2022. augusztus 4. – 04:58
frissítve
Számos legenda kering a francia idegenlégióról, és ezek a történetek szinte kivétel nélkül mind férfiakról szólnak. Nem véletlenül, a légiót alapvetően férfiak alkották, de volt egy kivétel: az angol születésű Susan Travers, aki a brit elitből került az idegenlégióba.
A Dél-Angliában született Travers édesapja a Királyi Haditengerészet admirálisa volt, de lányát már Franciaországban nevelte fel a helyi felső tízezer tagjaként. Travers ápolónőnek tanult, és a második világháború kitörése után – több ezer másik nőhöz hasonlóan – csatlakozott a Vöröskereszthez. Mentőautót vezetett a francia erőknél Finnországban az oroszok elleni háborúban, majd amikor a nácik elfoglalták Franciaországot, elutazott Londonba, ahol csatlakozott a francia idegenlégióhoz, és elkerült Afrikába.
Ott szintén sofőrnek jelentkezett, és hamar kiderült, hogy elképesztően hidegvérű: úgy közlekedett az aknamezőkön és harci helyzetekben, mintha az a legtermészetesebb volna. El is nevezték La Missnek. Később Marie-Pierre Koenig francia generális sofőrje lett, akivel egymásba szerettek. Koenig azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy ő vezette a francia csapatokat a Bir Hakeim-i csatában, amikor hetekig védett egy líbiai oázist Erwin Rommel csapataival szemben.
A németek tankokkal, bombázó repülőkkel és nehéztüzérséggel támadták a franciákat, és akkora túlerőben voltak, hogy 15 perc alatt el kellett volna foglalniuk a bázist. Ehhez képest Koenigék 15 napon át tartották magukat. Vele volt szerelme, Susan Travers is, aki annak ellenére sem volt hajlandó elhagyni a helyszínt, hogy a csata előtt minden nőt evakuáltak.
A németek a Szuezi-csatornához próbáltak eljutni, de Koenigék hősiesen védekeztek, és végül ugyan vereséget szenvedtek, de az időhúzásuk taktikailag nagyon értékesnek bizonyult. A védők között voltak idegenlégiósok, francia és brit alakulatok, kelet-európai menekültek, illetve különböző afrikai gyarmatokról származó katonák, nagyjából 4 ezren. Rommel annyira biztos volt a gyors és könnyű győzelemben, hogy csak az olasz katonáit hagyta ott az ütközethez, ami végül óriási hibának bizonyult. A védekező katonák a fogyatkozó élelem, lőszer és víz, illetve az állandó bombázások ellenére ki tudtak törni a németek gyűrűjéből méghozzá úgy, hogy alig szenvedtek veszteségeket.
A franciák közül közel 150-en haltak meg az ütközetben, miközben ez a szám a támadó németeknél 3300 volt.
Bár az oázist elvesztették, és Rommel szétzúzta a stratégiailag fontos Gazala-vonalat, a több mint kéthetes ütközetnek köszönhetően a britek annyi időt nyertek, hogy rendesen meg tudták szervezni a védelmüket El-Alameinnél, ahol pár hónappal később sikerült megfordítani a háborút.
Travers az egyetlen nő volt a 3500 védő között, és a harcok során végig egy koporsó méretű lyukban bujkált, és hallgatta katonatársai küzdelmét 15 napon át, néha több mint 50 fokos hőségben. Amikor Koenig elrendelte a kitörést, Travers volt az, aki hajnalban beült az autóba, és vezette a konvojt a németek gyűrűje felé, majd neki is sikerült először áttörni úgy, hogy folyamatosan lőtték a járművét.
Végül 2500-an tudtak kitörni az oázisból, Koeniget pedig személyesen Charles de Gaulle léptette elő tábornokká, aki még csak el sem búcsúzott Traverstől, és visszatért feleségéhez. A nő viszont maradt a légióban, megjárta Olaszországot, Németországot és Franciaországot is, ahol páncéltörőt vezetett. Egy alkalommal súlyosan meg is sérült, amikor ráhajtott egy aknára.
A háború után maradni akart az idegenlégiónál, ezért hivatalosan is beadta csatlakozási kérelmét, de a papírjain titkolta nemét. A kérelmét elbíráló férfi ismerte Traverst Bir Hakeimből, ezért nem akadályozták meg, hogy hivatalosan a francia idegenlégió tagja legyen. Még saját uniformist is kapott, és hivatalosan is ő lett az első és egyetlen nő, aki szolgált a légióban, például később Vietnámban is. Ott ismerkedett meg későbbi férjével, egy német katonával, akivel együtt szolgáltak Bir Hakeimben.
Két gyerekük született, és csöndes életet éltek Párizs környékén. Traverst több magas katonai kitüntetésben is részesítették a Bir Hakeim-i ütközet miatt. Az egyik ilyen alkalommal nem más tűzte fel a medált a mellkasára, mint egykori szerelme, a búcsú nélkül hazautazó Marie-Pierre Koenig.
Travers végül 94 évesen halt meg, történetét pedig a 2000-ben megjelent Tomorrow to Be Brave: A Memoir of the Only Woman Ever to Serve in the French Foreign Legion című könyv dolgozza fel.