Az amerikai szaxofonos, aki kottákba írt kódokkal verte át a KGB-t

2022. július 20. – 05:10

frissítve

Az amerikai szaxofonos, aki kottákba írt kódokkal verte át a KGB-t
Fotó: Merryl Goldberg

Másolás

Vágólapra másolva

A kottaolvasás nagyon hasznos készség, de az biztos, hogy eljárt felette az idő. A Beatles tagjaitól Jimi Hendrixen át egészen Bob Dylanig már a 20. században is egy rakás olyan világhíres zenész alkotott maradandót, aki nem tudott kottát olvasni, az elmúlt évtizedekben pedig tényleg a perifériára szorultak a hagyományos kották. Elég csak arra gondolni, hogy az egyik legnépszerűbb modern zeneszerző, Hans Zimmer is ezek nélkül alkot. Így aztán nem túl meglepő, hogy a KGB ügynökei sem tudtak kottát olvasni, pedig nekik kivételesen tényleg hasznukra vált volna a dolog,

mert így alighanem kiszúrták volna, amikor egy Merryl Goldberg nevű szaxofonos kottákba írva kódolta a Szovjetunióba tett látogatásuk összes részletét.

Kódolt kották

A kalandos történet 1985-ben vette kezdetét, amikor a javában dúló hidegháború közepén a grúziai Tbilisziben keresztény aktivisták, kivándorlási kérelemért hiába folyamodó szovjet zsidók (más néven refusenyikok, az angol refuse, vagyis elutasítás szóból) és a máig létező Moszkvai Helsinki Csoport tagjai összeálltak, és alapítottak egy zenekart Phantom Orchestra néven.

A Phantom Orchestráról az Egyesült Államok emberi jogi aktivistái is tudtak, és erősen foglalkoztak is a disszidensek ügyével, mert úgy érezték, hogy ha a világ többi része is tudomást szerez róluk, akkor a szovjetek nem tudják csak úgy eltüntetni őket.

Itt jött be a képbe Merryl Goldberg és három zenésztársa, akik mindannyian a bostoni Klezmer Conservatory Band tagjai voltak, és önként vállalkoztak arra, hogy elmennek a Szovjetunióba, hogy személyesen is találkozzanak a Phantom Orchestra tagjaival. Egyrészt azért, hogy együtt zenélhessenek, amire akkoriban nem nagyon volt példa, másrészt pedig természetesen azért, hogy tájékoztassák a zenekar tagjait a kimentésükre tett erőfeszítésekről, illetve hazajuttassák azoknak az adatait, akik menekülnének a Szovjetunióból. Ez utóbbin neveket, címeket, születési dátumokat kell érteni, a disszidensek ugyanis így kaphattak meghívást külföldről, ahonnan aztán már tényleg disszidálhattak is.

A kódolt kották – Fotó: Merryl Goldberg
A kódolt kották – Fotó: Merryl Goldberg

Az amerikaiak tehát nem kémkedni érkeztek a szovjetekhez, de nem is volt veszélytelen, amit terveztek, így mindent megtettek azért, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet. A négy zenészt előzetesen felkészítették arra, hogy megfigyelés alatt lesznek majd, kaptak kiképzést arra az elkerülhetetlen esetre, ha kérdőre vonnák őket, az útra pedig párokban indultak el, ezzel is csökkentve a lebukás esélyét. A kirakós legfontosabb része viszont kétségtelenül Goldberg egyik spirálfüzete volt, amiben első ránézésre sima kották sorakoztak, a valóságban viszont a hangjegyek és az utasítások neveket, címeket és egyéb fontos részleteket jelöltek.

A kódot maga Goldberg találta ki, ha pedig valaki tud kottát olvasni, annak már most egyértelmű lehet, hogy nem volt egyszerű dolga. A zenei hangok alapjáraton A-tól G-ig terjednek (igen, magyarban H-ig, de az angol szolmizáció a H-t B-nek hívja), azaz módosítójelek nélkül mindössze hét betű áll az ember rendelkezésére. Ha kromatikus skáláról van szó, akkor már tizenkettőnél tartunk, de egyes esetekben ez sem volt elég, így a kódolt kottákban gyakran a zenei kulcsok is váltakoztak, hogy semmi ne maradjon ki. A számokat simán csak a sorok közé írta, az egészet pedig feltupírozta ritmusjelzésekkel, ütemmutatókkal, tempókkal és utasításokkal, hogy az egész tényleg kottának tűnjön. A végeredményt így el is lehetett volna játszani, de hatalmas katyvasz lett volna, amit dzsessznek persze simán el lehetett volna adni.

