Orbánnal érkezett, de most váratlanul távozott a magyar futballból

Tíz év után Leisztinger Tamás milliárdos üzletember kiszállt a miskolci futballcsapat, a DVTK finanszírozásából, ezzel együtt elhagyta vagy hamarosan elhagyhatja más sportbefektetéseit is (a foci mellett további diósgyőri sportágak, valamint az egri, a salgótarjáni, illetve a kassai futball, elsősorban az utánpótlás-nevelés finanszírozását).

Miért tette? Mivel maga Leisztinger Tamás elzárkózott attól, hogy kommentálja a Telex.hu-nak a döntését, így inkább csak a nyilvános információkat és környezete véleményét tudtuk felhasználni, amikor igyekeztünk áttekinteni Leisztinger és a futball kapcsolatát.

Találkozott a kínálat és a kereslet

Ismerősei szerint a kereslet és a kínálat – több korábbi eredménytelen puhatolózás után – most végre szerencsésen találkozott. Vagyis

• Leisztingernek már egyre kevesebb örömöt okozott a sport, megunta a finanszírozást, a tőkeemeléseket, a hitelelengedéseket;
• személyes (családi) okok miatt is kevesebb időt tudna most a focira szánni, a következő időszakban egyszerűen nem fér bele, hogy hétvégénként meccsre járjon;
• a keresleti oldalon pedig mostanában mindig akadnak „friss és hirtelen jól menő vállalkozások” (forrásunk ezen körülírása magyarul alighanem azt jelenti, hogy van olyan NER-es érdeklődő), amelyek szívesen beszállnak a magyar klubfociba;
• Miskolc esetében a Fidesz által elveszített önkormányzati választás után a kormányoldalon különösen erős szándék volt arra, hogy a várost, ha nem is a vezetése, de a „szíve” (vagyis a DVTK) és az „esze”(vagyis a Miskolci Egyetem) révén azért a jobboldali befolyás is meghatározza.

Leisztinger és a foci

Leisztinger Tamás a focifanatikus üzletember nem sokat ad a külsőségekre. Temérdek üzleti aktivitása ellenére zakóban, öltönyben a protokolleseményeken kívül soha nem lehet látni, sokkal inkább az egyszerű póló és a baseballsapka a jellemző viselete. Pedig tényleg kevés olyan magyar iparág van, ahol nem rendelkezett vagy nem rendelkezik jelenleg is komoly érdekeltségekkel. A teljesség igénye nélkül

• üzletelt a kárpótlási jegyekkel;
• voltak és vannak hatalmas ingatlanprojektjei (talán a két legismertebb a Kopaszi-gát, illetve a Köki Terminál);
• volt rengeteg hazai és néhány külföldi szállodája (Eravis- és Hunguest-csoportok);
• társaival megvette, majd eladta a hazai tőzsdét;
• korábban főleg agrár-, újabban inkább az ipari érdeklődése erős;
• volt gyógyszerkereskedő, próbálkozott a húsiparban, a csempegyártásban, még a bizományi céggel is;
• beszállt a médiába (Népszava), és amit cikkünkben részletesebben is bemutatunk, sokat invesztált a sportba.

Cégbirodalmát korábban a Kelenföldi pályaudvar közeléből, a Bartók Béla út 152.-ből irányította, most pedig a XIX. kerületbe, a Köki Terminálba tette át székhelyét. Leisztinger valóban megszállott focista. A belvárosi szállodák és minisztériumok közelségénél sokkal fontosabb volt számára, hogy a Bartók Béla úti Hotel Griff szállodának volt egy kis tornaterme, ahová az üzletember, ha lehetősége és társasága adódott, rendszeresen lejárt focizni, akár naponta többször is.

Jöttek sorban a tárgyalópartnerek, de volt, hogy Leisztinger fociból esett be a megbeszélt időpontban, a szobájában pedig olykor több rend mez szárad.

