10 év és 1300 sütés után bezár az egyik legjobb magyar grillétterem

2022. szeptember 13. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 10 év és 1300 sütés után kénytelen bezárni az egyik leghíresebb magyar grillétterem, a tahitótfalui Őrház & Chill BBQ.

Az étterem Facebook-oldalán tett bejelentés szerint október 31-ig még – egy kivételével – minden hétvégén kinyitnak. A Nyárspolgár blog étteremtörténeti bejegyzése szerint az Őrház eredetileg a 11-es út mellett, a tahitótfalui híd lábánál található Duna-parti réten álló egykori őrház épületében működött (igen, innen a név is), majd ahogy terjedt a fatüzeléses szmókeren sütött húsok híre, a barbecue-étterem 2014-ben átköltözött az egykori Duna Campingbe. Az Őrház konyháját a kezdetektől Jankovics Zoltán viszi, aki óriási tapasztalattal rendelkezik fatüzeléses szmóker kezelésében, illetve az erre építő barbecue konyha irányításában.

Fotó: Őrház Chill & BBQ / Facebook
Fotó: Őrház Chill & BBQ / Facebook

Az étterem nem indokolta a bezárást, amint sikerül elérni őket, megírjuk.

Ahogy az a magyar vendéglátóipar gazdasági helyzetét vizsgáló cikkünkből kiderül, a koronavírus-járványból épp kilábaló szektor egy sor makrogazdasági trend szorításába került:

A szektor Telexnek nyilatkozó szereplői valóságos gasztroapokalipszist vizionálnak; melyre a helyek akár 40-50 százaléka rámehet, és valószínűleg „a spektrum alja és a teteje fog tudni tovább dolgozni”, a csődbe menők többsége a középmezőnybe fog tartozni. A túlélést ráadásul nem csak a minőség és az ár fogja eldönteni, hanem az is, melyik vendéglátóhely mögött áll olyan tulajdonos, aki kellő tartalékkal rendelkezik, és az is, melyik hely tud kilobbizni magának állami segítséget (a Magyar Turisztikai Ügynökség vállaltan a luxus-felső kategóriás éttermeket támogatja).

Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Flesch Tamás úgy véli, hogy rezsiköltségek elszabadulásának pusztítóbb a hatása a turizmusban és a vendéglátásban, mint amilyen károkat a Covid idején kellett ennek a szektornak elszenvednie, ugyanis a válságnak „fundamentális oka van”, ami a költségek olyan mértékű elszállását eredményezte, hogy ezt semmilyen észszerű kiadáscsökkentéssel nem tudják ellensúlyozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!