A parizerfagyit nem kérte senki, de néha kell valami hülyeség is

Néhány hete kezdtek felbukkanni szerte a Facebookon, az Instagramon és TikTokon a tatabányai Roberto Cukrászda őrületes fagylaltkreálmányai, mint a parizer-, chilisbab-, vagy éppen fasírtfagyi. A fagyik kétség kívül ötletesek, és a cukrászda szerint igény is van rájuk, egy posztjuk szerint több száz gombóccal adnak el belőlük egy nap. Nemcsak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyenek ezek a fagyik, de arra is, hogyan készülnek, illetve, hogy mit szólnak hozzájuk a vendégek. Úgyhogy meglátogattuk a Roberto Cukrászdát, és végigkóstoltunk tizenegy különböző ízt a baconos tojásrántottától a kovászos uborkán át a citromos sörig.

Fagyizás, mint extrém sport

A város szélén fekvő, igényes cukrászdába belépve a nyakunkba csöpögő klímát leszámítva semmi meglepőt nem tapasztal az ember: hosszú pultokon fagyik, egész torták, sós aprósütemények, szeletes- és más cukrászsütemények és változatos marcipánfigurák egész hada fogad. A sokkoló rész akkor jön, amikor közelebb lépünk az egyik fagyispulthoz, ahol a következő ízekkel találkozunk:

• lecsó;
• tócsni;
• kapros–juhtúró;
• baconös tojásrántotta;
• nokedli;
• carbonara;
• kovászos uborka;
• sör és citromos sör;
• krumplipüré;
• és parizer.

Robertóéknál semmit nem bíznak a véletlenre, a sós fagyik pont ugyanúgy kerülnek a pultba, mint a gyümölcsös, vagy egyéb, klasszikus fagylaltok. A parizeresen vastag szelet párizsik, a krumplipüré fagyin nagy darab fasírt díszeleg. A pult tetején egy méretes kupa áll, amire stílszerűen az van írva: A legőrültebb fagyikészítőnek.

A kínálat megosztja a vendégeket, az egyik férfi, akit az extrém ízű fagyikról kérdeztünk, nem próbálta ki egyiket sem, azt mondta, zöldségesként dolgozik, így hát pontosan tudja, milyen az igazi kovászos uborka. Egy vállalkozóbb kedvű vevő rápróbált ugyan a lecsóra, de fájdalmában csak nevetni tudott az ízélményen, és hevesen rázta a fejét. Egy harmadik férfi szintén negatívan nyilatkozott róla, ő túl sósnak találta, míg egy másik vendég idáig sem vetemedne, ő csak a raffaellósra esküszik a cukrászdában.

A Roberto egyébként családi vállalkozás, Reinhardt Róbert tulajdonos, és felesége, Ena együtt készítik a fagylaltokat.

A munkamegosztásra az a jellemző, hogy Ena főzi meg az alapételt, amelyből aztán Róbert készít fagylaltot.

Mint a cukrászmesterként végzett tulajdonos mondja, minden fagyinak van egy édes alapja, az adott cukorszázalék ahhoz képest van beállítva, hogy milyen ételt kevernek bele az alapba. „Van olyan étel, ami eleve édes, abba kevesebb kerül. Van, hogy a sóval kell kombinálni, de ott is előfordul olyan, hogy sósabb az alapétel, és több cukor kell bele, hogy a végén jó legyen az állaga” – meséli Reinhardt. A cukrászdában minden fagyi alapból minimum 23 százalék cukrot tartalmaz az állaga miatt, a maximum pedig 30 százalék, de a sós ízeknél ez állandóan változik.

A rögtönzött kóstolás során az összes elérhető sós ízt kipróbáltuk, az eredmény pedig változó volt. Reinhardt mindenesetre előre megnyugtatott minket, mondván,

hogy ha nem ízlik, bátran köpjük csak ki a fagylaltjait.

Reinhardt még hozzátette, hogy ezek a fagylaltok annyira újak (csak 1-2 hetesek), hogy a visszajelzések alapján is fejlesztik és tökéletesítik őket. A hét végén készített 14 változatnál például már ötből négy ember jónak találta őket.

Voltak többé-kevésbé jól működő ízek, mint a kovászos uborka, vagy a kapros juhtúró. Bár mindketten szeretjük a kovászos uborkát, a fagyi megosztott minket, de végeredményben mindkettő elmegy kellemes, fűszeres, hűsítő-frissítő nyári fagyikülönlegességként. Sőt, akár el is férhetnének a Roberto Cukrászda állandó kínálatában.

