Amikor a saját szemükkel látják és a bőrükön érzik az erőszakot, az maga a bántalmazás

Szerda este tüntető diákok csaptak össze rendőrökkel a Miniszterelnökség budai Várban található épületénél. A diákok az április végi akciójukat folytatták, amikor a NER egyik legerősebb szimbólumának számító Karmelita előtt felállított kordont vették célba. Kollégáink is dokumentálták előbb a státusztörvény bevezetése ellen szervezett békés tüntetést, majd az erőszakba fordult összecsapást. Videónkban jól látható, hogy a rigmusokat skandáló diákok bontani kezdik a kordont, mire az épület előtt sorfalat képző rendőrök gumibotot és könnygázt vetnek be. Az este végén több diákot kiemeltek a tömegből, és öt embert előállítottak, egyet később őrizetbe is vettek.

Az eseményről készült videónk megtekintése felkavaró, karosszékből legfeljebb csak elképzelni lehet, mit élhettek át a jelen lévő 15–18 éves gyerekek, ám közvetlenül az események után többen is nyilatkoztak kollégáinknak az átéltekről. Hogy azoknak milyen hatásuk lehet rájuk és társaikra hosszú és rövid távon, arról Peer Krisztina gyermekpszichológust kérdeztük.

„A mi dolgunk felnőttként az, hogy biztonságot nyújtsunk a következő generációnak, és hogy a gyerekek, fiatalok minden körülmény között biztonságban érezzék magukat. Most éppen ezt a biztonságot vesszük el tőlük” – szögezi le a gyermekpszichológus.

„Az, hogy a saját szemükkel megtapasztalják és a bőrükön érzik az erőszakot, nemcsak elkeserítő és végtelenül szomorú, de maga a bántalmazás – mind fizikai, mind érzelmi értelemben –, amitől éppen megvédeni szeretnénk őket.”

A történteket szerinte érdemes lenne szociálpszichológiai szempontból is megvizsgálni. Annyit tart fontosnak megemlíteni, hogy egy konfliktus eszkalálódásának mindig vannak szintjei, amelyek a környezet számára is egyértelműen érzékelhetők. „Sosem – vagy csak nagyon ritkán – indul azzal valami, hogy minden előzmény nélkül lekeverek neked egy pofont. Egy konfliktushelyzetre erőszakkal, bántalmazással reagálni éretlen viselkedés – pszichológiai értelemben mindenképpen –, és fejlődéslélektani szempontból kifejezetten káros. A bántalmazás ugyanis rövid és hosszú távon érzelmileg megterheli, traumatizálja a bántalmazottat. Lehet, hogy időszakosan jobban lesz, a probléma megoldódni látszik, de búvópatakként elő-előbukkanhat egy nem várt helyzetben, egy olyan környezeti inger hatására, amit összekapcsol a korábbi traumával” – utal a rendőrök túlkapásaira.

Videónkban látható, hogy a rendőri intézkedések több diákban félelmet keltenek. Az egyik lány például így beszél: „150 centi vagyok. Nem akarok megrángatva lenni.” Peer Krisztina szerint ez az esemény egyértelműen szorongást okozhat egy gyerekben, „lehet, hogy meg sem tudják pontosan fogalmazni, mitől érzik a gyomorszorítást. Csak majd érzik minden egyes egyenruhás környezetében. Vagy egy jövőbeni békés tüntetésen.”

Fújd le, aki másképp gondolkodik – az élet iskolája

„Ha a hatalom erőszakkal válaszol egy ilyen érzelmileg megterhelő, kritikus helyzetben, az éppen azt tanítja meg a fiataloknak, hogy ha gondod van, ha konfliktussal találod szembe magad, legyél te is erőszakos, és oldd meg erőből. És az a hatalom, amely ezt teszi gyerekekkel, az vajon mit tanít a társadalom működéséről?”

Peer Krisztina szerint a tüntető fiatalok egészen más értékeket képviselnek, mint a hatalom. Ilyen például a szolidaritás, a mások támogatása, az empátia, az együttműködés, a másik védelme és a másikért való kiállás. Mindezeket nem tankönyvekből lehet megtanulni. Ahogy azt sem, milyen érzés, ha gyerekként könnygázt fújnak a szemedbe.

