A brit különleges erők veteránja 79 évesen is arról álmodik, hogy átkel az Atlanti-óceánon a bálna formájú hajójával

Gyerekként ki ne álmodozott volna arról, hogy olyan kalandokban lesz része, mint például Hermann Melville Moby Dick vagy éppen Verne Gyula Nemo kapitány című regényeinek hősei? A legtöbben aztán elfelejtjük ezeket az álmokat, nem úgy, mint Tom McClean, aki még 79 évesen sem tett le arról, hogy a saját építésű hajójával átszelje az Atlanti-óceánt.

A dublini születésű McCleant a szülei elhagyták, a Bethany Home protestáns árvaházban nőtt föl, ahonnan egy angliai árvaházba került át. Később belépett a brit hadseregbe, a katonai pályafutását az ejtőernyős ezredben kezdte, megjárta Borneót és a Ádent, majd jelenkelezett a brit haderő legfontosabb különleges alakulatához, az SAS-hez (Special Air Service). A 105 jelentkezőből csupán hárman mentek át rendkívül kemény kiválasztáson, az egyikük McClean volt, aki ezután kilenc évig szolgált az alakulatnál. Korai Bear Gryllsként különféle extrém kihívásokba és kalandokba vágott bele, egyfajta „hivatásos túlélő” lett, évtizedekkel megelőzve a Discovery műsorát.

McClean volt az első, aki nyugatról keleti irányba egyedül átkelt az Atlanti-óceánon. 26 éves volt, amikor 1969. május 17-én a kanadai Új-Funlandról elindult egy evezős hajóval, majd 71 nappal később az írországi Blacksod-öblöben ért partot. Előtte sosem evezett nyílt tengeren, és az óceáni navigációról is keveset tudott, minden tapasztalatát a londoni Hyde Parkban lévő Serpentine tavon szerezte.

A több mint háromezer kilométeres út nem volt zökkenőmentes: viharok, óriási hullámok és még egy felborulás is nehezítette a dolgát. McClean ezután meglátta a marketinglehetőséget az óceánátkelésekben, és még négyszer, különböző méretű és típusú hajókkal kelt át az Atlanti-óceánon, beírva a nevét a Guinness Rekordok Könyvébe.

1982-ben új rekordot állított fel, a valaha volt legkisebb hajóval, a három méternél is rövidebb, Giltspur nevű vitorlással kelt át az óceánon. Ez a rekord csak három hétig állt, mivel az amerikai Bill Dunlop egy húsz centivel rövidebb hajóval csinálta meg ugyanezt. McCleant ez annyira bosszantotta, hogy jó hatvan centit lefűrészelt a vitorlásából, és újra elindult, hogy visszaszerezze a rekordot. Meg is tette.

1985-ben újabb extrém kísérletre vállalkozott, jó hazafiként 40 napot töltött egyedül az Atlanti-óceánból kiálló Rockall sziklaszirten. Tette mindezt azért, hogy érvényesítse Nagy-Britannia területi igényét a vitatott hovatartozású kopár szikladarabra, amire az Union Jacket is kitűzte. A skót partoktól több mint 300 kilométerre fekvő szirt körüli tengerfenék alatt szénhidrogénkészleteket sejtenek, ezért Nagy-Britannia mellett Dánia (a Feröer-szigetek révén), Írország és Izland is élénk érdeklődést mutatott a terület iránt.

1990-ben a Typhoo teamárka szponzorálta az újabb óceánátkelését, a palack formájú hajóval 35 nap alatt tette meg a New York és az angliai Falmouth közötti utat. Elmondása szerint a motoros és vitorlás meghajtású hajó nagyon stabil volt, de csak 3 és fél csomóval tudott haladni. „Nagyon türelmesnek kellett lennem. A fő probléma a rossz irányú szél volt″ – mondta McClean, aki az átkelést arra használta fel, hogy 950 ezer dollárt gyűjtsön a nagy-britanniai árvákat gondozó National Children's Home jótékonysági szervezet számára.

McClean a kilencvenes években elhatározta, hogy megvalósítja egyik nagy álmát: egy bálna formájú hajóval fog átkelni az Atlanti-óceánon.

„Amikor először felkerestem egy helensburghi hajóépítészt a tervemmel, azt hitte, hogy egy bálnavadász hajót akarok építeni. Miután elmagyaráztam, hogy nem csak egy kis szabadidős hajóról lenne szó, hanem egy olyan méretű és alakú hajót, mint egy ámbráscet, a zavarodott hajóépítész csak annyit válaszolt: »Ez nagy technikai kihívás lesz«️"– mesélte McClean, hogy miként kezdődött az ötlet megvalósítása.

1992 és 1995 között az álma fokozatosan fizikai formát öltött, a húszméteres, 65 tonnás acélvázas hajót két dízelmotorral szerelték fel, a belsejében kabinokat alakítottak ki, és még azt is megoldották, hogy vízsugarat tudjon kilövellni, akár csak egy igazi cet. McCleannek nagyjából 100 ezer fontjába került a különleges hajó megépítése.

A hajót Mobynak nevezte el, és az észak-skóciai Burgheadben bocsátották vízre. McClean ezután megkezdte a szponzorkereső körútját a Brit-szigetek körül, vagy ötven kikötőben állt meg, hogy támogatókat szerezzen a következő transzatlanti kalandjához, de nem járt sikerrel. „A palack formájú hajó után úgy gondoltam, hogy nagyjából bármilyen formájú hajóval átkelhetek az óceánon. Az ejtőernyősöknél Moby volt a becenevem, így arra gondoltam, miért ne lehetne egy bálna formájú hajót építeni? De a szponzorok nem jöttek" – mondta.

Az átkelés gondolatáról azonban soha nem tett le, még 2016-ban is megpróbálta feléleszteni a tervet, a zajos és büdös dízelmotorokat elektromos motorokra cserélte le, és azt remélte, hogy így egy környezetvédelmi kampány reklámhordozója lehet, de támogatókat így sem talált.

A hajó évek óta a skót felföldön rekedt, a Loch Nevis öböl partján, az ardintigh-i kompkikötő mellett áll. Itt van egyébként Tom és felesége, Jill szabadidőközpontja is. A házaspár több mint ötven éven át üzemeltette a szabadtéri tevékenységekkel foglalkozó vállalkozását, amit most eladni készülnek. "A bálnát talán a központtal együtt eladjuk, vagy talán valaki külön megveszi, hogy aztán csináljon vele valamit, amibe talán engem is bevon. Már majdnem 80 éves vagyok, de még mindig nagyon aktív életet élek” – mondta McClean a BBC-nek.

Az óceánátkelés ma már sport lett, évente rendeznek versenyeket, amelyeken egyszerre több tucat szponzorált evezős is elindul. Mindannyian GPS-navigációval, rádióval, napelemekkel és műholdas telefonnal felszerelkezve indulnak útnak, ami persze még így is óriási kihívás, de messze van a hatvanas és hetvenes évek körülményeitől. Amikor az olyan kalandorok, mint McClean szinte az ismeretlenbe ugrottak bele, amikor a több ezer kilométeres utakra vállalkoztak. Sok más brit tengerésszel, kalandorral és rekorddöntővel ellentétben ő sosem kapott hivatalos kitüntetéseket, de mint mondta, ilyesmikre nem is igazán vágyott.