Meg lehet halni az ötnapos spagettitől

Legfontosabb

2024. április 18. – 04:49

Meg lehet halni az ötnapos spagettitől
Fotó: Gregor Tholl / dpa Picture-Alliance / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2008. október elsején egy húszéves brüsszeli hallgató hazament az iskolából, aztán megvacsorázott. Este hat óra körül mikróban megmelegített egy kis maradék paradicsomos spagettit, majd sportolni indult. Fél óra elteltével haza kellett mennie, mert erős fej- és hasfájása támadt, és hányinger is kerülgette. Otthon aztán többször hányt, és hasmenése is volt. Gyógyszert nem szedett, orvoshoz nem ment a panaszaival, csak ivott némi vizet, aztán éjfél körül lefeküdt aludni. Miután másnap reggel nem jelent meg, aggódó szülei rányitották az ajtót, és holtan találták a fiukat.

A hallgató az egyik leghíresebb áldozata a Bacillus cereus baktérium okozta betegségeknek. Esetét belga orvosok kivizsgálták és részletesen publikálták 2011-ben a Journal of Clinical Microbiology nevű tudományos lapban. Azóta néha felkapja az internet (tavaly is volt egy nagyobb hullám), de a történet legfontosabb tanulságait nem lehet elégszer újra hangsúlyozni.

A brüsszeli férfit az orvosok csak a halála után öt nappal tudták felboncolni, ezért a halál pontos szervi okát nem tudták egyértelműen megállapítani. De arra, hogy a betegséget kiváltó ok mi volt, hamar rájöttek. Mintát vettek ugyanis a spagettiből, amit az illető evett, és rengeteg Bacillus cereust találtak benne, illetve méreganyagokat, amiket ez a kórokozó termel. Fontos eleme a történetnek, hogy a spagetti már ötnapos volt, amikor a férfi vacsorázott belőle, és az ételt szobahőmérsékleten tárolta – amivel ideális körülményeket teremtett a baktérium elszaporodásához.

A Bacillus cereus gyakori baktérium, ami könnyen megtelepszik szinte bárhol: talajon, élelmiszeren, állatokon vagy akár az emberi bélrendszerben. Számos törzse ismert, ezek közül vannak ártalmatlanok, sőt hasznos probiotikumok is, de néhány törzs súlyos ételmérgezést okozhat. Ezek az egészségre veszélyes bacilusok különféle méreganyagokat termelnek, miközben táplálkoznak és szaporodnak az élelmiszeren. Különösen szeretik a tésztát és a rizst, utóbbi miatt a kórokozó által okozott tünetegyüttes megkapta a „sültrizs-szindróma” nevet.

A baktérium kétféle ételmérgezést okozhat, az egyik heves hasmenéssel jár, a másik inkább hányással. Az utóbbit okozó, úgynevezett emetikus baktériumtörzsek a veszélyesebbek, mert erős és ellenálló toxint termelnek, és az általuk okozott betegségnek komolyabb szövődménye is lehet, akár súlyos májkárosodás. A brüsszeli hallgatóban és az általa fogyasztott spagettiben is nagy mennyiségű emetikus baktériumot találtak, a termelt toxinokkal együtt. A férfi máján felfedeztek mérsékelt károsodást, de a legvalószínűbb, hogy hirtelen szívmegállás okozta a halálát.

A sűrű hasmenéssel és hányással járó szindróma legveszélyesebb tünete a kiszáradás, mert közvetve ez vezethet a szívhalálhoz. Amikor a beteg sok folyadékot veszít rövid idő alatt, hipokalémia léphet fel, vagyis túlságosan lecsökkenhet a vér káliumkoncentrációja. A kálium létfontosságú elem a szervezetben, alapvető élettani folyamatokban van szerepe, és ha a szintje eltér a normálistól, egyebek mellett szívritmuszavarokat okozhat. Sőt, súlyos esetben akár hirtelen szívmegállást.

A belga férfi mellett is ismer még néhány súlyos esetet a szakirodalom. 2003-ban egy család öt gyereke betegedett meg négynapos tésztasalátától, a legkisebb belehalt az ételmérgezésbe, egy másik pedig májkárosodást szenvedett. A hetvenes években egy 11 éves fiú halt meg, miután kínai tésztaételt evett, 1997-ben egy 17 éves gyerek halálát okozta egy négynapos spagetti. 2016-ban egy texasi nő betegedett meg súlyosan, miután egy kínai étteremben nem megfelelően tárolt rizst evett. A nő később beperelte az éttermet.