Ismert társakkal

Aztán az 1968-as születésű üzletember eladta a nevezett szállodát, és a javarészt kortársaiból, olykor azok családtagjaiból álló focis társaság költözni kényszerült. Később elsősorban a Marczibányi téren focizott télen-nyáron ez a csapat. Pártállás itt nem számított, azt hallottuk, hogy a csapatban játszott több ügyvéd is, köztük az egyik főszervező, Rátky Miklós (Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter egykori kollégiumi társa, barátja, akit később fejlesztési miniszterként állandóan megbízásokkal tömött ki), de felbukkant olykor Jelasity Radován Erste-vezér, egy magasabb beosztású molos vezető, további barátok, családtagok.

Leisztinger sokáig törzstag volt, de máshol is, amint lehetősége volt, lábteniszt vagy focit szervezett. Egy időben Leisztinger montenegrói szállodája, a Sun Resort Herceg Novi, bármennyire is messze volt, a hazai gazdasági elit hétvégi találkozóhelye és kispályás fociközpontja lett, itt még Csányi Sándor OTP-vezér is beszállt olykor.

A neves társaság, így Leisztinger is hajtósan és kifejezetten jól focizott, utóbbi legfeljebb azzal keltett olykor némi visszatetszést, hogy túlságosan komolyan vette a játékot. Adódtak abból villongások, hogy beszólogatott, nagyobb aktivitásra próbálta ösztönözte vagy akár „leugatta” kevésbé dinamikus társait. Valami aztán történhetett, egy húzódás vagy ilyesmi, mert mostanában már alig látta a környezete focizni az üzletembert.

Mindenesetre, bár a milliárdos állandóan focizott, de 2010 előtt „bottal sem piszkálta volna meg” a zavaros hazai futballvilág üzleti oldalát.

Jött Orbán, változás a fociban

A 2010-es év aztán nemcsak a hazai politikai életben (Fidesz-kétharmad), de a magyar futballban is fordulatot hozott. Orbán Viktor lett újra a miniszterelnök, és a régi-új kormányfő közismert futballrajongásából kiindulva, nem meglepő módon, a focira is sokkal több fény vetült.

2010-ben Csányi Sándor vette át a szövetség vezetését, és mivel a Orbán Viktornak nagyon fontos volt a foci, még a hazai klubfoci is, ezért egy évtized alatt megszaporodtak a csapatoknál a befektetők.

A miniszterelnöknek több hazai bajnokság szintjén van pontos hely- és emberismerete a magyar futballban, személyesen és tévén keresztül is képes követni a hazai bajnokikat, fordulónként akár több meccset is megnéz.

Tíz-tizenegy évvel ezelőtt, a 2009–2010-es bajnokságban még vidéki uralom volt, a Debrecen, a Videoton és a Győr végzett a dobogón, két nagymúltú vidéki csapat, a Nyíregyháza, illetve tökutolsóként a Diósgyőr búcsúzni kényszerült.

A miskolci csapat vélhetően a Fradi után a második legnépszerűbb hazai csapat volt ekkor is, és talán ma is. A diósgyőri meccseket rendre rengeteg elkötelezett és elsősorban a Nyíregyházában ősellenséget látó, bőszen „makukázó” (itt így hívják a szotyit) fanatikus látogatja. Külön brigádjuk van a Miskolcról elkerült DVTK-soknak, akik magukat szabad fordításban „vörös emigránsoknak” nevezik.

De hol volt ekkor Leisztinger?

Az elméleti fizikus végzettségű, híresen jó agyú, kombinatív, a befektetésekben sokszor egyfajta szellemi kihívást, játékot látó Leisztinger 2010-ben már rég milliárdos volt. A sporthoz az említett magánjellegű fociszeretet mellett nyilvánosan sakkjátékosként és sakkszövetségi elnökként kötődött.

A közvélemény szemében inkább baloldalinak tartották, az MSZP-vel jó kapcsolatokat ápoló üzletemberként volt elkönyvelve. Természetes, hogy a 2010-es év számára is új helyzetet, kihívást jelentett, addig töretlen vagyonemelkedése le is lassult. Majd váratlanul az üzletember a diósgyőri sportban látott befektetési lehetőséget. De vajon miért?