„Ha én lennék a pedagógusa ezeknek a diákoknak, joggal érezhetném azt, hogy jól végeztem a dolgomat. És szeretném, hogy azok a szülők is büszkék legyenek a gyerekükre, akik most aggódnak, meg vannak ijedve, vagy haragosak akár a gyerekükre, akár a rendszerre, és éppen azon gondolkodnak, hogy kár volt elengedni őket, és többé nem tesznek ilyet.

Nekik azt üzenem, hogy a gyerekük fejlődése a legjobb ütemben zajlik, hiszen egy serdülőnek a dolga a saját identitásának a megtalálása, önmagának a meghatározása, és a konfrontáció annak érdekében, hogy önmagát és a körülötte zajló világot jobban megértse.”

Bátor, érzékeny, okos gyerekeket bántalmazó egyenruhás felnőttek

A pszichológus szerint egy olyan fiatal, aki ennyire komplexen látja az összefüggéseket, aki hosszú távon tud gondolkodni a saját és kortársai jövőjéről, aki képes kiállni és képviselni nemcsak a saját, de mások (jelen esetben ráadásul a felnőttek) érdekeit, az bátor, érzékeny és okos is.

„Van önreflexiója, és képes a közösség érdekeit a saját érdekei elé helyezni – amire sok felnőtt sem képes. Minden tiszteletem ezeké a diákoké, ezeké a kamaszoké, akik azt skandálták, hogy »a könnygáz nem tanít«, és olyan értékeket képviselnek, amelyek elengedhetetlenek egy társadalom megfelelő működéséhez.”

Néhány diák – röviddel az események után – képes volt reflektíven, nyugodtan kommunikálni a történtekről.

„Ez számomra azért megnyugtató, mert azt jelzi, hogy képesek voltak az adott helyzetben felülemelkedni az őket bántalmazó felnőtteken – nem mintha ez lenne az elvárás vagy az adekvát reakció egy serdülőtől –, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy szembehelyezkedjenek azokkal a társadalmi normákkal, amelyeket igazságtalannak éreztek. Ez pedig az erkölcsi gondolkodás legmagasabb szintje.”

A gyermekpszichológus fontosnak tartja, hogy azok a diákok se érezzék rosszul magukat, akik szerettek volna, de nem voltak jelen az eseményeken, a szolidaritást ugyanis nemcsak egy tüntetésen lehet kifejezni, hanem akár mindennap. A közösség ugyanakkor erőt ad: „Ezért is lehet az, hogy egyes diákok a történtek ellenére vissza szeretnének menni vagy csatlakozni szeretnének. Az igazságos világba vetett hitünk nagyon erős, azaz a fiatalokban is megvan a törekvés, hogy a körülöttük lévő világot igazságosnak lássák, és annak is tapasztalják. Egy ideig ilyenkor azt tesszük, hogy a szőnyeg alá söprünk dolgokat, de van egy pont, ahol betelik a pohár, és már nem lehet nem látni mindazt, ami körülvesz bennünket. Persze mindenkinél máskor jön el ez a pont.”

A pedagógusok helyzete mindenesetre közügy, „aminek kapcsán többször megjelent az igazságtalanság érzése. Ezt az igazságtalanságot érzik és ez ellen tiltakoznak most a diákok.”

Egy kamasznak nagy segítség, ha a szüleivel tudja átbeszélni a tüntetés eseményeit

Nemcsak a diákoknak lehet nehéz ez a helyzet, hanem a szüleiknek is. A gyermekpszichológus szerint fontos, hogy akár már a kiskamaszokkal is beszélgessünk az eseményekről: „Ez zajlik most a világban, ez veszi őket körül, erről kell velük beszélgetni. Hiba lenne, ha azt gondolnánk, hogy ha nem beszélünk róla, akkor megóvjuk őket attól, ami éppen történik, akkor majd nem fognak szorongani. Ha nem beszélünk róla, azzal csak a szorongását fogjuk fokozni.”

Egy kamasznak pedig nagy segítség, ha a szüleivel tudja átbeszélni a tüntetés eseményeit – mielőtt másvalaki tolja az arcába a videót. „Egy átlagos 9 éves látott már pornót, egy 14 éves túl van több gore horroron, szóval nincs mitől tartanunk” – vélekedik Peer Krisztina.

És míg a tiltás csak a feszültséget fokozza, az aktivitás – jelen esetben a részvétel –szorongáscsökkentő lehet. „Ezért ha szülőként aggódunk, érdemes inkább elkísérni a gyereket, mintsem nem elengedni, ha menni szeretne.”