A női kerékpárversenyzés évről évre izmosodik, de még mindig keresi a helyét. Száz évvel ezelőtt pedig még azokra a nőkre is furcsán néztek, akik egyáltalán bármit rendszeresen sportoltak. Elég szűk volt számukra a választék, és persze az erkölcsre is figyelniük kellett, elképzelhetetlen volt mondjuk egy térd fölött végződő szoknya vagy nadrág. Ebben a közegben csinált sportkarriert, Alfonsina Strada, aki szűk mezben, egyetlen nőként végigtekert az 1924-es Giro d’Italián, amin egyébként elvérzett a mezőnyt kétharmada. A mai napig ő az egyetlen nő, aki egy Grand Tourt végigtekert.
Egy háromhetes körverseny a maga 3500 kilométer körüli távjával ma is elég kimerítő, de a kerékpársport hajnalán még extrémebbnek számított. Az országutak eleve nyak- és géptörők voltak, és a szakaszokat is máshogy porciózták, nagyjából a „minél hosszabb, annál jobb” volt az alapelv. Az 1924-es 3613 kilométeres Girót csupán 12 szakaszra osztották (ma 21 van), 301 kilométer jutott átlagban egy napra. Igaz, minden nap után egy pihenőnapot is beiktattak. Hogy tudjuk mihez mérni, manapság a 250 kilométert sem érik el a leghosszabbak szakaszok.
A milánói rajtnál a 107 induló között egyetlen nőként ott toporgott Alfonsina Strada is. Strada már korábban is versenyzett férfiakkal, de indulása azért nem volt természetes. Kategorikusan nem voltak kitiltva a nők a Giróról, de nem is nagyon számítottak rájuk. A rajt előtt az újságokban Alfonsin Stradaként tűnt fel, amiből nem lehetett következtetni a nemére. Az olaszban a név női változata Alfonsina, a férfi pedig Alfonsino. Volt, ahol tévedést gyanítva a férfi változatot használták, de a rajtnál persze kiderült Stradáról, hogy nő. Ami még kapóra is jött a verseny főszervezőjének, a Gazzetta dello Sport nevű sportlap igazgatójának, Emilio Colombónak. Az 1924-es Girót több jó nevű olasz bringás, mint például Constante Girardengo vagy Ottavio Bottechia kihagyta, mert nem voltak hajlandók nekik rajtpénzt fizetni. Hogy mégis legyen mezőny, a Giro kinyitotta kapuit, nem csak csapatok, hanem egyéni indulók is nevezhettek, akiket még teljes ellátással is csalogattak: összesen 600 csirkét, 720 tojást, 4800 banánt, 2000 palack ásványvizet, 750 kiló húst, lekvárt, kekszet, almát és narancsot ígértek az indulóknak.
A versenyre Strada is egyéni indulóként nevezett, némi pénzt akart szerezni, hogy beteg férjét támogassa. Colombo abban bízott, hogy a róla írt sztorik, majd elhomályosítják a Girót megelőző összetűzéseket. Strada be is váltotta ezt a reményt, elég nagy publicitást biztosított a versenynek, Strada a közönség és olyan nagy bringások, mint Girardengo elismerését is kivívta. A célban külön ajándékokkal, virágcsokrokkal halmozták el, időnként zenekarokat is kivezényeltek a tiszteletére, de volt, hogy azért nem haladt, mert a szakasz közben is autogramokat osztogatott. Sok nő azonban megbotránkozott rajta, a csupasz lábát mutogató, magát nyüstölő Alfonsinát nem tartották a női nem méltó képviselőjének.
Cirkuszi mutatvány
Strada az első 300 kilométeres szakaszon is leelőzött néhány férfit, majd a második 300-ason a 65 célba érkezőből az 56. lett. A lapok lelkesen számoltak be a férfiakkal küzdő nőről, de inkább kezelték cirkuszi mutatványként, mintsem sportolóként. Strada a nyolcadik szakaszig átküzdötte magát minden nehézségen, de a L'Aquila és Perugia közötti 296 kilométeres etapon lehetetlen helyzetbe került. A viharos szél és az eső miatt sok időt veszítettek a versenyzők, az utak sártengerré váltak, a térdfájdalmaktól szenvedő Strada többször elesett és defektet is kapott. Az egyik bukásnál a kormánya is eltört, amit aztán egy földművestől kapott megcsonkított seprűnyéllel helyettesített. Ilyen szenvedések árán, a limitidőn jócskán túllépve ért be a perugiai célba. A szabályok szerint nem folytathatta volna, de Colombo nem akarta elveszíteni azt a publicitást, amit Strada biztosított. Végül az az öszvér megoldás született, hogy Strada versenyen kívül tekerhetett tovább. Colombo pedig állta a nő és segítőinek költségeit.