A fáma szerint az üzletember a negyvenedik születésnapja előtt irtózott a repüléstől. Aztán valahogy legyőzte ezt a fóbiáját, és a 2010-as hazai hatalomváltás előtt elkezdte bepótolni a korábban kényszerűen elhagyott utazásait. Elutazott és megnézte a kínai nagy falat, Dél-Afrikát, majd amikor jött a rezsimváltás, éppen Londonban tanult angolul.

Hosszú távollétét volt, aki így (vagyis élménypótlással) magyarázta, de akadt, aki úgy értelmezte, hogy Leisztinger egy kicsit szándékosan és óvatosságból kivárt idegenben, megnézte, hogy milyen lendülettel kezd a Fidesz a kormányzásba, az elszámoltatásba (ekkor tartóztatták le például Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettest, akivel sokszor emlegették egy lapon a vállalkozót).

Tiltott vagy tűrt?

Ahogy ismerősei mesélték, reálisan azt remélhette, hogy a kommunista kulturális élet tipológiáját átvéve, a támogatott, tűrt és tiltott kategórián belül

• a Fidesznél támogatott ugyan nem lehet,
• de ha nem ellenfélként sorolják be,
• legalább a „tűrt” klaszterbe bekerülhet.

Ebben végül nem tévedett, de ezért tenni is kellett.

Itt a pletykák szerint megint fontos az, hogy Leisztinger kifejezetten jóban volt Csányi Sándorral. A két top 10-es milliárdos összejárt személyesen is olykor, de üzleti kapcsolatuk is akadt, például a Pick Szeged szalámigyárat Csányi némi áttétellel, de Leisztingertől vette meg.

Igaz vagy nem igaz, mindenesetre Leisztinger környezetében máig úgy emlékeznek, hogy maga Csányi Sándor javasolta az üzletembernek, hogy fektessen a futballba.

A beszállás

Említettük, hogy 2010 nyarán, a DVTK kifejezetten nehéz helyzetben volt, kiesett az NB I.-ből, a másodosztályba tartott. Korábban például az azóta már a bírósági hírekben kezelt Szeviép volt a csapat szponzora, majd az önkormányzat tulajdonába került. Ekkor szállt be Leisztinger.

A helyzetről Sántha Gergely, a DVTK elnöke (egy volt raiffeisenes bankár, Leisztinger miskolci bizalmi embere) így beszélt a Nemzeti Sportnak:

„Tíz éve egy kilátástalan helyzetben lévő klubot vettünk át, miután az azt üzemeltető gazdasági társaság felszámolás előtti helyzetbe került, az infrastruktúra állapota is kiábrándító volt, de rövid idő alatt sikerült úgy megerősíteni a labdarúgócsapatot, hogy azonnal visszajutott az élvonalba, és most is ott van a legjobbak között. Leisztinger Tamás saját vagyonából tíz év alatt több mint 5 milliárd forintot invesztált a DVTK-ba.”

A klub vezetőedzője ekkor az a salgótarjáni születésű Benczés Miklós volt, aki az NB II.-ből azonnal visszavezette az első osztályba a csapatot. Ő azért is fontos szereplő, mert később már nemcsak Leisztinger, de Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc respektjét is kivívta, hiszen ő volt a Puskás Akadémia edzője, amikor a felcsúti csapat is feljutott az első osztályba. Később Benczés megint visszatért Diósgyőrbe, jelenleg a klub sportigazgatója, mellesleg 2010 és 2014 között fideszes önkormányzati képviselő volt Miskolcon.

Felvidéki szerepvállalás

Leisztinger közben egyre többet invesztált a sportba, más szakosztályok menedzselését is átvette, de felkarolta az egri, a salgótarjáni focit, és ő is elvállalta, hogy más határon túli magyar területek (a felvidéki Dunaszerdahely, a szlovéniai Lendva, a nem annyira magyarlakta horvátországi Eszék, illetve az erdélyi Sepsiszentgyörgy) példájához hasonlóan elindítson egy kelet-szlovákiai magyar településeket megcélzó tehetségfelkaroló munkát.

