Elég sok elhagyatott helynek, tárgynak megvan a maga különleges, hátborzongató szépsége. Ezek közül is kiemelkedik a bolíviai vonattemető, ahol egykor aranyat és ezüstöt szállító gőzösök tucatjai rohadnak évtizedek óta.
Valószínűleg kevesen tudják, de a Dél-Amerika közepén található, tengerparttal nem rendelkező Bolíviában több olyan dolog is található, ami a világ legnagyobbja. Például az akkumulátorgyártás miatt manapság nagyon is kiemelt fontosságú lítiumkészleténél nincs nagyobb ismert jelenleg, de övék a világ legnagyobb sómezője és abban a világ legnagyobb vonattemetője is, legalábbis egyes állítások szerint.
A lítiumkészlet és a sómező esetében nem vitatott a legnagyobb jelző, a vonattemető esetében viszont talán szerencsésebb azt mondani, hogy „csak” az egyik legnagyobb, de mindenképpen az egyik leglátványosabb is.
A helyszín Bolívia és talán a Föld egyik legkönyörtelenebb vidéke, a Salar de Uyuni névre hallgató sómező. Ez a terület ráadásul egyszerre sós sivatag és sós mocsár, utóbbi akkor, amikor időszakosan négy centiméter víz borítja. Amikor nincs víz, akkor a levegő 40, a talaj pedig 60 Celsius-fokos lehet nappal, éjszaka viszont -10 fok is lehet, tehát egyáltalán nem kellemes itt, a helyenként 120 méter vastag sómezőn tengődni.
Szegény gőzösöknek viszont nincs más választásuk, a hőingadozást, illetve a nagy, sós szelet is bírniuk kell valahogy – igaz, a jelek szerint, teljesen érthető módon, vesztésre állnak a természettel szemben.
A környéken természetesen maga a só is fontos ásványkincs, becslések szerint nagyjából 10 milliárd tonnányi halmozódott fel, viszont csak 25 ezer tonnát bányásznak belőle évente, a kitermelés tehát sokáig biztosított. Ugyancsak felpörgőben a lítiumbányászat, egy másik nagy kitermelési láznak viszont már korábban leáldozott. Ennek az eredményét látjuk a vonattemetőben.
A 19. században ugyanis rengeteg nátrium-nitrátot, rezet, ónt, ezüstöt és aranyat termeltek ki az Andokban, amelyeket a Bolívián kívül eső kikötővárosokba kellett juttatni valahogy. A britek mind a bányászatban, mind az azokhoz szükséges infrastruktúra kiépítésében érdekeltek voltak, ezért a 19. századra a brit mérnökök, illetve a brit mozdonyok és vasúti kocsik is ellepték Bolíviát.
Csakhogy az 1940-es évekre kiürültek a bányák, az eltakarításban pedig már nem volt annyira érdekelt a világháborúban komolyan érintett Egyesült Királyság, így amikor a helyi bányászat összeomlott, mindenki úgy látta, a legjobb, ha hagyják a vonatokat ott, ahol vannak: Uyuni városától mintegy 3 kilométerre.
A romlás ideje persze nem egyik napról a másikra történt. Ahogy kezdtek kiürülni a bányák, az újabb vasútvonalak építése, illetve a szerelvények karbantartása úgy lett egyre kevésbé kifizetődő. Ráadásul a helyi ajmara őslakosok is úgy érezték, az egyre terjeszkedő vasút indokolatlanul nagy mértékben vesz el a területeikből, így folyamatos szabotázsakciókat hajtottak végre a vasútvonalak ellen.
A sok szálon futó folyamat vége az lett, hogy a vonatokkal senki nem kezdett semmit – még úgy sem, hogy Uyuni a bányák nélkül is viszonylag fontos közlekedési csomópont maradt, ma is nagy forgalmat bonyolít Bolívia és Chile között.
A sós levegő felgyorsította a vonatok korrózióját (erre a fémtolvajok és a graffitizők is rásegítettek), így viszont olyan hátborzongató látvány jött létre, amitől kisebbfajta turistalátványosság lett a bányászat összeomlása után maradt szerelvényekből.
Kicsivel messzebb, úgy 15 kilométerre, a Pulacayo bányásztelepülés központjában található egy másik, kisebb vonattemető is. Ebben nem brit, hanem többnyire amerikai vonatok találhatók, és mivel a hely kevésbé ismert, mint Uyuni, a kisebb mértékű fosztogatás miatt a vonatok is jobb állapotban vannak. Ráadásul egy kisebb vonatcelebritás is van köztük: az a La Unión nevű gőzmozdony, amely 1908-ban a hírhedt banditák, Butch Cassidy és a Sundance Kölyök által kirabolt vonatot vontatta.
Ez volt Cassidyék utolsó, egyben legnagyobb vonatrablása: a vonat egy ezüstbánya dolgozóinak fizetését szállította, egyes becslések szerint sok millió dollárnak megfelelő összeget szereztek meg. Csakhogy nem sokkal odébb, szállás után kutatva lebuktak, miután magukkal vitték a bányásztársaság egyik, a társaság logóját viselő öszvérét is. Egy helyi férfi értesítette a hatóságokat, Butch Cassidy és a Harry Alonzo Longabaugh néven született Sundance Kölyök pedig egy sokórás tűzpárbaj végén életét vesztette.