A Föld mélyén ötször magasabb hegyek vannak, mint a Mount Everest

2024. január 21. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Földet hajlamosak vagyunk egy hatalmas, tömör, egynemű golyóként elképzelni, amelynek csak a felszíne közelében alakulnak ki változatos geológiai formák. Nem árt újra és újra emlékeztetni magunkat arra, hogy a Földünk belseje nagyon is sokrétegű, és még a kutatók által sem teljesen tisztázott folyamatok nyomán rengeteg nagy kiterjedésű alakzat jött ott létre. Például ha néhány ezer kilométerre le tudnánk menni, a Mount Everestet többször leköröző hegyeket találnánk.

A láthatatlan belső hegyek a Föld fémes magja és az azt övező kőzetköpeny határán, körülbelül 2900 kilométer mélyen alakultak ki. A kutatók feltételezései szerint ebben a zónában még drasztikusabb az átmenet a fizikai tulajdonságok változásában, mint amikor például vulkánkitörésnél a felbuggyanó láva a levegővel érintkezik. A Föld külső magja egy főként vasat és nikkelt tartalmazó, 3700 Celsius-fokon izzó folyékony anyag, míg a földköpeny főként szilikátokat tartalmazó, helyenként szilárd réteg.

A belső hegyek a külső mag és az alsó köpeny határán, a 2900 kilométer mélyen fekvő Gutenberg-Wiechert-felületen alakulnak ki – Forrás: Wikipedia
A belső hegyek a külső mag és az alsó köpeny határán, a 2900 kilométer mélyen fekvő Gutenberg-Wiechert-felületen alakulnak ki – Forrás: Wikipedia

Gondolhatnánk, hogy mi közünk ahhoz, ami több ezer kilométerrel a lábunk alatt történik, de kutatók szerint ne legyintsünk erre. Szerintük számos kölcsönhatás van e zóna és a mi világunk között. Úgy vélik, hogy ez lehet az óceánfenék ősi darabjainak temetője, és köze lehet például a Hawaiin található vulkánok keletkezéséhez is.

A Föld mélyén levő hegyek létezésére 1996 óta gyanakodtak. Ez idő tájt kezdték tudósok megismerni a földmag és a földköpeny határát, amikor földrengések által keltett hullámokat vizsgáltak. Ezek a szeizmikus hullámok a Föld belsejében haladnak, de az akár több ezer kilométeres útjukat nem egy egyenes vonalában teszik meg. A mélyben lévő anyagok megtörik ezeket a hullámokat, letérnek útjukról, de a felszíni szeizmológiai állomások mindezt rögzíteni tudják. Ezután, mint egy röntgenfelvételnél, az eltérített hullámokból alkotnak képet arról, mi is lehet a mélyben.

A földrengések eltérített hullámaiból tudnak következtetni arra, hogy milyen rétegek és alakzatok lehetnek a mélyben – Fotó: Edward Garnero és Mingming Li / Arizona State University
A földrengések eltérített hullámaiból tudnak következtetni arra, hogy milyen rétegek és alakzatok lehetnek a mélyben – Fotó: Edward Garnero és Mingming Li / Arizona State University

Egy három éven át tartó vizsgálat, amelyben az Antarktiszon leásott érzékelők több mint ezer földrengés adatait gyűjtötték össze, újabb eredményeket hozott. A kutatás résztvevői azt vették észre, hogy a földrengések keltette hullámok megmagyarázhatatlanul lelassultak a mag és a köpeny határán. Ezt a részt emiatt a kutatók ultraalacsony sebességű zónának (ULVZ) nevezték el, és próbálták kitalálni, mi okozhatta a lelassulást.

„Az olyan szeizmikus vizsgálatok, mint a miénk, a legnagyobb felbontású képet adják bolygónk belső szerkezetéről, és azt tapasztaljuk, hogy ez a szerkezet sokkal bonyolultabb, mint korábban gondoltuk” – mondta Samantha Hansen, az Alabama Egyetem geológusa, a kutatás egyik vezetője.

A következtetések szerint egy erősen csipkézett tömböt értek el, amire hegységként is tekinthetünk. Ebben a képződményben néhány csúcs 40 kilométer magasan türemkedik bele a földköpenybe, tehát 4,5-szer olyan magas hegyei is vannak, mint a 8849 méter magas Mount Everest. Az első kutatások óta még több hegységet találtak a mag körül, Hawaii alatt például egy különösen nagy kiterjedésű, 910 kilométer átmérőjű terpeszkedik.

Ez a réteg, amelyik az olvadt, fémes külső mag és a felette lévő kőzetköpeny határán jött létre, rendkívül vékony a többi szerkezeti elemhez képest, és egy hipotézis szerint ez maga a lesüllyedt ősi óceánkéreg, amit erősen átalakult bazalt és üledékes kőzet alkothat.

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a százmillió évek alatt lesüllyedt óceáni kéreg darabjai csak néhány helyen, szigetszerűen fordulnak elő, de most már inkább azt sejtik, hogy a földköpenynél sűrűbb összetételű réteg a teljes mag–köpeny határt beburkolja.

„Az Antarktiszon ezer szeizmikus felvételt elemezve a nagy felbontású képalkotó módszerünk vékony rendellenes anyagzónákat talált a mag–köpeny határon mindenhol, ahol szondáztunk. Az anyag vastagsága néhány kilométertől tíz kilométerig változik. Ez arra utal, hogy hegyeket látunk a magon, néhol akár ötször magasabbakat is, mint a Mount Everest” – nyilatkozta Edward Garnero, az Arizona Egyetem kutatója.

(Források: BBC | University of Alabama)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!