Nem a kürtős kalácsot vagy a lángost kéne hungarikumként büszkén mutogatni az idetévedő külföldieknek, hanem a Songoku pizzát, ami annak ellenére, hogy erre semmi jel nem utal, egészen magyar találmány. De hogy miért nem japán, ha annak hangzik? Vagy miért nem olasz, ha a pizza az? Vagy miért nem amerikai, hiszen az őrületes feltétekkel készülő pizzák, illetve a közízlés által átformált olasz ételek általában az Egyesült Államokból szoktak visszaszivárogni?
Valószínűleg már az a tény sokakat lehangol, hogy a Songoku elnevezés egyszerűen a feltétek első szótagjainak összevonásából származik: sonka-gomba-kukorica. Sokan voltak egész gyerekkorukban abban a hitben, hogy kedvenc pizzájuk nevét a Dragon Ball című japán mangasorozat főhőséről Son Gokuról kapta. Az azonos hangzás viszont valószínűleg véletlen, mert a rajzfilmet Magyarországon csak 1998-ban kezdték el vetíteni, a sonka-gomba-kukorica feltét viszont régebbi.
A receptet és annak elnevezését a Don Pepe vállalta magára, és semmi nyoma más eredettörténetnek, szóval ez tényleg valószínűleg így volt. A Don Pepe az egyik legrégebbi pizzahálózat Budapesten, 1990-ben nyitotta meg első üzletét a Nyugati Pályaudvarnál. Nem ők voltak azért az elsők, akkoriban már létezett pizzázó a belvárosban.
Egy 2000-es Magyar Konyha-cikk szerint a Roxy pizza mellett a Songoku is a Don Pepében készült először. A franchise ötéves Facebook-posztja továbbszövi a történetet, eszerint egyik gyerek vendégük találmánya, illetve kívánsága szerint alakult a recept. Sok körülöttem élő emlékszik élénken arra, hogy ‘90-ben nem csak pizzát evett életében először a Nyugati téri pizzázóban, de az a pizza Songoku volt, és az egész élmény egzotikuma levette a lábáról a kor vendégeit. A pizza azóta is a magyarok egyik alapélelmiszere, az egyik legnépszerűbb házhoz rendelt étel, kapható iszonyú olcsó és nagyon kifinomult változatokban is.
Az ilyen történetek hátterében gyakran áll egy régi, külföldi étel, recept, szokás, de a sonka-gomba-kukorica kombinációnak nincs se itthon, se külföldön nyoma, története sem divatja. Valójában kézenfekvő, hogy a hármas a szocializmus végének kínálatából származik. Ha visszagondolunk, milyen volt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a bolti kínálat, és ennek mentén mi volt otthon a hűtőkben és kamrákban, teljesen logikus választás. Konzerv kukorica és gomba mindig volt otthon, ahogy gépsonka is.
Bár logikus gondolat lenne, hogy a japánok voltak annyira bátrak, és ilyen, egymáshoz olasz gondolkodás mentén nem passzoló elemeket tettek a pizzára, ennek sincs nyoma, legalábbis mindhárom feltétnek együtt. Máskülönben jellemző gesztus ez a japánoktól, szeretnek játszani nyugati ételekkel, és vannak is vad pizzáik, csirkés-teriyakis, kukoricás-majonézes, tonhalas-krumplis. Az amerikai konyha is többször nyúlt bele bátran az olasz gasztronómiába, de a sonkás, gombás és kukoricás pizzának nagy divatja nincs.
Hiába keressük ezt a feltét triót más típusú ételeknél, ilyenformán ezt a három alapanyagot nem kombinálták. Annak ellenére, hogy a kukorica gombával máskülönben remek, például puliszkán.
A Songoku dicsfénye az utóbbi évtizedekben, mióta autentikus nápolyi, canotto, római, amerikai, vékony, vastag, nagy- és kislyukú pizzákat is lehet enni Budapesten és sok nagyobb vidéki városban is, megkopott. A pizzakultúra kivetette magából a kilencvenes évek több más gasztrodivatjával együtt, bár néhány éve gegből visszahozta a Hétköznapok pizzéria szuperkifinomult verzióban.
Aki kedvet kapott a kilnecvenes évek pizzahangulatához, készítsen pizzatésztát az itt olvasható recept alapján, majd ha megkelt, terítse sütőpapíros tepsibe, hagyja újrakelni, süsse elő 10 perc alatt, majd kenje meg paradicsomszósszal, mozzarellával, konzerv vagy fagyasztott, és pár perc alatt megfőzött kukoricával, sonkával és szeletelt, majd serpenyőben előpirított gombával fejelje meg.
