Egy hónapig nem ettünk semmit, ami ultrafeldolgozott

A tavalyi év legforróbb táplálkozási témái között a fehérjemánia mellett a feldolgozott és az ultrafeldolgozott élelmiszerek káros hatásait lehetett hallani a leggyakrabban. Tavaly év végén a Lancet tanulmánya arra jutott, hogy ezek az élelmiszerek jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a globális egészségre, több krónikus betegség kialakulásával is összefüggésbe hozták őket. Még az új amerikai táplálkozási ajánlás egyik központi (és egyébként nagyon helyes) üzenete is az volt, hogy „eat real food”, azaz egyél valódi ételt. Egyértelmű volt, hogy ezt ki kell próbálnunk a gyakorlatban, ha már amúgy is minden januárban közösségi kihívásba kezdünk a Telex szerkesztőségében. Csináltunk már közös vegán januárt, fogyókúrát, olyan hónapot, mikor minden nap fél kiló zöldséget kellett ennünk, tavaly pedig az volt a célunk, hogy minél többféle növényt fogyasszunk. Idén azt a feladatot tűztük ki magunknak, hogy teljesen lemondunk az ultrafeldolgozott élelmiszerekről, és kipróbáljuk, mennyire tudjuk visszaszorítani az étrendünkből a feldolgozottakat.

A legnehezebb: kategorizálni

Az élelmiszerek feldolgozása alapvetően praktikus dolog: ha a gabonából lisztet, a lisztből kenyeret készítünk, a zöldségeket, húsokat, egyéb alapanyagokat ledaráljuk, sütjük, főzzük, finomabbak lesznek, és könnyebben tudjuk elfogyasztani őket (vagy csak így, nyersen egyáltalán nem). A feldolgozottságnak viszont van egy elég széles skálája aszerint, hogy az alapanyag az eredetihez képest mennyit változik azon az úton, míg a tányérunkba kerül. Feldolgozott élelmiszernek számít sok hétköznapi étel is, mint a kenyér, a sajt, a tészta, tulajdonképpen a legtöbb dolog, amit hétköznapokon enni szoktunk. Ultrafeldolgozott pedig szinte minden nassolnivaló, zacskós és csomagolt keksz, csoki, csipsz, üdítő – minden, amiben sok adalékanyag van, vagy több ipari feldolgozási folyamaton esett át.

Az utóbbi években kipróbált diétáknál gyakran találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy ha ki akarunk kerülni valamilyen alapanyagot, akkor ultrafeldolgozott dolgokkal kell élnünk helyette. Ilyenek például a vegán étrendben a növényi sajtok, tejtermék-utánzatok, a kókusz- és pálmazsíros termékek, mindenféle puffasztott-extrudált dolgok. Ha valaki a cukrot kerüli, édesítőszeres üdítőkbe, nassolnivalókba botlik, végtelenül hosszú összetevőlistákkal. Ha kalóriaszegény termékeket keres, garantáltan ugyanez történik. A kérdés idén januárban az volt, lehetséges-e úgy egészségesen enni, hogy ezeket elkerüljük.

Tudjuk-e úgy szervezni az étkezéseinket, hogy zöldség, gyümölcs, növény, mag, hús, tojás, tehát az élelmiszerek eredeti formái legyenek a középpontban, feldolgozott élelmiszerek pedig csak kiegészítésképpen?

Ez a feladat alapban nem buzdít szélsőségekre: volt a csapatban, aki csak az ultrafeldolgozott élelmiszereket zárta ki, tehát a gyorsételeket, nassolnivalókat, üdítőket és felvágottakat. Más komolyabban feszegette a határait, és arra törekedett, valóban csak hús, zöldség, gyümölcs és teljes élelmiszerek legyenek a tányérján. A szabad választás ellenére sokan morogtak: most akkor nyers árpát kéne rágcsálnom, és élő állatot ennem? – kérdezték. Soltész Erzsébet dietetikus definíciói valamennyit segítettek a felmerült dilemmákon; eszerint nem minden teljesen elhagyandó, ami feldolgozott. Sajtot, joghurtot és jó minőségű, adalékanyag-mentes, teljes kiőrlésű kenyeret például lehet enni, a lényeg, hogy keveset, ahogy a magas kakaótartalmú étcsokoládé sem tilos, ha csak pár kockát eszünk belőle.

Később volt, aki belejött, és főzött magának egész hónapon át, de volt, aki végig utálta az egészet. Nézzük a nehézségeket nézőpontok szerint!

Olvasgatás a boltban

Luca január elején azt írta, élete legszomorúbb bevásárlása volt, amikor átsétált a bolton, és közben lassan realizálódott benne, hogy nagyjából a kínálat tizedéből válogathat, ha szigorúan veszi a kihívást. Néhány hét alatt megszokta, hogy az összetevők olvasgatására plusz húsz percet kell szánnia minden vásárláskor, viszont leszokott az ételrendelésről, helyette főzött, és zacskós nassolnivalók helyett is magának sütött.

