 20 százaléka eshet ki jövőre. Karácsony Gergely főpolgármester már jelezte, hogy teljes kárpótlást vár, és ellenzéki városok tiltakozóakciót is szerveztek a döntés miatt.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!