Így lett meg a negyedik Orbán-kétharmad – a választás képei

2022. április 4. – 01:55

Másolás

Vágólapra másolva

Ötödik alkalommal alakíthat kormányt Orbán Viktor Magyarországon, miután fölényesen megnyerte a 2022-es országgyűlési választást. Miközben a választók 69,47 százaléka ment el szavazni, ami majdnem a 2018-as részvételi szintet jelenti, az ellenzéki együttműködés minden korábbi várakozással – és méréssel – szemben jelentős különbséggel kapott ki a Fidesz–KDNP-től. Mégis volt a napnak olyan pontja, amikor még úgy tűnt: Orbán is izgult picit.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Orbán Viktor miniszterelnök adja lesz szavazatát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben. A miniszterelnök voksolás után szinte példátlan módon rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol mi is kérdezhettünk tőle. Bár a kérdéseink többségére nem válaszolt, azt elmondta, hogy bármi lesz a választás eredménye, el fogja fogadni.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Szavazóbiztos a főváros II. kerületében lévő Áldás utcai általános iskolában. A már ismert részvételi adatok fényében Budán, a fővárosi agglomerációban és Nyugat-Magyarországon magasabb volt a választáson való részvétel, míg keleten alacsonyabb.

Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Márki-Zay Péter adja le szavazatát a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában kialakított szavazókörben, gyermekei és felesége társaságában. Márki-Zay alig négy éve robbant be a magyar politika színterére: előbb egy masszívan jobboldali városban, Hódmezővásárhelyen győzte le a Fideszt, és lett polgármester, majd egy előválasztáson már jól ismert ellenzéki pártelnököket és képviselőket maga mögé utasítva lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Úgy tűnt, hosszú évek után ő lehet az első jelölt, akinek esélye van arra, hogy sikerrel vegye fel a versenyt Orbán Viktorral. Végül még neki sem jött össze, nemcsak kormányt nem alakíthat, de a parlamentbe is csupán listáról jutott be.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Szavazásra várók Budapesten, a XIV. kerületi Szent István Gimnáziumban, ahol országosan a harmadik legnagyobb számú átjelentkező voksolt. A legkisebb szavazókörökbe húsznál kevesebb választópolgárt vártak vasárnap, máshol viszont nemcsak a helyiek, hanem a körzetbe átjelentkezők is tömegesen jelentek meg. A zuglói szavazókörben ráadásul valamivel később tudták csak elkezdeni a voksolást az átjelentkezők, az NVI szerint ugyanis „az épület nem volt megfelelő állapotban a szavazás megindításához”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nem dőlt meg a részvételi rekord, a választók 69,47 százaléka ment el szavazni 19 óráig. Ugyanakkor egyáltalán nem mindenki élt az ezzel egyidejűleg tartott országos népszavazáson való döntés lehetőségével, ez utóbbi érvényesség és eredményesség közelében sem járt.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Telex
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Telex

