Az eddigi fővárosuk szép lassan elsüllyed, ezért építenek egy újat az esőerdő helyén
2022. január 29. – 18:39
Miután a tízmilliós Jakarta környezeti problémái lényegében kezelhetetlenek, Indonézia úgy döntött, új fővárost épít a trópusi erdőiről híres Borneó szigetén. A világ negyedik legnagyobb országa nagyot akar gurítani a zöldnek és fenntarthatónak hirdetett új várossal, de félő, hogy csak újabb természeti és társadalmi károk keletkeznek. Más országok tapasztalatai alapján az új főváros-alapítások nem feltétlenül jelentenek sikerreceptet.
„Üdvözöljük az ország fővárosában!” – hirdeti a felirat egy óriási kapun, de az átjáró egyelőre a semmiből a semmibe vezet. A magányos portásfülkén és egy szem villanyoszlopon túl a mocsaras mangroveerdő kezdődik, nem sokkal arrébb pedig Borneó gyorsan zsugorodó trópusi erdeinek a maradéka. A tervek szerint hamarosan itt gigantikus építkezések zajlanak majd. Az ötletet már 2019-ben bedobták, de az indonéz parlament múlt kedden döntött hivatalosan arról, hogy itt, a világban leginkább az orangutánokról híres szigeten hozzák létre igazi zöldmezős beruházással az ország új fővárosát, melynek már a neve is megvan:
Nusantara – magyar fordításban szigetvilág.
A nevet személyesen az indonéz elnök, az általában csak a becenevén, Jokowinak hívott Joko Widodo választotta ki, a szó a több mint 17 ezer szigetből álló ország egységére és a hivatalos állami ideológiára utal – kicsit mintha nálunk Kárpát-medencének neveznék el a Budapest helyett, mondjuk, a Hortobágyon felépíteni kívánt új fővárost.
A fővárosi cím hivatalosan három év múlva, 2024 első felében költözik a jávai Jakartából Borneóra, még éppen idejében ahhoz, hogy a nem sokkal később, második elnöki ciklusa végén búcsúzó Jokowi learathassa az ezért remélt babérokat. A hagyományos politikai eliten kívülről jövő, népszerű elnök közismerten infrastruktúramániás, imád láthatósági mellényben és építészeti látványtervekkel fotózkodni. Abban bízik, hogy az új főváros nemzetközi sikertörténet lesz, a projekthez afféle nem hivatalos PR-támogatóként már megnyerték Tony Blair volt brit miniszterelnököt, és egyesült arab emírségekbeli befektetőkkel tárgyalnak a finanszírozásról.
A költségvetést tavaly 33 milliárd dollárra (kb. 10,5 ezer milliárd forintra) becsülték, bár tudjuk, hogy a gyakorlatban a hasonló óriásprojektek büdzséje a végén úgyis a sokszorosa lesz az eredetileg tervezettnek. Most azt mondják, a szükséges összeg ötöde menne az állami költségvetésből, a többit magánbefektetők állnák, és szó van a japán SoftBank gigantikus hiteléről is.
A bennszülötteket és az orangutánokat senki nem kérdezte
A projektet a korszellemnek megfelelően nagyon zöldnek, környezetbarátnak és fenntarthatónak festik le, ilyen hangulatot árasztanak a látványtervek is a sok sétálóval és kerékpárúttal, elektromos autókkal és városi erdőkkel. Nusantara 2500 négyzetkilométernyi területen, szellősen épülne, eleve hipermodern okosvárosként, az ígéret szerint sok meghagyott és újonnan ültetett városi erdővel. A félelmek szerint azonban egy ekkora projekt és a vele járó anyagmozgatás elkerülhetetlenül súlyos természetkárosítással járna. A Greenpeace fő aggodalma, hogy a város még inkább hozzájárul az amúgy is ezerrel zajló borneói erdőirtásokhoz.
A természetvédelmi szervezetek már akkor tiltakoztak, amikor 2019-ben, két héttel az újraválasztása után Widodo először bejelentette, hogy elköltöztetik a fővárost. Borneón (a 740 ezer négyzetkilométeres sziget nagyobb része tartozik Indonéziához, az északi negyede Malajziáé, és ott található a gazdag törpeszultanátus Brunei is a maga saría törvényével) amúgy is súlyos természeti problémák vannak, amin nem feltétlenül fog segíteni egy zöld megaprojekt.
A hetvenes években Borneó (indonézül: Kalimantan, magyarul „perzselő sziget”) területének még a háromnegyedét trópusi esőerdők borították. Azóta az erdők kiterjedése 50 százalékkal csökkent, leginkább a fakitermelés és a pálmaolaj-ültetvények miatt, de jelentős a szénbányászat is. Az új fővárosnak kinézett részen a part közelében inkább mangroveerdők és vizes élőhelyek vannak, de a majdani város részben egy nemzeti park helyét foglalná el. Itt ma orangutánok, ködfoltos párducok, borneói nagyorrú majmok, gibbonok, tobzoskák élnek. Az urbanizáció valószínűleg betenne a már ma is vöröslistás mahakám folyami delfinek állományának is.