Szerencsére az ilyen esetek nagyon ritkák, mert a Bacillus cereus többnyire enyhébb ételmérgezést okoz, amivel a beteg még esetleg orvoshoz sem megy el. De a belga férfi esete megmutatta, hogy egy egészséges, erős szervezetet is hamar legyűrhet a sültrizs-szindróma. És azt is, hogy mennyire fontos ismerni a hasmenéses-hányásos betegségek otthoni kezelését.

Bacillus cereus-tenyészet – Fotó: Smith Collection / Gado / Getty Images
Bacillus cereus-tenyészet – Fotó: Smith Collection / Gado / Getty Images

A hallgató a mikrózással csak azt érte el, hogy megmelegítette az ételt, de a veszélyforrást ezzel nem semlegesítette. Mint említettük, az ételmérgezést nem a baktériumok okozzák, hanem az általuk termelt méreganyagok. Ezek között vannak olyanok, amik nagyon strapabírók, akár magas hővel szemben is. Az egyik emetikus toxin például másfél órát is kibír 120 Celsius-fokon. Ami azt jelenti, hogy az étel melegítése nem elég. Lehet, hogy a baktériumok elpusztulnak mikrózás közben, de a toxinok egy része biztosan nem.

Ugyanebből az okból értelmetlen antibiotikumokat szedni, ha már megtörtént a baj, vagyis az ételmérgezés. Mivel a betegséget mérgek okozzák, teljesen hatástalanok ellene ezek a gyógyszerek. A legtöbb, amit tenni lehet: folyamatosan pótolni az elvesztett folyadékot és várni, hogy az immunrendszer tegye a dolgát. Ilyen helyzetben viszont nagyon fontos a helyes folyadékpótlás, és sokan nem tudják, hogy a víz vagy a cukros tea nem a legjobb választás. Az ugyanis az orális rehidráló folyadék (angol betűszóval ORS). Ha a belga hallgató víz helyett ORS-t iszik, lehet, hogy életben maradt volna.

Az ORS a hatvanas években felfedezett élettani folyamatokra épül, és lényege, hogy egy megfelelő arányú nátriumos-glükózos oldattal gyorsabban pótolható a hányás vagy hasmenés miatt kiürült víz, illetve ásványi anyagok. Ez a terápia egyszerű és a világ elmaradottabb helyein is elérhető, hiszen gyakorlatilag só, cukor és víz kell hozzá. Az egyik legrangosabb orvosi lap, a Lancet, 1978-ban a 20. század egyik legfontosabb orvosi felfedezésének nevezte az ORS-t, az Egészségügyi Világszervezet is évtizedek óta ajánlja. Ehhez képest a köztudatban még mindig nem terjedt el eléggé, pedig túlzás nélkül életmentő lehet, kolerás betegeknél ma már alapkezelésnek számít.

Nagyon fontosak viszont a megfelelő arányok, mert a folyadék ettől lesz ORS, ami aktiválja a víz jobb felszívódását segítő nátrium-glükóz kotranszporter fehérjéket. Cukros italokban túl sok a cukor, sós levesekben túl sok a nátrium, a sima vízben túl kevés van az összetevőkből. Minden patikában kaphatók olyan porok vagy tabletták, amiket meghatározott mennyiségű vízben feloldva ORS-t kapunk, ennek minden háztartásban alapkelléknek kellene lennie, különösen ott, ahol gyerekek is vannak.

De a legjobb megoldás a prevenció, vagyis annak megakadályozása, hogy a Bacillus cereus elszaporodjon az ételen. Egy ausztrál lapnak a témában nyilatkozó szakács, Jon Kung, az ottani éttermekben elterjedt 40-140-4 szabályt említette. Az első két szám hőmérsékletet jelez, Fahrenheitben (Celsius-fokban körülbelül 5-nek és 60-nak felel meg), a harmadik pedig az órák száma. Kung szerint ha egy étel négy óránál többet állt már 5 és 60 Celsius-fok között, ki kell dobni. A cikkben egy dietetikus is elmondta, hogy a baktérium valóban ebben a tartományban a legvirulensebb. Vagyis nem szabad hagyni, hogy a megfőzött tészta- vagy rizsétel órákat álljon szobahőmérsékleten, hanem a lehető leghamarabb hűtőbe kell tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!