Az Arago (Leisztinger fő holdingcége) beszállt a kassai másodosztályú csapatba, és délkelet-szlovákiai települések (a nagyobbak közül Rimaszombat, Kassa, Eperjes említhető) magyar futballéletének menedzselését tervezte, bár például Kassának alig, Eperjesnek pedig sajnos ma már egyáltalán nincsen magyar lakossága. Végül a rimaszombati tervek elhasaltak, de Kassán elindulhat a munka.

Különös véletlen, hogy amikor Leisztinger végül ment, akkor Geri Gergelynek a mindössze egy hónapig dolgozó vezetőedzőnek is távoznia kellett, ő amúgy éppen az előbb említett térségből, Királyhelmecről származik.

Orbán látogatása

Ha az volt a célja az üzletembernek, hogy mint focitámogató jó pontokat szerezzen az Orbán-kormánynál, akkor ez alighanem sikerült is. A Leisztinger-féle közeledésnek emblematikus pillanata volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök 2016. április 10-én a DVTK-nál járt, és meglepően sok időt töltött el az edzőközpont átadóján. Az eseményre eljött egy csomó helyi fideszes politikus is, de Orbán nem annyira törődött velük, a fogadás helyett is inkább lelkesen beszélgetett a focis közegben.

A kormányfő az ünnepi beszédében nem fukarkodott, a barátjának nevezett Leisztinger Tamás dicséretével. Különösen azt emelte ki, hogy a vagyonos vállalkozó nemcsak a miskolci sportba fektet, de a környék tehetséges focistáinak felkarolásába is.

Az akkori fotók tanúsága szerint Leisztinger Tamás klubtulajdonos át is adott a miniszterelnöknek egy DVTK-mezt, amin a miniszterelnök neve, a 2016-os évszám, illetve az akkori szponzor, a Hunguest Hotels neve szerepelt.

Mindez csak azért volt mókás, mert Leisztinger hamarosan magát a Hunguest Hotels cégcsoportot is „átadta”, persze nem ajándékba, és nem magának Orbánnak, de a felcsúti bizalmas, Mészáros Lőrinc érdekeltségének.

Bőven a koronavírus-járvány előtt voltunk, az máig vitatható, hogy ki járt jól az üzlettel. Leisztinger érezhette úgy, hogy kicsavarták a kezéből a szállodáit, de utólag az is lehet, hogy ma már örül, hogy most nem kell hónapokig finanszíroznia a rengeteg kihasználatlan hotelt.

Mindenesetre a szállodák „értő” kezekbe kerültek, és hamarosan sok milliárd forint uniós forrás állt készen arra, hogy szálloda-felújításokba szaladjon, ennek jó példája volt, az azóta kihirdetett Kisfaludy-program, amelyben, mint azt a 24.hu is megírta, különösen komoly volt a Hunguest-sűrűsödés.

Megérte-e?

A DVTK életében sok minden történt, az edzőközpont mellett új stadiont kapott a város, komoly egészségügyi központ (DVTK-Medical) is épült.

De vajon megérte-e Leisztingernek a focikaland? Alighanem igen. Mégha a haszon nem is közvetlen. A fizikus végzettségű, „városi” arc meglepő módon egy ideig főleg az agráriumban nyomult, de az utóbbi időben a végzettségéhez jobban illeszkedő ipari fejlesztések felé fordult, és láthatóan elnyerte a kormányzat bizalmát is. Több nagy dobása is komoly segítséget kapott.

Leisztingernek akkora cégbirodalma van, hogy egészen biztos, hogy a válogatásunk nem lesz teljes, de ebből a válogatásból is látható lesz, hogy az Arago, és így Leisztinger sok milliárd forint állami támogatást nyert, a Miskolchoz közeli észak-magyarországi ipari fejlesztéseihez.

