Száz éve a monte-carlói kaszinó kertjében rendezték az első női olimpiát

2021. március 03. – 05:01

frissítve

Száz éve a monte-carlói kaszinó kertjében rendezték az első női olimpiát
Akadályfutók az 1923-es női olimpián Monte-Carlóban – Fotó: adoc-photos / Corbis / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Száz évvel ezelőtt, 1921 márciusában különleges sporteseményre készültek Monte-Carlóban: ekkor rendezték az első női olimpiát. A létrehozásában Alice Milliat vállalta magára az úttörő szerepet, aki évtizedek munkájával, lobbizásával és sportszervezésével fokozatosan vívta ki a női sportolók elismerését, és azt, hogy a nők is teljes jogú részesei lehessenek az olimpiai játékoknak.

Noha akkoriban a női sport megítélése ellentmondásos volt, az ilyen versenyek mégis sokat tettek azért, hogy felgyorsítsák a női sportolók elfogadtatását az olimpián. Az, hogy ma már minden olimpiai sportágban férfiaknak és nőknek is osztanak érmeket, elsősorban Milliat érdeme.

Bár az 1900-as párizsi olimpián már voltak női résztvevők, a szereplésük csak amolyan furcsa érdekességnek számított, mint a húszas évek olasz kerékpárosa, Alfonsina Strada versenyszereplései. A májustól októberig tartó versenysorozat inkább volt a világkiállítás kísérő eseménye, mintsem önálló sportrendezvény. Az amerikai születésű grófnő, Heléne de Pourtalès például svájci színekben, egy vegyes vitorlázócsapat tagjaként (férjével és unokaöccsével együtt) lett az első női olimpiai bajnok. Két hónappal később a brit teniszező, Charlotte Cooper egyéniben és vegyespárosban nyert Párizsban.

A későbbi olimpiákon ugyan voltak női versenyszámok, de a nők aránya mindössze néhány százalék volt az összes induló között. Úszásban az 1912-es stockholmi olimpián indulhattak először nők, de csak két számban: 100 méter gyorson és a 4x100-as gyorsváltóban. Az olimpiák másik fő sportágában, az atlétikában még ennél is tovább kellett várni a nők szereplésére.

„A nők feladata az olimpiai játékok alatt ugyanaz, mint az ókorban: a győztes férfiak megkoronázása a babérkoszorúval”

– mondta báró Pierre de Coubertin, a modern kori olimpiák szülőatyja, aki a leginkább ellenezte a nők részvételét a játékokon.

A sportoló nők úttörője

Az 1884-ben Nantes-ban született Milliat szakmáját tekintve fordító és tanító volt, de hírnevet nem ezzel, hanem hobbijával szerzett magának. A 19. század végén a sportoló nők még szokatlan jelenségnek számítottak, ám Milliat az akkori társadalmi normák ellenére úgy döntött, hogy a sportolásnak szenteli szabadidejét. Főként evezésben ért el eredményeket, de emellett úszott és gyeplabdázott is. 1915-ben a Fémina Sport, női sportolókat tömörítő párizsi egyesület elnöke lett, négy évvel később pedig már a Francia Női Sportszövetség (FSFSF) vezetője.

Alice Milliat egy ismeretlen keltezésű fotón – Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanebben az évben Milliat felkérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy az 1920-as antwerpeni olimpia versenyszámai közé vegyenek be női versenyszámokat is. „Az evezés, a vívás, a lovaglás, a kerékpározás és a baszk pelota is olyan sportágak, amelyeket a nők sikeresen űzhetnek” – érvelt Milliat, ám ezt a Coubertin által vezetett NOB határozottan elutasította.

Erre válaszként Milliat 1921. március 24. és 31. között megszervezte az első női olimpiai játékot a monte-carlói kaszinó kertjeiben található lőtéren (Tir aux Pigeons).

A versenyen öt ország (Franciaország, Olaszország, Svájc, Egyesült Királyság és Norvégia) összesen száz sportolója vett részt. A programban több atlétikai szám, torna és kosárlabda is szerepelt, és valamennyiben brit vagy francia győzelem született. A monacói verseny hagyományt teremtett, 1924-ig évente megismételték, az utolsót már nem is a hercegségben, hanem Londonban tartották az egyre nagyobb brit érdeklődés miatt. A NOB viszont nem nézte jó szemmel a olimpia kifejezés használatát, és perrel is fenyegette Milliat-ék rendezvényét.

