Friss hírek
A boltokkal összefogva rögzítette 51 termék árát a görög kormány
Októberben már elindult az infláció enyhülése a dél-európai országban, de a jobboldali kormány bízik benne, hogy ezzel a húzással tovább tudják csökkenteni a rosszul keresők terheit.
A tulajdonosok és a kormány is csak nézi, ahogy tönkremegy az ország egyik legnagyobb vállalata
A Dunaferr az elmúlt években is megtartotta piacait a kereskedelmi adatok szerint, de gazdálkodása nem tűnik fenntarthatónak, és napokon belül teljesen leállhat.
Egyre kevesebb helyen szállhatunk meg, egyre drágábban
Októberben már látszottak azok a folyamatok a hazai idegenforgalomban, amit a szektor szereplői előrevetítettek.
Miközben Európa-szerte enyhül az infláció, nálunk még javában nő
Ugyan nem teljesen egyedülálló a magyar emelkedés, de egyre inkább a kivételek közé tartozik, főleg a nagy mértéke miatt.
Enyhítettek egy oroszellenes szankción, meg is lett az eredménye
Jelentősen emelkedett a tengeri orosz szénexport azt követően, hogy az EU enyhítette az ehhez kapcsolódó szankciókat.
Újra repteti a világ legnagyobb utasszállító gépét a Lufthansa
Kétévnyi aszalás után visszareptette Németországba legnagyobb gépét a Lufthansa, a Düsseldorf névre keresztelt Airbus A380 nyáron fog újra forgalomba állni.
Százmilliárdokat keres az állam az üzemanyagárstop eltörlésével
A kormány készülhetett arra, hogy közvetlenül a szankciók életbelépése után engedje el a hatósági árat, amely mögül így arcvesztés nélkül hátrálhatott ki.
Az ársapka eltörlése csak két hónapra oldja meg a gondokat a gázolajnál
Ez már valóban a szankciók közvetett hatása lesz, egyelőre nem látszik, honnan lehetne pótolni a kieső üzemanyag-mennyiséget.
Róka a baromfiudvarban: a magánegészségügy és az állam viszonya
Meg kell akadályozni, hogy orvosok úgy teremtsenek automatikusan piacot a saját magánrendelőjüknek, hogy korlátozzák vagy elhagyják a korábban általuk nyújtott állami ellátást.
Van-e szabadrablás az élelmiszerpiacon az infláció miatt?
Egyre több országban kezdik vizsgálni, hogy a termelők és a gyártók mennyire tudják annál is jobban emelni az áraikat, mint amennyivel a költségeik emelkedtek.