Sajókeresztúron az Arago egy hatalmas zöldmezős beruházásba fogott. Az autóipari, esetleg a repülőgépiparnak is majd beszállító céget először ECM-Clean-nek hívták, 2020 novemberétől már Arago Green Technologies a neve. Mint ebben a korábbi Zoom-cikkben olvasható, a kohászati társaság mintegy 10 milliárd forintos beruházással húzza fel az üzemet, ehhez 3,9 milliárd forintot az állam ad. A társaság 300 és 400 közötti állást teremthet a hátrányos helyzetű régióban. Akit érdekel részleteiben is a nagyszabású projekt, itt követheti.

Leisztinger ezek után megvette a siroki Liszkó-völgy méretes üzemét, a környék legnagyobb foglalkoztatóját, a Mátrametál Kft.-t. A régi hadiüzem valaha tubusgyártó volt, például fogkrémekhez készített csomagolást, a Heol.hu írása alapján Leisztinger itt egy 3,6 milliárd forintos beruházáshoz kapott 1,8 milliárd forintos támogatást. A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében adott segítség támogatási okiratát maga Varga Mihály pénzügyminiszter adta át, az aerosol palackozó mellett úgy tudjuk, hogy Sirokon is lesz egy kisebb öntödei részleg.

A debreceni Plastic-Form műanyagalapú, modern szerszámgyár is több ízben kapott állami forrásokat, amelyeket a társaság fel is sorol a honlapján.

Ezek is komoly lendületet mutatnak, de Leisztinger annyira beindult az ipari beruházásoknál, hogy az iparágban az is elterjedt, hogy egy igazán nagy halat, a Csabacast Kft.-t, egy hatalmas öntödei céget is leboltolt.

Ám a békéscsabai Majoros család és az egykori Kossuth holdingos befektetői kör tulajdonában álló cég megvételétől Leisztinger végül elállt, talán a járvány miatt, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.

Milliárdok és milliárdok

Leisztinger Tamásnak újra helye lett tehát az állam által támogatott projektek között, ismét a politikával is együttműködni képes üzletember lehetett. Ehhez vélhetően kellett a sok sportfinanszírozás.

A jövőben azonban ezt már más fogja csinálni. Az új főtulajdonos, mint arról a Telex.hu is írt, Magyar Mátyás lett, aki egy modern ortopéd sebész magánklinika vezető szakembere és résztulajdonosa. A Fájdalom-Ambulanciának Mészáros Lőrinc is tulajdonosa, ráadásul Magyar doktor a Puskás Akadémia orvosi stábjának is tagja volt.

Mind az ő személye, mind a kisebbségi tulajdonos, Szíjj László megjelenése arra enged következtetni, hogy Mészáros Lőrinc közvetlen környezete látott fantáziát a borsodi sportban.

Ezek után az sem lehet véletlen, hogy a Mészáros által felkarolt eszéki fociból érkezett azonnal erősítés, az edző, Zoran Zekić itt volt tréner, illetve az új kapus, Diego Živulić is védett korábban az NK Osijekben, bár most Lengyelországból érkezett.

A DVTK-nak mint klubnak vannak komoly értékei, a tradíciók és a város szeretete mellett az új stadion is nagyon modern, a járvány után a hazai bajnokik mellett akár másra is lehetne használni. Most persze nincsenek koncertek, és újabban az MLSZ felhagyott azzal a régebbi szokásával, hogy legalább a barátságos válogatott meccseket olykor vidékre viszi (legutóbb 2014-ben, illetve 2015-ben a debreceni Nagyerdei Stadionban volt két barátságos meccs, míg a győri ETO parkban 2013-ban, illetve 2014-ben járt a nemzeti tizenegy). Igaz, a Nemzetek Ligája 2018. szeptemberi elindítása óta barátságos meccsekre már idő se nagyon van.

Fejlesztések

A sportkomplexumban most készül az új kosárcsarnok, illetve nagy érték az említett DVTK-Medical Center. A DVTK-pályával szemben volt korábban egy nagy étterem (régen Stadion, majd Fontana), ennek a helyén egy nagyon modern sportspecifikus egészségügyi központ létesült.

