Fenékplasztika, Hold-misszió, vörös hajú bébi – őrült konteók keringenek Katalin hercegné eltűnéséről

2024. március 5. – 20:27

Fenékplasztika, Hold-misszió, vörös hajú bébi – őrült konteók keringenek Katalin hercegné eltűnéséről
Katalin walesi hercegné részt vesz a karácsonyi istentiszteleten a sandringhami templomban, 2023. december 25-én – Fotó: Stephen Pond / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Hetekkel a titokzatos hasi műtétje után most bukkant fel először Katalin walesi hercegné, akiről a TMZ-nek sikerült fotót készítenie hétfőn. A hercegné az édesanyjával kettesben autózott a windsori kastély környékén, Katalin fekete napszemüveget viselt, és a lap szerint mosolyogni próbált.

A hercegné utoljára 2023 decemberében szerepelt a nyilvánosság előtt, amikor 25-én reggel a sandringhami templomban tartott karácsonyi istentisztelet után köszöntötte a Norfolk megyei kápolna köré gyűlt tömeget. Ezután Katalin, aki a brit és nemzetközi sajtó közkedvelt szereplője volt azóta, hogy Vilmos herceg barátnője lett, egyszerűen eltűnt. Mint a kámfor.

Mivel merőben szokatlan, hogy a királyi udvar egy tagja egyik napról a másikra felszívódik, az emberek fantáziálni kezdtek arról, vajon mi is lehet a hercegnével. Az interneten egyre hajmeresztőbb konteók kezdtek el keringeni arról, valójában miért is nem mutatkozik Katalin a nyilvánosság előtt. A különböző összeesküvés-elméletek előtt azonban lássuk a tényeket – vagyis azt, hogy a Kensington-palota szerint mi is történt a brit trónörökös feleségével.

A palota január közepén adott ki egy közleményt, miszerint Katalin kórházban van, miután egy tervezett hasi műtéten esett át. „A műtét sikeres volt, a hercegné várhatóan tíz-tizennégy napig marad a kórházban, mielőtt hazatérne, ahol folytatja a felépülését. Az orvosi tanácsok alapján a hercegné valószínűleg csak húsvét után térhet vissza a nyilvános munkába” – áll a közleményben.

Január végén a palota ismét hírt adott a 42 éves hercegnéről. Az akkor megjelent közlemény szerint kiengedték a London Clinic nevű magánkórházból, és hazatért a királyi család windsori rezidenciáján lévő otthonukba, az Adelaide Cottage-ba. A palota elárulta, hogy nem rákról van szó, és a walesi hercegné felépülése „jól halad”, azt azonban nem részletezték, hogy miért is volt szükséges a műtét. Azért sem, mert Katalin szeretné a „lehető legteljesebb normalitást” fenntartani gyerekei számára (György, Sarolta és Lajos), és szeretné azt is, ha személyes orvosi adatai magánjellegűek maradnának.

A „magánjellegű” szó azonban sokak figyelmét megragadta. Az emberek egyszerűen nem értették/értik, mi ez a nagy titkolózás a trónörökös felesége körül, aki szülés után pár órával talpig sminkben és kész frizurával pózolt ország-világ előtt a londoni St. Mary kórház Lindo szárnyának lépcsőjén. Miközben persze a brit királyi család tagjai is elsősorban emberek, akik nem feltétlenül szeretnének magukról mindent megosztani. Ahogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy vannak olyan egészségi problémák (lásd endometriózis), amik a mai napig tabusítottak, így sokan kénytelenek hallgatásba burkolózni.

A hercegné eltűnéséről szóló konteók akkor sokasodtak meg csak igazán, amikor Vilmos herceg „személyes ügyre” hivatkozva februárban nem jelent meg az elhunyt II. Konstantin görög király emlékére tartott eseményen. Az emberek aggódni kezdtek, hogy valami komoly baj lehet a háttérben, ha a brit trónörökös sem tudja ellátni a kötelességeit. Bár a People magazinnak egy palotai forrás azt nyilatkozta, hogy Katalin lábadozik és jól van, a konteócunamit már nem lehetett megállítani. A főleg az X-en terjedő konspirációk között szó esik szervdonációról, fenékplasztikáról, sőt még Pete „big dick energy” Davidson is bekerült a képbe:

