Az egyik legismertebb afrikai zenész egy nap alatt házasodott össze 27 nővel

2022. június 29. – 05:05

frissítve

Az egyik legismertebb afrikai zenész egy nap alatt házasodott össze 27 nővel
Fela Kuti néhány feleségével a brüsszeli Forest National Theatre öltözőjében, 1981-ben – Fotó: Rico D’Rozario / Redferns / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Fela Kutiról nem túlzás állítani, hogy az egyik legnagyobb hatású afrikai zenész, akinek révén a nyugati világ jobban megismerhette a kontinens zenei kultúráját és az azt funkkal és dzsesszel vegyítő afrobeat műfajt. Kuti élettörténetét számos legenda övezi, az egyik legfurább ezek közül az, amikor egy nap alatt 27 nőt vett el feleségül.

A zenész Nigériában nőtt fel egy felső középosztálybeli család gyerekeként. Édesanyja gyarmatosításellenes és nőjogi aktivista volt, édesapja pedig iskolaigazgató, és a nigériai tanári szakszervezet első elnöke. Kutit az ötvenes években Londonba küldték orvosnak tanulni, de hamar kikötött a zenénél, és 1963-ban már zenészként tért vissza a brit gyarmatosítóktól frissen függetlenedett Nigériába. Itt indult be a zenei karrierje, sikerült az együttesével 10 hónapra kimennie Amerikába is, ahol megismerkedett a Fekete Párducok radikális polgárjogi mozgalommal.

Nigériába visszatérve a társadalmi és politikai kérdésekben megerősödött Kuti egészen szokatlan döntést hozott: megalapította a Kalakuta Köztársaságot, ami gyakorlatilag a saját telkét jelentette. Kuti ezzel úgy gondolta, hogy függetlenedett a nigériai államtól, a köztársasága pedig egy kisebb közösséget jelentett, illetve a hangstúdiót és otthont azoknak az embereknek, akik valamilyen módon kötődtek a zenekarához. A hetvenes évekre Kuti elképesztően népszerűvé vált az egész afrikai kontinensen. Egyedül a nigériai kormány szemét csípte a saját köztársaságot létrehozó afrobeatzenész. Annyira, hogy rendszeresen tartottak razziát a Kalakuta Köztársaságban.

Aztán 1977-ben megjelent a Zombie című nagylemez Kutitól és az Africa 70 zenekarától. Ezen az albumon kőkemény kritikával illeti a nigériai hadsereget, tagjait zombikhoz hasonlítja, akik gondolkodás nélkül hajtanak végre bármilyen parancsot. Az album óriási siker lett, de annyira felbosszantotta a nigériai kormányt, hogy még abban az évben ezer katonával ostromolták meg, és szó szerint porig rombolták a Kalakuta Köztársaságot. Vele együtt a hangstúdiót is, benne a hangszerekkel és a hangfelvételekkel.

Kutit a katonák kegyetlenül összeverték, édesanyját meg konkrétan kihajították az ablakon úgy, hogy később belehalt a sérüléseibe. A végén pedig felgyújtották az egészet. Kuti tiltakozásul az édesanyja koporsóját elvitte Lagosba, a Dodan-barakkokhoz, ahol az ország akkori katonai vezetője, Olusegun Obasanjo is élt, illetve két dalt is írt az esetről. Mindkettő azt a témát dolgozza fel, hogy a hivatalos vizsgálatok szerint Fela Kuti kommunáját egy ismeretlen katona pusztította el.

Kuti és közössége átmenetileg egy hotelben húzta meg magát, hogy aztán 1978-ban a zenész egy egészen váratlan lépésre szánja el magát:

egy nap alatt elvett feleségül 27 nőt.

Ráadásul a menyegzőre a Kalakuta Köztársaság elpusztításának egyéves évfordulóján került sor.

A zenész azzal magyarázta a nem mindennapi lagzit, hogy így akarta megvédeni a nőket a nigériai hatóságoktól. Mind a 27 nő valamilyen módon kapcsolódott Kuti zenei pályájához énekesként, zenészként, dalszerzőként vagy táncosként. A nigériai kormány pedig azzal vádolta, hogy akaratuk ellenére rabolt el több tucat nőt.

A legenda szerint a nők védelme érdekében Kuti azt kérte, hogy aki szeretne hozzámenni, írja a nevét egy papírra, majd legnagyobb megdöbbenésére mind a 27 nő neve ott szerepelt a lapon. Ez a megoldás kicsit archaikusnak tűnhet, de a helyi törzsi szokások szerint egyáltalán nem volt ritka, hogy egy anyagilag és egzisztenciálisan bajba jutott nőt úgy vesz valaki a védelmébe, hogy feleségül veszi. Akár akkor is, ha már van felesége, és egyébként nincs és nem is lesz köztük semmilyen szexuális kapcsolat.

A több mint két tucat feleséggel járó gondokat viszont nem tolerálta túl sokáig, ezért új rendszert dolgozott ki, és mindig rotálta őket, hogy egyszerre maximum 12 neje legyen, akikkel együtt is él. Viszont az évek során mind a 27-tel elment Ghánába nászútra.

1983-ban hosszú idő után először szabad választásokat tartottak Nigériában, és Kuti úgy döntött, hogy elindul az elnökválasztáson. Ezt a próbálkozását elutasították, hogy aztán egy évvel később valutacsempészés miatt 20 hónap börtönbüntetésre ítéljék, bár nemzetközi szervezetek szerint egyértelműen koholt vádak és politikai leszámolás nyomán került rácsok mögé. Szabadulása után az egyik első dolga volt, hogy elvált az éppen aktuális 12 feleségétől, mondván, a házasság kihozza az emberből a féltékenységet és az önzést.

Fotó: Mike Moore / Getty Images
Fotó: Mike Moore / Getty Images

A zenész 1997-ben halt meg, mindössze 58 évesen, AIDS-szel kapcsolatos egészségi komplikációk miatt. Több nőtől hét gyereke született, legalábbis hetet ismertek el hivatalosan. Sokan közülük ismert zenészek és táncosok lettek, akik továbbvitték apjuk zenei és kulturális örökségét.

Források: Answers Africa, Fela Kuti honlapja, Pulse.ng, Vanguard

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!