A világ legbizarrabb fővárosában alig használja valaki a húszsávos sztrádákat

Mindig érdekes társadalmi kísérlet, amikor egy ország élőben simcityzik, és néhány év alatt a semmiből húz fel teljesen új, mérnökök által precízen megtervezett várost. Az elmúlt évtizedekben több példát is láthattunk erre: ott van az 1960-as években épült Brazíliaváros, vagy az 1997-ben Kazahsztán új fővárosává kinevezett Asztana (ma már Nur-Szultan). Az ilyen városok közös jellemzője, hogy a tervek és a valóság gyakran nincs összhangban egymással, és csak az építkezés után derül ki, hogy a tervezőasztalon mesésnek tűnő város mégsem annyira élhető, mint az gondolták.

Ami bizonyos, hogy a messze legrosszabbul sikerült tervezett város Mianmar új fővárosa, a rizsföldek és cukornádültetvények közepén felhúzott Najpjidó, ahonnan szinte teljesen hiányoznak az emberek.

A hatalmas kiterjedésű, több mint 7000 négyzetkilométeren elterülő (összehasonlításképpen: Budapest 525 négyzetkilométer) városban a hivatalos adatok szerint közel egymillióan élnek, ám a valóság ennek csak a töredéke. Najpjidóban ismeretlen fogalom a közlekedési dugó, a várost átszelő húszsávos autópályák teljesen üresek, csak néhányan kerekeznek az út szélén. Ettől függetlenül a csomópontokban közlekedési rendőrök irányítják a nem létező forgalmat, fenntartva a látszatot, hogy Najpjidó egy normálisan működő város. Az utcák, éttermek és szállodák előcsarnokai még vasárnap is üresek.

Mianmar (leánykori nevén Burma) a kevésbé szerencsés délkelet-ázsiai országok közé tartozik, amit több gazdasági mutató is alátámaszt. A régió országai közül 2021-ben itt volt legalacsonyabb az egy főre jutó GDP (1630 dollár), az összetett fejlettségi index (HDI) alapján pedig valahol Angola és Zambia szintjén állnak Ennek ellenére Najpjidóban az ember könnyen elfeledkezhet arról, hogy Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országának közepén jár. Az utcák patyolattiszták, sehol egy eldobott csikk. A szürreálisan széles sztrádákon nincsenek kátyúk, az utakat gondosan metszett bokrok és virágágyások szegélyezik. Az internet pedig úgy hasít a városban, mint sehol máshol a környező országokban. Már ha az aktuális katonai junta nem kapcsolja le éppen a netet, mint ahogy az történt a 2021-es puccs után.

A volt brit gyarmat Burmát 1992 és 2011 között vezető katonai diktátor, Than Shwe a kétezres évek elején fejébe vette, hogy elköltözteti az időközben Mianmarra átkeresztelt országa fővárosát Rangunból. Ennek okai nem teljesen világosak, a hivatalos indoklás szerint azért volt erre szükség, mert az ország déli részén, a Yangon folyó torkolatánál fekvő ötmilliós nagyváros túlzsúfolttá vált, és elfogyott a hely a kormányzati épületek bővítéséhez. Than Shwe és a rezsim úgy állította be a költözést, mint egy új Canberra vagy Brazíliaváros felépítését, ami távol van Rangun dugóitól és túlnépesedésétől. Sok burmai azonban nem hisz ebben a történetben, ahogy a külföldi elemzők is kétkedve fogadták ezt a magyarázatot. Szakértők szerint a valódi ok inkább az lehetett, hogy az ország keményvonalas katonai vezetői nagyobb ellenőrzést akartak gyakorolni a határ menti régiókban élő etnikai kisebbségek, például a rohingyák fölött.

Az új főváros helyét Ranguntól 320 kilométerrel északra találták meg, ahol 2002-ben kezdték el felhúzni az első épületeket. A várost úgy tervezték, hogy több, egymástól jól elkülönülő és távol eső zónákból álljon. Külön övezete van a kormányzati, katonai és a diplomáciai épületeknek és követségeknek, ahogy a lakóépületeknek, bevásárlóközpontoknak és a szállodáknak is.