Feri ugyan abban a szerencsés helyzetben van, hogy az évnek ezt a részét Szicíliában tölti, és itt könnyen jut házi tejtermékekhez, tésztához, és ezeket könnyebb szívvel választotta. De a bevásárlásaiból nagyon hiányoztak az olyan alapanyagok, mint a borsós halkonzerv és a cukros dolgok. „Pro tipp: ha valami be van csomagolva, ne vedd meg, de ha csak úgy hever ott, jó eséllyel ehetsz belőle” – vonta le a tanulságot a hónap végén.

Niki is úgy állt neki a kihívásnak, hogy inkább az összetevőket nézte, nem zárt ki élből kategóriákat, mogyoróvajból például azt választotta, ami 100 százalék mogyoró, joghurtból adalék- és cukormenteset.

Bálint beleesett a magukat egészségesnek álcázó, de valójában erősen feldolgozott termékek csapdájába. „Lementem a vietnámi boltba, szembejött ez az ízetlen vacak, levettem a polcról, és elkezdtem elolvasni, mi van benne: hántolt köles és tengeri só, egyből kigugliztam, hogy mi az a hantolás (sírhalom emelése a sírgödör fölé földdel), és ekkor már tudtam, hogy hibáztam, de ettől függetlenül elropogtattam az egész csomagot” – vallotta egy teljes zacskó puffasztott köles elpusztítása után.

Zoli inkább az élelmiszerek minőségére figyelt: arra, hogy a hús, tejtermékek, magok termelőktől származzanak, és kenyérből is csak házi kovászosat evett a kihívás alatt. Ennek ellenére úgy nyilatkozott: „nehéz az év legsötétebb, legreménytelenebb időszakában megvonni magamtól bármi finomat”.

Kimozdulás = éhhalál

Számomra nem jelentett különösebb nehézséget a kihívás egészen addig, míg ki nem léptem a lakásból. Itthon mindig főzök, és zacskós dolgok sincsenek igazán, de étteremben, kocsmában sokkal nehezebb helyes döntéseket hozni, néhány ilyen alkalommal meg is szegtem a kihívást. Nehéz pillanatok voltak, amikor egy négyórás Bűn és bűnhődés előadás szüneteiben kellett nemet mondanom a büfézésre. Nem voltam egyedül az ilyen problémákkal. Lucát épp január elején érte egy olasz éttermezés, ahol egyetlen fogás illett csak a diétájához a menüről: hal grillzöldséggel. Hasonlókat érzett Julcsi is: moziban egy merő kínzás volt magokat enni pattogatott kukorica helyett, és vizet inni hozzá, sörözéskor pedig a cukormentes limonádét választani – mondta.

Ennél is nehezebb volt számomra a pécsi vonatozás, ugyanis az állomásokon kizárólag ultrafeldolgozott dolgok kaphatók, így ha nem viszem magammal kis dobozban a müzlimet, végem.

Különböző vérmérséklettel fogadtuk a mindennapos főzés kötelezettségét. A legtöbben azt sérelmezték, hogy túl sokat kell azon gondolkozniuk, mit egyenek. „Minden nap főznöm kell, vagyis szinte csak azt ehetem, amit én főzök, mint a középkorban falun” – mondta Bakró-Nagy kolléga, és minden nap csirkét sütött, krumplival.

Blanka viszont annyira szemezett a boltban a hagymalekvárral, hogy végül inkább nekiállt otthon megcsinálni. Julcsi óriási erőbedobással főzte végig a hónapot. „Vegán vagyok, de a feldolgozott élelmiszerek mindennaposak voltak a konyhában, bolti humusz, csipsz, vegán golyók, müzliszeletek, mirelit rántott karfiol. Ilyesmik mentettek meg, amikor nem volt időm vagy kedvem főzni. Most ázik a bab, sül a cékla, fő a borsó” – mesélte, és ki is tartott egész hónapban. „Kipróbáltam új dolgokat, és ezek maradnak is majd: fekete rizs, fehérbab krém, sült csicseri, mentás borsókrém.”

Számomra ez a kihívás is a minimalizmus örömeit adta vissza, a nagy decemberi dőzsölések után jól esett ellenni napokig paradicsomos csicseriborsón vagy sült tökön és sült karfiolon. A sütés hiányzott, az pedig még jobban, hogy alig ettem abból, amit mégis sütöttem. Mivel közben a családra főztem, olykor furcsa helyzeteket kellett megoldanom, például a paprikás krumpliból ki kellett pöckölgetnem a kolbászt.

Nassolás

Stöckert kollégának, ahogy sokunknak, a nassolás hiányzott a legjobban, hiszen ezen kívül nincsenek káros szenvedélyei, a rágcsálást viszont még diétás időkben sem vonja meg magától. Még állt a karácsonyfa, amikor a kihívást elkezdte. „Egyik éjjel nem bírtam ki, sokáig molyoltam a gépen, a heroin meg itt áll a nappaliban, hát amikor a család elnyugodott, leettem egy szaloncukrot a fáról” – vallotta be, de aztán jól tartotta magát.