Rendhagyó mentőakció

Goldberg később azt mondta, igazából nem volt túl nehéz a kódolás, a zenésztársait is megtanította rá, és nagyjából mindent így titkosítottak az útjuk során. Erre pedig szükségük is volt, mert ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, végig szorosan figyelték őket. Amikor megérkeztek Moszkvába, a reptéren annyira alaposan átvilágították őket, hogy a nő beszámolója szerint még a tamponját is kicsomagoltatták vele, a kottákkal teli spirálfüzetnek pedig minden lapját tüzetesen megvizsgálták. A turpisságra viszont így sem jöttek rá, így maradt az asztalcsapkodós kikérdezés arról, hogy pontosan mit fognak csinálni a Szovjetunióban, aztán jobb híján engedték őket a dolgukra.

A négy amerikai zenész így először Tbiliszibe, majd az örmény fővárosba, Jerevánba utazott, ahol a Phantom Orchestra számos tagjával találkoztak, sőt zenéltek együtt. Eközben pedig természetesen folyamatosan szovjet ügynökök követték őket, akik gyakran kérdőre is vonták őket, de amikor aggodalmukat fejezték ki, hogy ezzel veszélybe sodorják a mindennapjaik során hasonló bánásmóddal szembesülő disszidenseket, ők ragaszkodtak ahhoz, hogy fontos számukra az együtt töltött idő. A KGB-ügynökök egészen odáig mentek, hogy a második éjjel lecsapták az áramot egy közös koncert közben, Goldberg elmondása szerint azonban a zene felszabadító erejének ezzel sem tudtak gátat szabni.

Merryl Goldberg – Fotó: CSUSM
Merryl Goldberg – Fotó: CSUSM

A Klezmer Conservatory Band tagjainak következő úti célja Jereván után a lettországi Riga lett volna, ahonnan Leningrádba, majd Párizsba mentek volna, mielőtt újra az Egyesült Államok felé vették volna az irányt, a KGB viszont meghiúsította a terveiket. A négy zenészt előbb Jerevánban akarták házi őrizetbe helyezni – ami a helyi hatóságoknak hála nem jött össze –, aztán végül visszakísérték őket Moszkvába, ahol az útleveleiket is elvették. Goldberg elmondása szerint itt órákig kocsikáztak velük körbe-körbe, végül azonban mind a négyüket egy szobában helyezték el, amit géppuskás oroszok védtek. Hozzátette, hogy ekkor már a legrosszabbtól tartottak, de a humorérzéküket azért nem vesztették el, úgy vészelték át az éjszakát, hogy egy hamisan játszott orosz népdallal idegesítették az őröket.

A négy zenésznek végül azt mondták, hogy Svédországba deportálják őket, egy onnan érkező géphez kísérték őket, ami alapjáraton üresen távozott volna, még egyszer utoljára átkutatták a poggyászaikat, aztán útjukra bocsátották őket. A kódolt kották ezúttal sem szúrtak szemet senkinek, a Szovjetunió pedig nem indokolta meg hivatalosan, hogy miért toloncolják ki őket, de valószínűsíthető volt, hogy a grúziai disszidensekkel lezajlott találkozók állnak a háttérben. A találkozókat a szovjet aktivisták sem mind úszták meg, többeket letartóztattak, vagy bántalmaztak miattuk, de Goldberg elmondása szerint olyanok is voltak, akik pont emiatt tudtak kijutni az országból. A kódolt kották tehát tették a dolgukat, és egészen elegáns módon mutatták meg, hogy a kottaírás a legváratlanabb helyzetekben jöhet kapóra.

Forrás: How a Saxophonist Tricked the KGB by Encrypting Secrets in Music (Wired)