A modellt a Juventus hasonló intézménye adta.

Korábban, amikor Csányi Sándor beszállt a BHC-be, volt szó arról, hogy a sport körüli felmérések, a sérülések kezelése, a rehabilitáció fontos sikerfaktor, és mint ilyen, nagy üzlet is lehet a modern élsportban.

Diósgyőrben is azt remélik, hogy ha ez az intézmény nemcsak a DVTK sportolóit, de a környék nagy klubjait (szolnoki kosarasok, egri pólósok, kivárdai, mezőkövesdi, vagy debreceni focisták, illetve kézisek) is kiszolgálná, abban lenne üzleti potenciál.

A DVTK most nem áll jól, a téli szünetben a focibajnokság végén kullog, egy kiemelkedően erős 2020. januári – márciusi időszak után a koronavírus óta nagyon kevés sikert ért el a csapat.

Ám beszélgetéseinkből úgy tűnik, hogy nemcsak a lelkes helyiek, de az országos politikai és futballvezetés is drukkol neki. Valahol mindenki abban érdekelt a magyar fociban, hogy a népszerű DVTK erős bázis maradjon a hazai labdarúgásnak.

Az elmúlt években ugyanis egy-egy erős fideszes politikus ereje révén sok olyan kisebb településen nőtt ki stabil NB I.-es csapat, ahol nincs elég szurkoló, vagy tömegbázis. A Felcsút, a Kisvárda, a Mezőkövesd szurkolói persze ezt biztosan kikérnék maguknak, és ők örülnek, hogy csapatuk nemcsak megkapaszkodott az első osztályban, de a két topcsapat (Fradi és Vidi) mögött már-már ők a dobogóesélyesek.

Ám nagyon hiányoznak az egykori erős vidéki bázisok. A megyeszékhelyek különböző hangulatú történetek mentén, de nagyrészt kikoptak az NB I.-ből. Ha az idei bajnokságból indulunk ki, a megyeszékhelyek közül Miskolc mellett már csak Székesfehérvárnak és Zalaegerszegnek maradt NB I.-es csapata.

Nincs már első osztályú csapata a korábban tényleg csak elvétve hiányzó Győrnek, Debrecennek, Szombathelynek. Már régóta nincs igazi esélye az egykori élvonalbeli „törzsgárda” közül Békéscsabának, Pécsnek, Tatabányának. De messze kerültek az „átutazók”, vagyis az olykor az élvonalban is felbukkanó Eger, Salgótarján, Kaposvár, Szolnok, Kecskemét, Szeged. E szempontból rég nem jön szóba Veszprém, illetve az élvonaltól még távolabbi eső Szekszárd (igaz, Tolna megyéből a Paks viszont stabil élvonalbeli csapat lett).

Miskolcot nem lehet elengedni

A diósgyőri foci sikere már csak a fentiek miatt, de a tradíciók okán fontos, ráadásul miután 2019 októberében, az önkormányzati választáson Miskolcon tarolt az ellenzék, beszélgetőpartnereink szerint a kormánypárt új módszerekkel szeretne jelen lenni a város életében.

Ennek is terepe lehet a foci felkarolása, ahogyan az új, gyakorlatilag „elmozdíthatatlan” egyetemi vezetés is.

A Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke tavaly júniusban az a Varga Judit igazságügyminiszter lett, aki ízig-vérig miskolci, itt született, itt járt egyetemre, és aki a remények szerint politikai erejével tud abban segíteni, hogy a környék az egyetem bábáskodásával fejlesztési pénzekhez, K+F forrásokhoz jusson.

Leisztinger Tamás közben a diósgyőri focit ugyan elhagyta, de a környéket egyáltalán nem, az említett egyetemmel például több ipari cége is kialakított együttműködéseket. A DVTK pedig az új tulajdonossal megkezdte a felzárkózást, első ilyen meccsén látványosan nyitott, január 20-án idegenben és utolsóként megverte a bajnok Ferencvárost.