Aztán volt néhány íz, mint a nokedli, a rántotta, vagy a carbonara, amik meglepő módon teljesen semlegesek. Ha az ember nem tudja, mit nyalogat, nem valószínű, hogy rájön, milyen fagyit fogyaszt. Bár ahogy a carbonarafagyi olvadni kezdett, egy-két reszelt sajtdarab feljött a krém felszínére, ami rögtön sokat rontott az élményen. A két sörös fagylalt pedig leginkább fagyott sörös jégkására hasonlít, minimális dinnyés-citrusos mellékízzel, a nagy hőségben megolvadva ezek voltak a legfrissítőbbek.

Az igazán extrém fagyik pont azok, amikről ránézésre is érezhető, hogy kemény percek elé nézünk, ha berendeljük őket. A lecsó- és krumplipüréfagyi konkrétan olyan, mintha egy lefagyasztott lecsót, vagy hűtőből kivett krumplifőzeléket nyalogatnánk.

Emellé brutálisan sósak is, így szinte elképzelhetetlen, hogy egy egész gombóccal elfogyasszunk belőlük, csak és kizárólag kóstolásra alkalmasak. Bár csak egy-egy kiskanálnyi adagot ettünk, egyikünknek még órákkal később is megrázta a gyomrát, ha visszagondolt a lecsós fagyi orbitális aromájára. Ezek bizonyos nézőpontból mégis megfelelnek a célnak, hiszen autentikusan hozzák az alapétel ízét, fagylaltnak nevezni őket viszont talán túlzás és gasztronómiai istenkáromlás is lenne.

A legbrutálisabb mindenképpen a húskamraszagú, fakó parizeres fagyi, ami leginkább egy lefagyasztott májkrémhez hasonlít, olvadt állapotában pedig olyan, mint valami Alien-filmből származó hússzínű massza.

Az interjúnk előtt Reinhardt egy tájékoztatót is a kezünkbe nyomott, ebben ki is emeli, hogy a parizerfagyit „nem kérte senki, de néha kell valami hülyeség is.”

Ottlétünk alatt debütált a cukrászda legújabb találmánya, a töltött paprikás fagyi, amelyet szintén megkóstoltunk a helyszínen. „Ebbe nyugodt szívvel bele tudtam rakni a normál, tejszínes alapot, és került bele még egy kis só, illetve maga a töltött paprika, amit a feleségem készít. Ezt rétegeztük főtt burgonyával, egy édesebb paradicsomszósszal, hogy egy kicsit sűrűbb állaga legyen, be lett főzve még plusz cukorral, és tulajdonképpen ennyi” – meséli Reinhardt a receptről.

Ez kicsit visszafogottabb volt például a lecsófagyinál, de az alapétel ízét ugyanolyan jól hozta. A találkozás a fagyott főtt krumpli darabokkal viszont nem egy mindennapi élmény fagyizás közben, és talán elég is volt egyetlen egyszer túlesni rajta.

Szívvel, lélekkel

Reinhardték általában egy készételből és az alapfagyiból dolgoznak, a kettőt összeturmixolják egyneműre, majd sóval, cukorral állítják be az elkészült massza ízét optimálisra. „Van, hogy kell hozzá egy kis tej, vagy egy kis cukor, kóstolgatni kell, hogy mi fog kisülni belőle” – mesél Reinhardt a folyamatról, majd azt is hozzáteszi, hogy „még az is előfordulhat, hogy abban az állapotban ilyen 4-5 fokosan jó íze van, de amikor kifagy a gépbe, és mínusz 11 fokos, akkor már más az ízhatás.”

Ahogyan arról egy korábbi fagyis cikkünkben is írtunk, a fagylaltkészítés nagy rákfenéje az adalékanyagok használata, amikkel bármilyen folyadékot az egekbe lehet habosítani. „Mi nem használunk adalékanyagokat, természetes alapanyagokból dolgozunk, lehetőleg ételszínezék nélkül” – mondja Reinhardt. „Van azért egy-két fagyi, amibe kénytelenek vagyunk ételszínezéket rakni, de csak természetes festéket használunk.” A tulaj szerint ilyen például a banánfagyi, aminek az alapszíne szürkés lenne, ha nem húznák fel színezékkel. „Csináltunk régebben natúr banánt, hát a kutyának sem kellett.”

A kezünkbe nyomott prospektusban a következőket írja: „Ez művészet, ez a szakma csúcsa a fagylaltokon belül. Ez nem cement, csemperagasztó, vagy viagrafagyi, ami csak színezéket tartalmaz.”

Reinhardt szerint nagy baj, hogy van sok jó cukrász, akik tényleg adalékmentesen dolgoznak, az emberek mégis hitetlenek már, mert tudják, hogy sok helyen használnak ilyen anyagokat. „A miénk nem az a fagyi, ami ha leesik a földre, akkor nem tud elolvadni” – mondja Reinhardt, aki nem hisz abban, hogy bizonygatniuk kellene, miből dolgoznak, helyette beszéljenek inkább az ízek.