  • Concha Calleja spanyol televíziós műsorvezető terjesztette el a „hírt”, miszerint a walesi hercegnő mesterséges kómában van, mert a műtét során komplikációk léptek fel.
  • Katalin azért bujkál a világ elől, mert rosszul sikerült a hajfestés/béna frufrut vágtak neki.
  • Született egy vörös hajú babája.
  • Belépett az ISIS-be.
  • Brazil fenékfeltöltést csináltatott magának.
  • Meglépett Eugénia brit királyi hercegnővel.
  • Titkos küldetésre ment a Holdra.
  • Katalinnál betelt a pohár, nem bírta tovább az udvari címmel járó terheket, ezért megszökött a palotából és most Pete Davidson Staten Island-i humoristával jár.
  • A személyes kedvencem: egyezséget kötött III. Károly királlyal, neki adta egy szervét, amiért cserébe egy nap Katalin lesz Anglia királynője.

Nem csak Katalin félrelépéséről szólnak pletykák. Más susmorgások szerint a királyi pár házassága megromlott, küszöbön a válás, és Vilmos hercegnek titkos afférja lehet.

Ahogy sokakban az is felmerült, hogy bántalmazás lehet Katalin eltűnésének oka. Az erőszakos, agresszív viselkedés egyesek szerint nem áll távol a lobbanékony természetű Vilmos hercegtől. Mindezt arra alapozzák, hogy Tartalék című könyvében Harry herceg megosztott egy sztorit arról, hogy közte és bátyja között egyszer egy veszekedés a tettlegességig fajult.

Ezen a hullámon emelkedhettek fel azok a hírek is, miszerint a hercegnét megölték, és egy hasonmás lép a helyébe.

A kedélyeket az sem csillapította, hogy Katalin hercegné hasi műtétjét ugyanazon a napon jelentették be, amikor a Buckingham-palota közleményt adott ki arról, hogy prosztatamegnagyobbodás miatt III. Károly király korrekciós beavatkozáson kell hogy átessen. Egyes szakértők, akik figyelemmel kísérik a királyi udvar történéseit, azt feltételezték, hogy ez az egybeesés nem véletlen. Szerintük azért is jelentek meg az uralkodó betegségéről szóló hírek, hogy eltereljék a figyelmet Katalinról.

A hetek pedig csak teltek, Katalin állapotáról pedig továbbra sem lehetett tudni semmit. Fotó nem készült róla, és a hercegné sem adott életjelet a közösségi médiában. A lesifotósok mindössze a férjét fotózták le, ahogy belép a London Clinic magánkórházba, ahol a walesi hercegnét ápolták.

Idővel azonban néhány információmorzsa mégis megjelent a médiában. Kiderült, hogy Katalin hercegné februárban elutazott a sandringhami birtokon lévő otthonukba, Anmer Hallba, ahol a családjával töltötte az időt. „Katalin jól gyógyul – mondta egy forrás a Daily Mailnek. – Már nagyon várta, hogy kicsit máshol legyen. Norfolkban nyugodtan pihenhet, míg a gyerekek Vilmossal kieresztik a gőzt.”

Mindeközben Vilmos herceg is visszatért a teendőihez. Egy a windsori kastélyban tartott február 7-i rendezvényen azt mondta, hogy feleségét két „csodálatos és kedves” ápolónő gondozza. Ezután részt vett a londoni Air Ambulance jótékonysági gálavacsoráján. A trónörökös a beszédében a következőképp fogalmazott:

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Katalinnak és apámnak küldött kedves támogató üzenetekért is, különösen az elmúlt napokban. Ez mindannyiunknak nagyon sokat jelent.”

Ezen kívül a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjátadóján is jelen volt. „Sajnálom, hogy Katalin nincs itt. Nagyon szereti a BAFTA-t” – mondta Vilmos herceg, majd hozzátette, hogy sajnos nem látta az összes produkciót, mivel „más dolgok foglalkoztatták”.

A SkyNews azt írja, a brit védelmi minisztérium megerősítette, hogy Katalin hercegné hivatalosan június 8-án lép megint nyilvánosság elé a hagyományos zászlós díszszemle (Trooping The Colour) ünnepségén. Ez lesz az első nyilvános szereplése a műtétje óta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!