A város lakónegyedeiben a háztetők színkóddal vannak ellátva aszerint, hogy az ott lakók a kormányzat melyik részén dolgoznak. Az Egészségügyi Minisztérium alkalmazottai például kék tetős épületekben, a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozók pedig zöld tetős házakban laknak. Az egyszerű alkalmazottak kollégiumokban és katonai stílusú laktanyákban élnek, míg a legmagasabb rangú tisztviselőknek fényűző villáik vannak. A kormányzati negyedben épült parlament-komplexumot több katonai ellenőrzőponton és egy vizesárkon keresztül lehet csak megközelíteni. Itt található a száz szobás elnöki palota, valamint a városháza is.

Bár az építkezések 2005. november 6-án még javában zajlottak, a katonai rezsim ekkor hivatalosan is felavatta és adminisztratív fővárossá nyilvánította a várost, aminek egy ideig még neve sem volt. 2006. március 26-án, a Fegyveres Erők Napján (a japán megszállókkal szembeni 1945-ös ellenállásra emlékező nemzeti ünnep) jelentették be, hogy a várost Najpjidónak nevezik el, ami burmaiul annyit jelent: a királyok városa. Az új főváros alapítása körül a mai napig rengeteg pletyka kering, egyesek szerint a grandiózus sugárutakat azért építették, hogy kormányellenes tüntetések esetén repülőgépek tudjanak leszállni rajtuk, a város alatt pedig hatalmas alagúthálózat húzódik. Ami tény, hogy a széttagolt városképződménynek nincs olyan központi tere, ahol elégedetlenkedő tömegek tudnának összegyűlni. Nem véletlen, hogy a tavalyi puccs utáni tüntetések fő központja Rangun volt, nem pedig Najpjidó, ahol többnyire kormányzati tisztviselők élnek, nem minden esetben teljes önszántukból.

Egy 2006-os amerikai diplomáciai jelentés arról írt, hogy a városból hiányzik az alapvető infrastruktúra, az átköltöztetett kormányhivatalok pedig nem tudnak megfelelően működni. A költözésre kényszerített köztisztviselők ezrei személyes nehézségekkel néznek szembe. A burmai rezsim azzal fenyegette őket, hogy szigorú börtönbüntetést szabnak ki rájuk, vagy megvonják a nyugdíjukat, ha megtagadják az áttelepülést.

Az ismeretlen várostervező mérnökök több szabadidős lehetőséget is beiktattak a terveikbe, hogy élhetőbbé varázsolják a települést. Az állatkert és több golfpálya mellett van egy óriási, 165 hektáros közpark, valamint egy csúszdákkal és medencékkel teli strand is az egyik mesterséges tó partján. A bökkenő csak az, hogy az alacsony jövedelmű lakosok nem igazán engedhetik meg maguknak az efféle szórakozásokat. Najpjidó mianmari viszonylatban megfizethetetlenül drága hely. Egy tányér sült rizs egy étteremben 3,75 dollárnak, vagyis 1100 forintnak megfelelő összegbe kerül, ami egy helyi kőműves napi bére.

Najpjidó érdekes látványossága még az aranyozott Uppatasanti pagoda, pontos mása az eredeti, Rangunban álló Svedagon pagodának, ami nem mellesleg az ország legszentebb épülete. Ez nagyjából olyan, mintha valaki egy másik magyar városban felépítené a budapesti Szent István Bazilika másolatát.

A város építése 2012 körül fejeződött be, becslések szerint a fejlesztés legalább 4 milliárd dollárt emésztett fel, ami annak fényében különösen sok, hogy Mianmar az éves GDP-je mindössze 0,4 százalékát fordítja a lakosság egészségügyi ellátására.

A legújabb városépítési kísérlet szintén Ázsiában zajlik. Az indonéz főváros, a tízmilliós Jakarta környezeti problémái mára annyira kezelhetetlenné váltak, hogy az indonéz kormány úgy döntött, hogy a trópusi erdeiről híres Borneó szigetén építene új fővárost. Minderről ebben a cikkben írtunk bővebben.