A főváros helyszínének kijelölése után gyorsan megindult a földek felvásárlása: a legnagyobb tulajdonosok jó politikai kapcsolatokkal rendelkező jakartai oligarchák és celebek. A legnagyobb helyi bennszülött csoport, a dajakok közben attól tartanak, hogy pillanatok alatt kiebrudalják őket az őseik földjéről – bár a kormány velük is konzultációkat ígér. Korábban azonban ugyanez már megtörtént, amikor a második világháború után a függetlenségét elnyerő Indonézia hivatalos politikájává tette a „transzmigrációt”: a túlzsúfolt Jáváról tömegeket telepítettek át a ritkábban lakott szigetekre, így Borneóra is, miközben az állami támogatásokból csak az őslakosok nem kaptak.
Borneó és Celebesz indonéz, és az is lesz
Az ötvenes években egyszer már Indonézia fővárosát is ide akarták költöztetni, és akkor is egy borneói dajak falut néztek ki ideális helyszínnek. Akkor az államalapító Sukarno szovjet katonai segítséggel kezdte el építeni Palangkarayát, ami vágyálmaiban az egyesülő Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek (soha meg nem valósult) szövetségi államának, Maphilindónak lett volna a közös fővárosa. Az építőanyag azonban idővel elfogyott, Sukarnónak pedig egy brutális népirtásba torkolló katonai puccs után távoznia kellett. Hogy most ne legyen hasonló vége a dolognak, Jokowi alkotmányba foglalja a fővároslétesítést. Az országgyűlésben is széles támogatottsága van a tervnek, de ez azért elsősorban az elnök személyes mániája –
ellenfelei nem véletlenül gúnyolják Jokopolisnak a még csak papíron létező új várost.
A jelenlegi hivatalos számítások szerint húsz év alatt, öt fázisban fog felépülni Nusantara, a hatalmas országnak nagyjából a közepén. A centrális helyzet az etnikailag és kulturálisan sokszínű Indonéziában, ahol a nyugati Aceh és a keleti Nyugat-Pápua tartományban egyaránt sokan szeretnének elszakadni (ugyanez Kelet-Timornak szörnyű tömegmészárlások után már korábban sikerült), kulcsfontosságú – nem véletlen, hogy az állami ideológia minden kisiskolásnak megtanított öt pillére is a maga propagandacölöpeivel a vágyott egységet támasztja alá.
A volt Holland Kelet-India gyarmati képződmény, ahogy az indonéz nyelv is nagyobbrészt mesterséges konstrukció. Régi és valós probléma, hogy minden a legnagyobb déli szigeten, Jáván összpontosul a politikai és civilizációs hagyományoktól a jelenkori népességig és gazdaságig. A 260 milliós lakosságból 148 millióan ezen a Magyarországnál csak harmadával nagyobb szigeten laknak, a népsűrűség 1100 fő/km², az indonéz GDP-nek több mint a fele itt termelődik.
A főváros áthelyezése azt is szolgálná, hogy ezt a térbeli egyenlőtlenséget oldják valamennyire, szimbolikusan pedig a koloniális múltú Jakarta helyett (a hajdani Batavia kikötőjét az 1600-as években a fűszer-kereskedelem miatt létesítették a hollandok) a vágyott indonéz identitást jobban megtestesítő várost építsenek. Emellett biztonsági érvek is szólnak: Jáva a nagyobb indonéz szigetek többségéhez hasonlóan a pacifikus tűzgyűrűn helyezkedik el, vagyis állandó a földrengésveszély – Borneó geológiai helyzete jóval nyugalmasabb.
Jakarta nem bírja tovább
A legfontosabb szempont azonban, hogy a mostani főváros, Jakarta, kritikus helyzetben van a túlurbanizáltság miatt. A városban hivatalosan tízmillióan laknak, a nagyobb elővárosi térségben azonban már 30 milliónyian, és ezt a népességet az infrastruktúra nem bírja el. A jakartai dugók messze földön híresek, a város egyik pontjából három-négy óra eljutni a másikba. A légszennyezettség az egyik legrosszabb az egész világon.
De ennél is inkább akut probléma a vízhelyzet és a város süllyedése. A szennyvíz 97 százaléka tisztítatlanul ömlik a folyókba és a tengerbe, a rendes ivóvízellátás nem biztosított, a természetes föld alatti vízrétegekből pedig illegálisan szivattyúzzák ki a vizet. Ezzel függ össze, hogy Jakarta a világ egyik leggyorsabban süllyedő városa. 40 százaléka már a tenger szintje alatt van, az utcák a kilencvenes évek óta sok helyen négy métert süllyedtek, a tengerhez közeli északi városrészekben van, ahol már évente 25 centimétert is. Helyenként egész negyedek vannak a zavaros víz alatt, a járható részeket betonhidak kötik össze. Az előrejelzések szerint pár éven belül kétmillió ember lakóhelye tűnhet el.