Ezek fényében a kóstolásnál kiemelten figyeltünk az állagra: ha a fagylalt nagyon habos, de közben mégis kicsit ilyen margarinos érzete van, ami a szájüregbe és a szájpadlásra tapad, akkor szinte biztosra vehető, hogy tele van adalékanyaggal. Mint Ács Bori kollégánk figyelmeztetett, ha valóban sós és fűszeres ételeket turmixolnak és fagyasztanak le Robertóéknál, akkor jégkásás állagúnak kell lenniük a fagyiknak.

Ez többnyire be is igazolódott: a legtöbb levet a kovászos uborkás és a sörös fagyik eresztették, de a többiből is jellemzően vizesebb, jégkásás massza lett, jóval folyékonyabbnak tűntek a legtöbb fagyinál.

Egy bolond százat csinál

Minden a sör és a tócsni ízű fagyiszüleményekkel indult, melyeket a július 12-i Fagyik Éjszakája nevű rendezvényre fejlesztettek ki, miután a tulajdonos egy videóban azt látta, hogy felkapott lett a lángosfagyi. Bár Reinhardték nem akarták továbbvinni a trendet, egyre inkább megnövekedett a kereslet az extrémebb ízek iránt. „Kapásból keresték a citromos sört, meg a lángosízt. Lángost most nem akartunk csinálni, mert olyan van már a környéken, ekkor kezdtünk el más ízekben gondolkodni” – emlékszik vissza a tulajdonos.

Saját ötletek, és a vendégek visszajelzései alapján is dolgoznak ki különböző ízeket, és igyekeznek minden igényt kielégíteni. Az időszakosan változó étlapjukon július alatt volt már cheddar sajtos nachos-, pörkölt-, mogyorós pufi- és sajtos tallér ízű fagylalt is, a jövőben pedig rizi-bizis fagylaltot is szeretnének csinálni.

A hosszútávú tervük átültetni minél több magyaros ízvilágú ételt fagyiba.

Igény pedig bőven van, sokan akár több száz kilométerrről is ellátognak a Robertóba egy-egy sós fagyiért. Ena azt meséli, az utóbbi időben jártak náluk Sopronból, Szegedről és Debrecenből is. Az eredeti terv csupán 4-5 ízre szólt, de akkora az érdeklődés, hogy most már 10-12 féle ízt tartanak egyszerre a több, mint 30 féle hagyományos fagyin felül. Olyannyira nagy a termelés, hogy mióta eljöttünk a cukrászdából, rögtön debütált hét új íz is, köztük a csülkös pacal, a rakott krumpli, a csirkepaprikás, a káposztás tészta, a hortobágyi palacsinta, a paradicsomleves és a töltött paprika. Ezek közül csak az utóbbit volt alkalmunk megkóstolni.

A cukrászda személyes hangvételű közösségi média oldalait (ahol őszintén és humoros önkritikával számolnak be arról is, hogy csöpög a klíma) a házaspár kezeli, a legnagyobb elérésük innen van. Reinhardt szerint reklámra aligha kell költeniük, mivel a képek és a fagyik eladják magukat, mint mondja, „talán sok is lesz” lassan az a népszerűség, ami a nyakukba hullott.

Ena azt meséli, eleinte sokkal több negatív kommentet kaptak, de ahogy egyre többen megkóstolták a fagyikat, sokan rájöttek, hogy működik a dolog, ezért egyre pozitívabbak a visszajelzések. A legnagyobb kedvencek a tócsni- és a lecsófagyi,

a kovászos uborka fagyi pedig „a terhes nők álma”, akik van, hogy vaníliával, vagy csokival párban fogyasztják.

„Kicsit azért botránkoztattuk a népet, na” – vallotta be a feleség, amikor arról kérdeztük, hogy meglovagolják-e a sokkfaktort az extrém fagyikkal. „Ez attól szól ekkorát, hogy sokan fújognak, meg undorítóznak. Ha ez egy sima vaníliafagyi lett volna eperöntettel, akkor a kutyát nem érdekelte volna, lehetett volna akármilyen finom. Azt nem osztanák meg ezren, és arra nem kapnánk tizenkétezer lájkot.”

A gasztrorajongó pár összegezve kísérletként és meghökkentő médiahekként fogja fel, amit csinálnak. „90 százalékban arra törekszünk, hogy ha valaki megkóstolja a fagyikat, akkor pozitív véleménye legyen, vásároljon is belőle. 10 százalékban viccelünk” – meséli Reinhardt.

Igyekeznek kitűnni a többi cukrászda közül, azt mondják, érdekeset, izgalmasat, egyedit kell csinálni, mert az embereket az érdekli. Reinhardt egyébként meg van győződve róla, hogy az ő sikerüket látva más hazai fagyizók is elkezdenek majd extrém ízekkel kísérletezni, és ez még csak a kezdete annak a folyamatnak, amit a tulaj tudatosan forradalomnak nevez.