A brazil város, ahol hivatalos nyelv az ukrán, és négy emberből három ma is ukrán anyanyelvű

2022. május 14. – 09:03

A brazil város, ahol hivatalos nyelv az ukrán, és négy emberből három ma is ukrán anyanyelvű
Az ukrán származású Vesselka néptánccsoport tagjai fellépnek az első, ukrán menekülteket köszöntő ünnepségén a „Kis-Ukrajnának” is nevezett Prudentópolis városában, Paranában, Brazíliában 2022. május 1-jén – Fotó: Pilar Olivares / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Prudentópolis egészen különleges brazil város. Ötvenezren lakják, de száz hagymakupolás ukrán temploma van, és a brazil átlagnál sokkal világosabb bőrű emberek vasárnap ukrán népviseletben indulnak a misére. A lakosok többsége ukrajnai származású, és érthető módon sokkolta a háború, a város templomai zsúfolásig megteltek a kétségbeesés és a tehetetlenség érzésétől sújtott helyiekkel, akik az ukrajnai barátokért és családokért imádkoztak.

Ukrajnának hivatalosan 44 millió lakosa van, igaz, az orosz-ukrán háború miatt nagyon sokan már menekülni kényszerültek. Ám az ukránok eddig is szerte a világon sokfelé éltek, Oroszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban milliós számban, de Dél-Amerika két népes állama közül Brazíliában is 600 ezren, míg Argentínában 300 ezren laknak.

A brazil közösség

A brazíliai ukrán közösség valamennyi diaszpóra közül a leginkább izolált, jól felismerhető etnikum, mert az ukránok viszonylag koncentráltan élnek Paraná államban, azon belül is egy 5000 négyzetkilométeres területen, Prudentópolis járásban.

Ennek a közigazgatási egységnek a fővárosát is így hívják: Prudentópolis (a névadó Prudente de Morais volt Brazília harmadik elnöke, egyben az első polgári államfője).

A városban 52 ezren élnek, a lakosság 75 százaléka ukrán, és immár hivatalos nyelv is az ukrán. Ezt 2021. október elején érte el a település, akkor, vagyis még az orosz-ukrán háború előtt adták meg a brazil szövetségi hatóságok az ukrán nyelv társhivatalos státuszát.

Hagyományos nyelv és hit

Sokan elemezték már az elmúlt időszakban is, hogy mi magyarázza azt, hogy ez a közösség teljesen megőrizte a nyelvét (egy 100-150 évvel ezelőtt beszélt nyugat-ukrán, galíciai dialektust), és arra jutottak, hogy részben a speciális vallás, részben a brazíliai ukránokra jellemző elszigeteltség.

Az ukrán közösség tagjai misén vesznek részt az ukrán Szent Jozafát-templomban, Prudentópolisban 2022. február 26-án – Fotó: Nelson Almeida / AFP
Az ukrán közösség tagjai misén vesznek részt az ukrán Szent Jozafát-templomban, Prudentópolisban 2022. február 26-án – Fotó: Nelson Almeida / AFP

A városka tele van hagymakupolás bizánci jellegű templommal. Egy összesítés szerint 230 görög katolikus templom van Paraná államban, ebből nagyjából 100 Prudentópolisban, vagyis itt 500 emberre jut egy templom, és vasárnaponként a templomokba sokan egyfajta népviseletben érkeznek.

A brazíliai ukránok többsége az Ukrán Görög Katolikus Egyházhoz tartozik, amelynek szertartásai szinte megegyeznek a keleti ortodox egyházakéval, de ők mégis a római katolikus pápához és nem valamelyik metropolitához hűségesek.

Hamis ígéretek

Ma már a brazíliai ukránok – bár nagyon szeretik az óhazát, amely érzés a Reuters cikke szerint természetesen a háború alatt különösen felerősödött – Brazíliában is jól érzik magukat, de a történelem és az irodalom alapján ez nem volt mindig így.

A 19. század végén Brazíliának munkáskezekre volt szüksége, a brazil kormányok jelentős erőfeszítéseket tettek az európai migráció ösztönzésére, még olykor az utazási költségek kifizetését is felajánlották, valamint élelmet, földet ígértek.

Az első bevándorlási hullámban a legtöbb ukrán Lviv, Ivano-Frankivszk és Ternopil felől érkezett, ami történelmileg egy kicsit nekünk is tanulságos lehet, hiszen bizonyítja, hogy az ukrán nép azért annyira nem érezte jól magát az Osztrák-Magyar Monarchiában, ahogyan aztán később a Szovjetunióban sem, mert a világháborúk környékén is sokan emigráltak. Ráadásul sokszor éppen azok, akikben erős volt a nemzeti tudat, ezért nem bírták se a császárságot, se a „szovjetet”.