Blanka ellenállt a csokinak és a bonbonoknak, cukor- és tartósítószer-mentes aszalt datolyával csalt helyette. Anna nem ivott gyümölcslevet, és odafigyelt a cukorra, sóra, vajra, olajra is, de az édességeket hiányolta, különösen nagyobb futások előtt, amikre szénhidrátbummal szokott indulni. Az irodai közös nassolások is megnehezítették számára a kihívást, a közösségi nagylelkűség ilyenkor visszaüt, és szörnyen nehéz ellenállni a munka közben bekapdosott egy-egy falat csokoládéknak, kekszeknek.

Luca óriási nassoló volt, de januárban átállt a teljesen natúr kesudióra és mandarinra, bár azért pár hét alatt rá is unt ezekre. Sokan fordultunk az aszalt gyümölcsfélék felé, de Bakró-Nagy kolléga felhívta a figyelmünket arra, hogy gyakran sok adalékanyaggal kezelik őket. A gyümölcsfogyasztás sokunknak jólesett, én igyekeztem mellé visszahozni a zöldségrágcsálást is a két évvel ezelőtti januárból, és sikerült vele lenyomnom a téli délutánok brutális rágcsarohamait.

A dietetikus tanácsai nyomán megállapodtunk abban, hogy a magas kakaótartalmú étcsokiból pár kocka belefér, de ez sem segített mindenkin. Van, aki el sem tudja képzelni, hogy megálljon pár kockánál, más csak tejcsokit hajlandó enni, megint más viszont azt mondja, az étcsokoládé intenzív íze épp arra jó, hogy ne egye vele túl magát.

A feldolgozatlan nassolásra is találtam azért néhány megoldást. Ha nem mikróban készül a popcorn, hanem pattogatni való kukoricából, nagyon kevés zsiradékkal és kevés sóval, máris eggyel jobb. Csipsz helyett lehet házilag sütött krumplit enni, az édességvágyat pedig egész jól csillapítja az aszalmányok mellett a sült alma egy kis fahéjjal és mézzel.

Állok a mekiszagban, és nem hiányzik a junkfood

A legtöbben a nassoláshoz kötik az ultrafeldolgozott élelmiszereket, így a hó végén arra voltak a legbüszkébbek, hogy a rágcsálást vissza tudták fogni.

Anita nehezen viselte a kihívást. „Nem is annyira az édesség vagy a süti hiányzik, hanem valami étel, ami után nem akarom felvágni az ereimet. Egy finom, minőségi zacskós ramen felturbózva, mondjuk.” A hónap végén sem érezte úgy, hogy megérte volna a sok lemondás, a szürke januárban különösen nehéznek érezte, hogy örömforrásokat kell megvonnia magától, hiányzott neki a süteménysütés, a felvágottak – a cukrot viszont jól tudta gyümölcsevéssel kompenzálni. Ennek ellenére éhségrohamai voltak és fogyott is. „Az emberek sokszor nem azért esznek feldolgozott élelmiszereket, mert ostobák, lusták, vagy rosszat akarnak maguknak, hanem mert ez fér bele az életükbe, ha nem csak a maguk táplálásával kell foglalkozniuk egész nap” – vonta le a tanulságot.

Stöki lemondott a gyorsételekről és a cukros üdítőkről is, ezeket nem is hozza vissza ezután sem. Sokat fejlődött az élelmiszerekkel kapcsolatos tudatossága, megnézi, melyik termék mennyi adalékanyagot tartalmaz. Négy hét után pedig azt is kibírta, hogy csak egy kávét ivott a Mekiben, és úgy érezte, már nem is vágyakozik a gyorsétel után. Ezt a jövőben is tudja majd tartani, a jégkrém viszont annyira hiányzik neki, hogy nem akar nélküle élni a jövőben.

Luca alig várta a hónap végét és a finomságokat, de megfogadta, hogy ezután is többet fog főzni és gyümölcsöt enni. Anna a kijevi kiküldetésén, mínusz 12 fokban kicsit lazított a vállalt tilalmak szigorán, mégis így zárta a kihívást: „A pilótakeksz, téliszalámi, majonéz maradni fog az étrendemben, de talán a csokizásokat, csipszezéseket és a hardcore bűnözéseket le tudom kicsit kapcsolni.”

Bálint viszont mindent megkapott ettől a hónaptól, amire vágyott. Leszokott a nassolásról, a rohamokat magvakkal nyomja le, az édességvágyat pedig adagokra beosztott pár kockányi étcsokoládéval elégíti ki. Így fogyott is pár kilót januárban. „Ezek kiváltják azt a gyerekkorból hozott hülyeségem is, hogy a bevásárlás végén megérdemlek egy Túró Rudit. Ami szintén velem marad, hogy elolvasom, hány összetevős, amit megveszek, és megpróbálom kiválasztani a legjobb opciót, átgondolom, hogy kell-e ez nekem.”