Urnazárás a Budapest V. kerületében lévő Magyar utcában lévő idősek klubjában kialakított szavazókörben. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy a Fidesz (mintegy 98 százalékos feldolgozottságnál) 135 mandátumnál jár, 56 ellenzéki mandátum látszik, és bejut a Mi Hazánk, amely a még nem végleges eredmények alapján már több szavazatot kapott, mint 4 évvel ezelőtt a Demokratikus Koalíció.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Szavazatszámlálás a XI. kerületi Törökugrató Általános Iskolában. Egyéni választókerületi eredményekbenben hatalmas a fideszes fölény: 88-18 arányban szinte az egész országot letarolta a kormánypárt a 106 választókerületben, kizárólag Budapesten sikerült ellenzéki jelölteknek elnyerni egy-egy körzetet.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A Fidesz egyébként az ország minden egyes pontján erősíteni tudott a 2018-as eredményein, Budapesten és mind a 19 megyében jobb eredményt értek el a kormánypárti jelöltek, mint négy éve, még a valamivel gyengébb részvétellel együtt is.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A Fidesz eredményváró rendezvénye a budapesti Bálnában. A kormánypárt politikusait és a rokonokat ezúttal is – ahogyan az már megszokott – paravánnal választják el az újságírók és a fotósok kíváncsi szemei elől, az alkalmanként kiálló szóvivők, illetve politikusok sajtótájékoztatóin kívül elsősorban az eredmények érkezését tapssal, üdvrivalgással köszöntő vendégsereg hangjaiból lehet következtetni a fideszes hangulatra.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt eredményváró rendezvénye Budapesten a Metro Klubban. A Dohány utcai szórakozóhely előtt cigizők és a külső helyiségben a statisztikát bújók azért bosszankodtak egymás között azon, hogy amíg a Kutyák, úgy tűnik, nem szereznek mandátumot, addig a Mi Hazánk bejutásra áll. De a belső teremben eközben is szólt az élő zene, villogtak a fények, szállt a Soros-pénz, és a bulit ránézésre nem zavarták meg a folyamatosan érkező részeredmények.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Szimpatizánsok az Egységben Magyarországért eredményváróján a Fővárosi Műjégpályán. Az első eredmények beérkezése után a helyszínen tartózkodó kollégánk azt írta, hogy körbenézett, hátha talál valakit, hogy az alacsony feldolgozottság ellenére pár szóban értékelje az első eredményeket, de nem talált senkit. Az ellenzéki politikusok gyorsan távoztak a rendezvény – nyilvános – területéről, sőt, információink szerint a Jobbik és a Demokratikus Koalíció vezetői egyáltalán nem is jelentek meg az egységes ellenzék közös eredményváróján.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Mindeközben jó hangulatban várták Orbán Viktort, és pedig a párt győzelmét a szimpatizánsok a Fidesz eredményvárójának nyilvános részén, a Bálnánál. A hideg ellenére kitartó lelkesedésért dicséretet is kaptak az újraválasztott kormányfőtől: „Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztünk ki olyan jól, mint ma este” – mondta ugyanis Orbán, mikor végül színpadra lépett.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

„Hatalmas győzelmet arattunk. Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan” – állította győzelmi beszédében Orbán Viktor. Ez most a boldogság estéje Orbán szerint, de annyit talán már most meg lehet jegyezni, hogy a győzelem minden lehetőségét kimerítette a Fidesz az elmúlt 12 évben. Nyertek 2010-ben a régi kétfordulós rendszerben, 2014-ben, amikor önállóan álltak ki az ellenzéki pártok ellenük, majd 2018-ban a részlegesen összefogott pártok ellen, és 2022-ben is, amikor teljes összefogással kellett megküzdeniük. Azt még tanulmányozni kell Orbán szerint, hogy miért pont akkor nyertek a legnagyobb arányban, amikor mindenki összeállt ellenük. Ha meg nem találják a választ, meg kell kérdezni Isten – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Márki-Zay Péter gyermeke, családja társaságában érkezett az eredményértékelő beszédére. Az eddig őt támogató pártok vezetői közül először senki, majd beszédét követően Donáth Anna, a Momentum elnöke, valamint Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Budapest főpolgármestere lépett mellé. „Először is ugyanúgy le vagyok taglózva, mint mindenki más. Nem akarom titkolni a csalódottságomat, a szomorúságomat. Soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény” – kezdte a beszédét Márki-Zay Péter, aki ezután arról beszélt, „tudtuk előre, hogy ez egy rendkívül egyenlőtlen küzdelem lesz”, ma nincs demokrácia Magyarországon, és a Fidesz igenis csalt a választáson.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP negyedszer is kétharmaddal győzött, az ellenzéki összefogás minden előzetes méréshez képest sokkal rosszabbul szerepelt, szinte csak Budapesten tudott egyéni választókerületeket nyerni, és bejutott a Mi Hazánk a parlamentbe. A 2022-es országgyűlési választás eredményeit ebben a gyorselemzésünkben értékeltük.

Kedvenceink