Közélet

Globális felmelegedés: miért nincs valódi megoldás?
Olyan feladatokra pazaroljuk el anyagi forrásainkat, melyek messze nem fenyegetnek olyan erővel, hogy megérdemelnék a figyelmet.
Egy egyszerű, de nagyszerű szolgáltatással növelhető az otthon maradók jólléte
Napi egy SMS az egészségügytől sokat változtathat az emberek hozzáállásán az otthon maradáshoz.
Graz példája megmutatja, mit hozhat Budapesten a sebességkorlátozás
Heves ellenállás után a graziak megbarátkoztak a Budapesten tervezetthez hasonló sebességkorlátokkal, igaz, egy idő után csak a sok traffipax miatt tartották be a szabályokat.
Kapar a Skoda a vevőkért, most 2,8 millió forinttal csökkenthető az Octavia ára Csehországban
Persze apró betűs részek mindig vannak, de a cseh gyártó nagy akciózásba kezdett.
Minden századik magyart teszteltek már koronavírusra, az önkormányzatok és a cégek is aktívak
Az állam által megvizsgált körülbelül 60 ezer emberen kívül további legalább 42 ezret is teszteltek már.
A horvát nyaralási szezonból lehet még a leginkább valami
A világ számos országa már érzi a főszezon kiesését, míg az európai országok nagyobb részében ez csak ezután következik.
Az infláció és a munkanélküliség most nem a valóságot mutatja
Nem lenne szabad hagyni, hogy a statisztika eltakarja, megszépítse a valós összefüggéseket, a szociális válságot kisebbnek mutassa a valóságosnál.
Hatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjról
Rogán Antal minisztériuma eddig 93 milliárd forintot költött a kék hátterű és Soros György arcképével díszített plakátokról elhíresült kampányokra.
Egy kiugró növekedés, aminek most senki sem örül
A felhalmozási láz megdobta a márciusi kiskereskedelmi forgalmat, de ennek nagyon nem örülhetnek a boltláncok, az élelmiszergyártók pedig végképp nem.
A gyerekes családok harmada éhezik a világ legnagyobb gazdaságában
Brutálisan megnőtt az éhező emberek száma az USA-ban, háromszor annyi család nem tud elég ételt adni kisgyermekének, mint a 2008-as válság idején.
Kövess minket Facebookon is!