Egy sportoló teljesítményét rengetegféle szám alapján lehet mérni, pláne a statisztikamániás amerikai ligákban. De annál talán semmi nem fejezi ki érzékletesebben, mennyire meghatározza a maga sportágát egy játékos, mint ha miatta változtatják meg a szabályait. Ez történt egy bizonyos Lew Alcindorral is, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy 1967-ben az amerikai egyetemi kosárlabdaligában (NCAA) betiltották a zsákolást. Alcindor később Kareem Abdul-Jabbarként vonult be a sporttörténelembe és a Kosárlabda Hírességek Csarnokába.
Maga a kosárlabda már 1891-ben megszületett, amikor egy főiskolai tornatanár, James Naismith felszerelt egy barackoskosarat a tornaterembe, hogy a diákjainak esős napokon is legyen mit játszaniuk. A mai profi kosármeccsek elmaradhatatlan elemének számító zsákolásra viszont ezután még évtizedeket kellett várni: a sporttörténelem első feljegyzett zsákolását 1935-ben követte el egy Bernard Dobbas nevű játékos, bár az ő esetében még bizonytalan, hogy a leírások valóban a mai értelemben vett zsákolásra vonatkoznak-e; John Fortenberry 1936-os zsákolását viszont már sporttörténeti konszenzus övezi.
Az ezt követő években azonban a zsákolás egyre inkább elterjedt pontszerzési formává vált – és ezzel párhuzamosan egyre több kritika érte a sokat zsákoló játékosokat, mert akkoriban
tartotta magát a vélekedés, hogy a zsákolással a magas játékosok csak megspórolják a pontosságot, és így a fizikum kiszorítja a kosárlabdázásból a technikát.
1966-ban aztán a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem csapata, a UCLA Bruins színeiben bemutatkozott Lew Alcindor, aki nemcsak a maga 218 centiméterével, hanem játéktudásával is azonnal a mezőny fölé emelkedett: a legelső meccsén 56 pontot szerzett, amivel rögtön meg is döntötte a csapatrekordot – és ezt finoman szólva nem fogadta általános elismerés. Egy Skip Reagar nevű helyi újságíró például így emlékezett meg erről akkoriban: „Nagyon kellemetlen élmény volt nézni, ahogy a nagy Lew magasan megdöntötte Gail Goodrich 42 pontos iskolai rekordját. Emlékszem arra az estére, amikor Gail beállította. Küzdött, megszerezte a labdát az egész pályás letámadásban, és minden szögből jól dobott. A rekordja sokévnyi kemény munka és önfegyelem eredménye volt. Aztán jön Lew, és megdönti a rekordot az első egyetemi meccsén, és minden képesség, amit mutatott, 19 év fenomenális növekedése volt.”
A Bruins mindenesetre 1967-ben, Alcindor első szezonjának végén megnyerte az egyetemi bajnokságot – majd rá két napra az NCAA betiltotta a zsákolást.
A kettőnek hivatalosan semmi köze nem volt egymáshoz, de már akkoriban is nehéz lett volna nem látni az összefüggést, utólag pedig teljesen egyértelmű, hogy a szabályváltoztatáshoz Alcindor dominanciája vezetett. Ő maga később így emlékezett vissza erre: „Nem örültem annak, hogy megváltoztattak egy szabályt, csak azért, hogy megakadályozzák, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam. A kosárlabda iránti szenvedélyem lényege részben az volt, hogy kipróbáljam, meddig tudok eljutni mint sportoló. Másrészt jó társaságban voltam, mert két példaképem – Bill Russell és Wilt Chamberlain – olyan domináns volt, hogy számomra is ők okoztak szabálymódosításokat.”