Strada a borzalmasan hosszú, 415 kilométeres szakaszt is teljesítette, de egy újabb csúnya bukás és a 21 órányi folyamatos tekerés miatt sírva ért be a fiumei célba. A közönség a biciklijéről leemelve éltette, lenyűgözte őket a nő állhatatossága és bátorsága. A hátralévő két etapot is heroikusan letekerte a kezét-lábát lehorzsoló Strada, így a 33 hivatalos teljesítő mellett ő is mind a 3613 kilométert legyűrte. A verseny összetett győzteséhez, Giuseppe Enricihez képest 38 órányi hátrányt kapott, de így is ünnepelt hősként érkezett meg Milánóba, Serlegeket, érmeket és fülbevalót is kapott ajándékba. Vittorio Emmanuel király még a római szakasz befutójánál egy lovas katonával küldött neki ötezer lírát és egy rózsacsokrot. Állítólag Benito Mussolini is találkozni akart a különcnek számító bringással.
Strada teljesítményét 50 ezer lírával is díjazták. Ezt az összeget annak a milánói elmegyógyintézetnek küldte, ahol férjét egy éve kezelték. Luigi Strada felesége lelkes támogatója és edzője volt, át tudott lépni azon, hogy az asszonynak otthon van a helye. Jellemző momentum, hogy az egyik nászajándékuk is egy kerékpár volt.
„Nő vagyok, ez igaz. Lehet, hogy egy kerékpáros nő nem túl esztétikus és csinos? Látja, hogy le vagyok fogyva? Sosem voltam szép, most pedig egy szörnyeteg vagyok. De mi más lehettem volna? Kurva? Van egy férjem egy otthonban, akin segítenem kell. Van egy kislányom is, aki bentlakásos iskolában él, ez napi 10 lírába kerül. Aquilában 500 lírát kaptam, amit azonnal elküldtem, helyre kellett hoznom pár dolgot. Jó lábaim vannak, Olaszországban a közönség (főleg asszonyok és anyák) lelkesítenek. Nem sajnálkozom, igaz volt némi keserűség bennem, mert ki is gúnyoltak, de elégedett vagyok, tudom, hogy jól csináltam” – nyilatkozta Strada a Giro után az egyik sportlapnak.
A szegény családból származó nő gyerekkorától kezdve versenyzett. Az apja által tíz tojásra becserélt ócska használt bringán tanult meg biciklizni tízévesen. Utána le se lehetett szedni róla, folyton a földutakon száguldozott. A helyiek Az ördög szoknyában nevet aggatták rá. Később, már versenyzőként, pedig A hajtókar királynője becenevet is megkapta. Már tinédzserként is versenyzett, és amikor szülei azt kérdezték, hogy hová megy, rendszeresen azt hazudta, hogy a vasárnapi misére. Tizenhárom évesen már kifizetődőnek is bizonyult hobbija, az egyik versenyről első díjként egy malacot vihetett haza. 1907-ben Torinóba költözött, ahol úgy ahogy elfogadott volt a női kerékpározás, itt pályaversenyen le is győzte az akkor már híresnek számító Giuseppina Carignanót, 1909-ben már a szentpétervári Grand Prix-ről hozta el a legjobb olasz versenyző díját, 1911-ben 37,192 kilométeres teljesítménnyel 26 évig fennálló egyórás világrekordot hajtott- 1917-ben az elég keménynek számító egynaposon, a Lombard körversenyen indult országúton férfi mezőnyben.
Soha többé
A Giro teljesítése után hiába érezhette magát igazi profi bringásnak, hiába bizonyította, hogy egy nő is képes dacolni a nehéz körülményekkel és távolságokkal, többé nem adatott meg Alfonsinának, hogy az olasz körön tekerjen. Az 1925-ös Girón is elindult volna, de éppen az a Colombo utasította el, aki egy évvel korábban még a megmentőt látta benne.
Férfiakkal már nem versenyzett, de a kerékpártól nem szakadt el, cirkuszok és varieték sztárja lett biciklis számaival, 43 évesen pedig elindult még az első nem hivatalos női világbajnokságon is. Strada vagányságához és a kerékpárhoz hűen halt meg, 68 évesen elmotorozott, hogy megnézze a Tre Valli Varesina nevű versenyt, majd a hazaúton, Moto Guzzija újraindítása közben szívrohamot kapott.
Források: Wikipedia.it, Guardian, Bikeraceinfo, Italian-ways