Prudentópolis látképe 2021 júniusában – Fotó: Adilson Sochodolak / Shutterstock
Prudentópolis látképe 2021 júniusában – Fotó: Adilson Sochodolak / Shutterstock

Ám amikor az ukránok Brazíliába érkeztek, sokszor csalódtak, többen kifejezetten távoli, Isten háta mögötti vidékekre kerültek, földet kellett művelniük, mocsarat csapolniuk, fűrésztelepeken végeztek nehéz fizikai munkát, majd később a nagy vasútépítéseken dolgoztak, a betegségek és az éhség is megtizedelte őket.

A költészetben

Sokat hallhattuk mostanában a hírekben a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város nevét. Ivan Franko egy neves ukrán költő volt, aki azóta szinte minden ukrán városban utcát, szobrot kapott, a 20 hrivnyáson is ő van.

Ő még drámát is írt „Brazília felé” címmel a „kitántorgó” ukránok szenvedéseiről, itt olvasható egy elemzés erről, de sokan mások is írtak a szenvedésekről, így később, aki a tengerentúlra menekült, már sokkal inkább Észak-Amerikát, és nem Dél-Amerikát választotta.

Az ukránok tömeges érkezése óta több emberöltő telt el, de a közösségnek mégis sikerült megőriznie a nyelvét, a kultúráját és a szokásait. Ezen kívül az ukrán brazilok jól ismertek „szigetvilágukról” is. Ők magukról наші люди (nashi lyudy – a mieink) módon beszélnek, és ez azt is jelenti, hogy vannak a többiek, akik nem a mieink, és a beszámolók szerint az ukránok nem nagyon keverednek a kívülállókkal, amelynek látható érdekessége, hogy a brazíliai ukránok lakta településeken sokkal világosabb bőrűek az emberek, mint egy átlagos brazil város népessége.

Sikerek művészek, alkotók

Természetesen ez az izoláció azért ma már, hosszú évtizedek után nem drasztikus, sok ukrán lett ismert a brazil, vagy az argentin társadalomban. Ukrán származású Clarice Lispector ismert regényíró, Rafael Sóbis válogatott labdarúgó, aki részese volt a nagy pekingi gyalázatnak (a 2008-as olimpián Brazília 3-0-ra égett a nagy rivális Argentínával szemben, utána már az a fiatal csapat alaposan kicserélődött).

Argentin születésű, de később Brazíliában lett sikeres alkotó az ukrán származású Hector Babenco filmrendező, aki leginkább a São Pauló-i utcagyerekekről készített megrázó filmeket, de Európában a Pókasszony csókja című filmje volt ismert.

Hector Babenco filmrendező – Fotó: Tiago Queiroz / Agência Estado / AFP
Hector Babenco filmrendező – Fotó: Tiago Queiroz / Agência Estado / AFP

De, hogy a szomszédból is megemlítsünk egy példát, ukrán származású José Néstor Pékerman Krimen argentin focista, majd szövetségi kapitány, aki Argentína után Kolumbia edzője is volt, most éppen Venezuela kispadján ül.

A közösség a háború alatt

Kis-Ukrajna lakói mindenesetre a mai napig is őrzik a nyelvet, tanítják az ukrán nyelv mellett az ukrán történelmet is, és elég sokan jártak is már Ukrajnában.

A Reuters cikke így arról is tudósított, hogy Prudentópolis városát érthető módon sokkolta a háború, a város templomai zsúfolásig megteltek a kétségbeesés és a tehetetlenség érzésétől sújtott helyiekkel, akik az ukrajnai barátokért és családokért imádkoztak.

A cikk idézi Okszana Jadvizakot, akinek a felmenői négy generációval korábban érkeztek Brazíliába, de ő még mindig az ukránt tartja az anyanyelvének, és a portugált csak második nyelvként beszéli.

Okszana Jadvizak 2008-ban és 2014-ben (vagyis a Majdan, majd a Krím annektálásának évében) is járt Ukrajnában és vannak a harcolók, a sérültek és a halottak között is már saját ismerősei, mint nyilatkozta:

megdöbbentő hallani a barátaimtól, hogy ők most éppen csatába mennek.

A város azzal a kevés eszközzel, amivel a távolból segítheti az ukrajnaiakat, minden segítséget felajánl.

„Hiszen minden lehulló bomba, minden kiömlött ukrán vér összetöri a szívünket” – mondta. Ha tehetném, minden bizonnyal elmennék, hogy megpróbáljak valahogy segíteni... de innen most egyedül az imával tudunk segíteni" – mondta egy helyi a lapnak.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass