2021. október 28. – 04:59
Mindig jó, ha egy termék születésénél van egy legenda, és az Emeco 1006-os szék esetében van egy elég jópofa. A negyvenes években Wilton Dinges arra hajtott, hogy megnyerje a haditengerészet közbeszerzését. A tengerészet szeretett volna új bútorokat a hajókra és tengeralattjárókra, olyanokat, amik nem gyúlékonyak, bírják a strapát, a sós vizet és levegőt, és ha egymáshoz vágják őket a matrózok, nem törnek ripityára.
Dinges ezt az utóbbit demonstrálta a legenda szerint egy chicagói szállodában, ahol a haditengerészet képviselői éppen vizsgálták, hogy milyenek lehetnek az új székek a hajóikon. Dinges fogta az alumíniumból készült széket, és lehajította a szálloda nyolcadik emeletéről. A szék pattant párat az aszfalton, de semmi baja nem lett.
A szerződés megszületett, Dinges megalapította a ma is létező Emeco nevű vállalatát – a név az Electric Machine and Equipment Company, azaz elektromos gép és felszerelés vállalat rövidítése –, aztán nekiállt kielégíteni az állami, majd később a privát megrendeléseket is, az anodizált alumíniumból készült Emeco 1006 pedig az Egyesült Államok egyik leghíresebb széke lett, miután éttermeket, kórházakat, iskolákat leptek el vele.
A székek főleg alumíniumból készültek, amit a második világháború után az Emeco csak kifejezetten puha változatban tudott beszerezni. A székforma kialakításának viszont előnyösnek bizonyult, a különböző kémiai és hőkezeléseknek köszönhetően aztán meg is lehetett acélozni az anyagot. Egyes kimutatások szerint egy 1006-os szék akár 800 kilót is elbírt. Maga a termék nem volt több három és fél kilónál.
A székeket 77 bizonyos lépés szerint gyártják, egy olyan eljárással, amiről a céget jelenleg tulajdonló Gregg Buchbinder is elmondja, hogy hát, nem egészen praktikus. Ugyan nem teljes részletességgel, de itt angolul kifejtik mind a 77 lépést, a legérdekesebb egy laikusnak az, hogy egy ember nyolc munkaórán keresztül políroz egy ilyen terméket. Az Emecónak jelenleg csak egy gyára van, a Pennsylvania állambeli Hanoverben, ahol az 1006-osok is készülnek a mai napig. Itt egy videó arról, nagyjából hogyan is néz ki ma a folyamat:
Lehet, hogy a 20. század második felében az Egyesült Államokat ész nélkül teleszórták ezekkel a székekkel, de manapság egy darab már 500 dollárnál is többe kerül. A magyarázat pedig az, hogy a cég csak így tudott életben maradni, miután az Emeco állami megrendelései elmaradtak, Dinges megszabadult az egyébként más székeket is gyártó cégétől. Először a már emlegetett, étterembelsőkkel foglalkozó Buchbinder családhoz került, akik fültanúi lettek egy másik, az Emecóhoz kapcsolható legendának.
Egy nap arra lettek figyelmesek, hogy a titkárnőjük valakivel ordibál a telefonon arról, hogy addig nem fogják kiszállítani a székeket, amíg nem fizetnek. Miután a beszélgetésnek vége lett, a tulajdonosok rákérdeztek, hogy ki volt a vonal másik végén, a titkárnő pedig megmondta az egzotikus nevet: Giorgio Armani volt az. Buchbinderék rájöttek, hogy egyre több gazdag értelmiségi vásárolja a székeiket, és ezzel a tudással a birtokukban nekiálltak annak, hogy az Emeco a tömegtermelésből átálljon a kézműves termékek gyártásába. A beszámolók szerint 1998 volt az első év, amikor a cég profitot termelt.
Az Emeco aztán az ezredfordulón együttműködött Philippe Starck formatervezővel, kollaborált a Coca-Cola Companyval egy PET-palackokból préselt széken, perrel fenyegette az IKEA-t, amiért egy hozzájuk nagyon hasonló terméket dobtak a piacra (peren kívül, titkos feltételekkel, de megegyeztek), de a legismertebb termékük a mai napig az, ami a vállalatot megismertette a világgal: az eredetileg a tengerészek számára készített Navy 1006.
Felhasznált cikkek:
