Közélet

Heteken belül erőből döntheti el a Fidesz, hogy kik felügyeljék a médiát
Két hónapja a kormánypártok fúrták meg a Médiatanács új tagjainak kinevezését. Most azonban gyorsan lezavarnák a folyamatot, már jövő héten döntenének.
Online turkáló startup lett az első litván cég, amit milliárd euróra értékelnek a befektetőik
128 millió eurós befektetést kapott a Vinted névre hallgató használtruhaportál, ami már Nyugat-Európában is jelen van, és egy év alatt megháromszorozta a bevételét.
Az amerikai ügyészség drogkartellként kezeli a fájdalomcsillapító-gyártókat
Drámaian nő a fájdalomcsillapító-túladagolás miatti halálesetek száma az USA-ban, az ügyészek egy újabb törvényi lehetőséget kiaknázva próbálnak tenni ez ellen.
A gesztenyepüré gyár, amely kilépett az árversenyből, és ezzel nagyot nyert
A család garázsából indult, és folyamatosan növekedett a Prima Maroni, de az áttöréshez ki kellett kerülnie egy tipikus magyar üzleti csapdát. Miért mentek a tiranai bazárba, és melyik a jó...
Ha megveszi az állam a Mátrai Erőművet, nagy eséllyel évi sokmilliárdos veszteség hullik a nyakába
Nem véletlenül döntöttek úgy Mészáros Lőrincék, hogy inkább mégis eladják a legnagyobb magyar szénerőművet. Annyira megdrágultak a szennyezési jogok, hogy ebben a formában szinte biztos a vastag...
A sikeresebb cégek kevésbé panaszkodnak a korrupció vagy az állam miatt
Az átlagos cégek viszont harapófogóba kerültek, derült ki a Corvinus kutatóközpontjának versenyképességi felméréséből.
A bizalmatlanság mételye
A kormány többféle módon rombolja a bizalmat Magyarországon. Ezzel az embereknek nem segít, legfeljebb a saját hatalmát próbálja megtartani.
A világ legjobb munkája, legalábbis nekem
Beültem 24 órára egy kamion anyós ülésébe, és elbeszélgettem a járművön egymást váltó sofőrökkel. Mennyire unalmas napestig tempomattal hajókázni az autópályán, és hogyan válik stresszessé a munka?
Versenyhátrányuk miatt kapták, költségként élik meg Zsidaiék az egyforintos parkolást a Várban
A Vár új ellenzéki vezetése felszámolná a „luxuséttermeknek” járó kedvezményes parkolást. Partnerére akadt a Vár vendéglátását meghatározó Zsidai Csoportban.
Fordulóponthoz ért a világ, rekordmértékben csökkent a szénerőművek termelése
Az EU-ban és az USA egy év alatt brutálisan zuhant a szénalapú áramtermelés mértéke, bár a világszintű csökkenésben a gazdasági nehézségek is benne vannak.
Kövess minket Facebookon is!