Ezzel arra utalt, hogy amíg ő az NCAA-ben nőtt a mezőny fölé, addig minden idők egyik legmeghatározóbb centere, Wilt Chamberlain épp az NBA-ben követte el ugyanezt, és a profi kosárlabdaligában több olyan szabályváltozás is született akkoriban, amelyek kifejezetten a Stilt (gólyaláb) becenevű játékos kordában tartását célozták. Az egyik ilyen változás például kiszélesítette a gyűrű alatti büntetőterületet, ahol támadóként nem lehet három másodpercnél tovább tétlenül várakozni, hogy ezzel is távolítsák Chamberlaint a gyűrűtől, és ezzel nehezítsék a pontszerzését (amelyben egyébként a mai napig csúcstartó azzal, hogy 1962-ben egyetlen meccsen 100 pontot dobott).
A történetet felelevenítő Mel Magazine cikke megjegyzi, hogy bár a magas játékosok miatt a kosárlabdázásban elinduló átalakulásokat már a negyvenes–ötvenes években is sok kritika érte, mégis akkoriban jöttek a fentiekhez hasonló szabálymódosítások, amikor ezek a magas játékosok már jellemzően feketék voltak. Kétségtelen, hogy a faji alapú diszkrimináció egyáltalán nem légből kapott tényező, hiszen éppen akkoriban, 1967 hosszú, forró nyarán országszerte sok amerikai nagyvárosban törtek ki tüntetések és zavargások, amelyeket faji feszültségek is sűrűn átszőttek, és a korszellem a sport világát sem kerülte el – maga Abdul-Jabbar is ismert arról, hogy a kosárlabda mellett és után a faji egyenlőtlenségekkel szembeni fellépés terén is aktív volt.
Konkrétan a szabálymódosítások kérdését azonban némileg árnyalja, hogy egy évtizeddel Chamberlain és kettővel Abdul-Jabbar előtt a ligát egy bizonyos George Mikan uralta, az NBA első domináns magasembere pedig fehér volt, ennek ellenére az ő ellenálhatatlan játéka is számos mai napig ható szabálymódosítást generált. (Mikan egyébként karrierje jelentős részét Chamberleinhez és Abdul-Jabbarhoz hasonlóan szintén a Lakersben töltötte, csak akkor még Los Angeles helyett Minneapolisban.)
De térjünk vissza az akkoriban még Alcindorként ismert egyetemistához, és ahhoz, hogy mennyire volt eredményes a szabálymódosítás a dominanciája letörésében. Hát, semennyire: három szezont játszott az NCAA-ben, és mindhárom évben bajnoki címig vezette a csapatát – ebből az utolsó kettőben egyetlen zsákolás nélkül. Valójában ez a korlátozás még segítette is Alcindor kibontakozását. „A zsákolási tilalom végül nem igazán befolyásolta a játékomat. Általános iskola óta tökéletesítettem a horogdobásomat, így tudtam inkább erre támaszkodni” – mondta erről később ő maga. És valóban, a horogdobása az NBA-s évei alatt olyannyira ikonikus mozdulatává vált, hogy kevés kosárlabda-rajongó lehet a világon, akinek nem az Abdul-Jabbar név jut eszébe erről a mozdulatról – amelyre nehezen lehetne ráhúzni a magas játékosokkal szemben akkoriban kritikaként felhozott vádat, hogy a technika helyett csak a fizikumukból élnek:
Az NCAA-ben végül 1976-ban újra lehetővé tették a zsákolást. „Igen, azt mondanám, hogy azért, mert mindenki túl van az Alcindor-szindrómán az egyetemi kosárlabdában” – nyilatkozta akkor John Carpenter, a játék szabályozásáért felelős bizottság elnöke. De addigra Alcindor, illetve az iszlám hitre térést követő névváltoztatása után Kareem Abdul-Jabbar már túl volt egy NBA-bajnoki cím megszerzésén a Milwaukee Bucksszal, és már egy éve a Los Angeles Lakersben játszott, ahol később még további öt bajnoki gyűrűt nyert a látványos játékstílusa miatt akkoriban Showtime Lakersnek becézett csapattal – erről a korszakról szól a Winning Time című remek sorozat is. Abdul-Jabbar végül 20 hosszú szezont húzott le a ligában, ez alatt hatszor választották az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP), ami azóta is rekord, és a mai napig ő az NBA történetének legtöbb pontot szerző játékosa.