A női olimpiák

Az 1921. október 31-én Párizsban megalakult Nemzetközi Női Sportszövetség (FSFI) fő célja a női atlétika elismertetése volt. Milliat természetesen ebben is szerepet vállalt, és a vezetésével eldöntötték, hogy az olimpia mintájára, négy évenként önálló női sporteseményt szerveznek, amelyet eleinte szintén olimpiának neveztek. 1922 és 1934 között végül négy alkalommal rendezték meg ezt az eseményt.

Az első ilyet 1922. augusztus 20-án, Párizs keleti külvárosában, Vincennes-ben tartották egyetlen nap leforgása alatt. A sajtóérdeklődés csekély volt, a város is csak szerényebb összeggel támogatta a rendezést, ennek ellenére több tízezren voltak kíváncsiak a versenyekre. Öt ország 77 sportolója vett részt az eseményen, az Egyesült Államokból és Csehszlovákiából is érkeztek sportolók.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) végül az 1924-es párizsi olimpia idején tartott kongresszusán adta be a derekát, és legalább elismerték a női atléták létezését, bár az olimpiai szereplésüket még mindig nem tették lehetővé. 1926 tavaszán Milliat többször is találkozott Sigfried Edströmmel, az IAAF elnökével és Henri de Baillet-Latour belga gróffal, aki Coubertint követte a NOB élén.

Ezeken a megbeszéléseken Milliat jelezte, hogy a Nemzetközi Női Sportszövetség kész együttműködni az atlétikai szövetséggel és elhagyni az olimpiai jelző használatát, ha a női atléták indulhatnak az 1928-as olimpián. Pár nappal később részben elfogadták az alkuját, így Amszterdamban már 100 és 800 méteres síkfutásban, 4x100-as váltóban, valamint diszkoszvetésben és magasugrásban is szerepeltek nők. Ez még mindig csak részsiker volt a női sport emancipációjában, Milliat sem volt ezzel maradéktalanul elégedett, a brit női atléták pedig bojkottálták is az olimpiát.

A következő években a NOB kongresszusain rendszeresen téma volt, hogy a nők milyen sportágakban és mennyi számban szerepelhetnek az olimpiákon. Például a 800 méteres női síkfutást ki is vették a programból, mert úgy ítélték meg, hogy túl megerőltető a nők számára.

Az FSFI-nek ugyan sikerült kiharcolnia, hogy néhány női versenyszám bekerült az olimpiára, ettől még nem adták fel a női játékok szervezését. 1926-ban már Női Világjátékok néven, Göteborgban rendezték meg az eseményt. Svédországba kilenc országból, köztük Japánból, Lengyelországból és Lettországból is érkeztek sportolók. A háromnapos versennyel a svéd elit is komolyabban foglalkozott, a megnyitón például a miniszterelnök felesége, Mary von Sydow mondott beszédet. Néhány eredményről még a Nemzeti Sport is beszámolt idehaza.

Az 1930-as prágai versenyt már Női Világjátékok néven rendezték, és a gazdasági világválság ellenére 17 országból, köztük Magyarországról is érkeztek női atléták.

  • „Lukács Éva 60 méteres síkfutásban és távolugrásban,
  • Kael Anna 80 méteres gátfutásban, magasugrásban és a stafétában,
  • Vértessy Katalin magasugrásban, távolugrásban és a stafétában,
  • Tóth Irén és Wieland Magdolna 100 méteren és a stafétában,
  • Nadányi Ágnes súlydobásban és diszkoszvetésben.
  • Vida Anna 60 méteren képviseli Magyarországot,
  • Kolos Margit pedig tartalék a magasugrásban”

– írta a Nemzeti Sport a szeptember 2-i számában. Pár nappal később már arról számoltak be, hogy a Letná-stadionban több tízezres tömeg előtt zajlottak a versenyek. A pontversenyt végül a német csapat nyerte, megelőzve a lengyeleket és a briteket, a magyar csapat pont nélkül zárt.

Az utolsó Női Világjátékokat 1934-ben Londonban tartották, ahol Vértessy Katalin képviselte a magyar színeket. A körítés szinte a hagyományos olimpiákat idézte, még kosárlabda, kézilabda és futball is szerepelt a programban. Milliat a verseny után ismét ultimátumot adott a NOB-nak, azt követelte, hogy az 1936-os olimpián már teljesen integrálják a női atlétikai versenyeket, azonban Berlinben is csak öt számban indulhattak.

Milliat végül 1935-ben vonult vissza a sportpolitikától, ami után az FSFI jelentősége csökkent, és 1936-ra a NOB nyomására fel is oszlott. Milliat 1957-ben, Párizsban halt meg. Franciaországban kezdeményezték, hogy a 2024-es olimpiára épülő egyik sportcsarnok az ő nevét viselje, amit a városi tanács jóvá is hagyott.

Források: Insidethegames.biz | TV5 Monde | Vice