Az indonéz elnök 40 milliárd dollárt ígér a Jakarta jövőjét fenyegető problémák megoldására – a tenger emelkedését megakadályozó új gát építése azonban elsőre több problémával járt, mint amennyit megoldott, a közlekedési káosz kezelésére pedig kevés a nemrég átadott első metróvonal, vagy a kegyetlenül büdös trópusi gyümölcsről elnevezett elővárosi vasút, a Big Durian építése.
Az új főváros a várakozások szerint enyhítheti majd a nyomást Jakartán. Ez azonban relatív: Nusantarát legfeljebb másfél milliósra tervezik, majdani lakói közül 300 ezren dolgoznának kormányzati alkalmazottként. Ez önmagában biztos nem fogja megoldani Jakarta problémáit, ahonnan a hivatalos számítások szerint is csak egymillióan költöznének ki, és továbbra is ez maradna az üzleti élet központja.
Jó főváros, rossz főváros
Indonézia nem az első ország, amelyik részben szimbolikus, részben pragmatikus megfontolásokból új fővárost akar építeni, hogy a gyarmati múlttal szakítva így hódítsa meg belső peremvidékeit, és mutassa meg egyúttal a világnak, hogy mennyivel fejlettebb, mint azt általában hiszik róla. Indonézia most leginkább Brazíliavárosra mutogat: ahogy az ötvenes évek után Rio helyett onnan ezer kilométerre, az ország belsejében felépítették az új fővárost, úgy akarnak ők is egy hipermodern, nemzetközileg is figyelemre méltó új metropoliszt építeni a semmiből.
Új fővárosok Ausztráliától a volt kazah elnökről elnevezett Nur-Szultánig
A fővárosi címet 1960-ban megszerző Brazíliaváros máig a leghíresebb, mérnöki tervezőasztalon született új metropolisz, de tucatnyi más ország is lényegében a semmibe épített magának új fővárost a 20. században. Egy nem teljes körű lista:
- Ausztrália: Canberrát 1913-ban kertvárosként létesítették, eredetileg 50-80 ezres lakossággal számoltak, ma 400 ezren lakják.
- Pakisztán: Iszlámábádot a görög Doxiadis tervei alapján építették, egyik fő problémája a kevés lakás, főleg a szegényebb rétegeknek.
- Nigéria a nyolcvanas években kezdte építeni új fővárosát, Abuját a ma 15 milliós Lagos helyett.
- Elefántcsontpart: Yamoussoukro egy kis falu volt, fővárosépítési helyszínné az tette, hogy itt született az ország függetlenség utáni első elnöke.
- Malawi: a korábbi gyarmati székhely Zomba helyett 1975-ben tették meg Lilongwét fővárosnak, ma már ez a délkelet-afrikai ország legnagyobb városa.
- Tanzánia: A kilencvenes években papíron az ország közepén lévő Dodomába költözött a főváros, de a legtöbb intézmény Dar es-Salaamban maradt.
- Kazahsztán: az Almatiból északra költöztetett fővárost a volt elnök Nurszultan Nazarbajev magáról nevezte el. Az ő korszakának is véget vető januári zavargások után Asztana visszakaphatja a nevét.
- Malajzia: Kuala Lumpur mellett már 25 éve építik az iszlám dominanciát erősebben hangsúlyozó új fővárost, de Putrajayát ma is csak százezren lakják.
Brazília várostervezői, Lucio Costa és Oscar Niemeyer, részben Le Corbusier elveit követve egy olyan funkcionális várost álmodtak meg, amelyik eleve mentes a 19. században kiépült nagyvárosok problémáitól, a zsúfoltságtól, szennytől, a városi szegénységtől és térbeli egyenlőtlenségektől. A modern városok és a gyarmati világ eredendő bűnei nélkül, szinte szeplőtelen fogantatással világra jövő települések, a társadalmi mérnökség városutópiái azonban a gyakorlatban előre nem látott új problémákat hoztak létre szinte mindenhol.
A maga repülőgépre emlékeztető alaprajzával Brazíliaváros lakói nehezen tanulták meg magukat otthon érezni a nagy sugárutak és egyenépületek között, a főváros hétvégente elnéptelenedett, és miközben az eredetileg félmilliósra tervezett város mára közel ötmilliósra nőtt, körülötte is létrejöttek az új szegénynegyedek.
Indonéziában szintén attól tartanak, hogy a társadalmi problémákat önmagában egy új város nem fogja megoldani. Az ország 2045-re a világ öt legnagyobb gazdasága közé akar tartozni, de ha egyszerűen elköltöztetik a kormányzati funkciókat, akkor előbb-utóbb az új helyen fognak újratermelődni a gondok, miközben a természetpusztítást exportálják Borneónak erre a részére is.
Noha a gyarmati múlttal akarnak szakítani, éppen az a gyarmati logika működik, mely tabula rasának tekinti a meghódítani kívánt tájat, és mérnöki fantáziák alapján akarja megírni a maga civilizációs meséjét.
Mint a borneói dajak bennszülöttek érdekeit védő szervezet vezetője mondja: „Az, hogy el akarják hagyni Jakartát a szennyezettség és a túlnépesedés miatt, nem jogosít fel arra, hogy beköltözzenek valaki másnak a hátsó kertjébe, ahol aztán ugyanaz fog történni.”
