Szállodaszövetségi elnök: Nagyobb a baj, mint a Covid idején volt

2022. szeptember 6. – 06:15

Másolás

Vágólapra másolva

A rezsiköltségek elszabadulásának pusztítóbb a hatása a turizmusban és a vendéglátásban, mint amilyen károkat a Covid idején kellett ennek a szektornak elszenvednie. Erről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Flesch Tamás beszélt az ATV-n. A mostani válságnak ugyanis fundamentális oka van, ami a költségek olyan mértékű elszállását eredményezte, hogy ezt semmilyen észszerű kiadáscsökkentéssel nem tudják ellensúlyozni.

A szállodák energiakiadása az elmúlt hónapokban megugrott, Flesch Tamás elmondta: az áramnál tízszeres, a gáznál nyolcszoros szorzóval szembesültek néhányan. Példaként említette, hogy van egy 150 szobás vidéki wellness-szálloda, amelynek rezsiköltsége eddigi havi 12-15 millió forint volt, „az most 100 millió lesz havonta (…) ezek nem kigazdálkodható számok”. Ráadásul most már szállodák is jutottak el oda, hogy gázra nem is kapnak ajánlatot az energiakereskedőktől, így ezek a cégek majd vagy kapnak, vagy nem kapnak gázt, és ha kapnak is, a mindenkori piaci áron, ami „arra tippelek, még több lesz”.

Hogy miért rosszabb a mostani helyzet, mint a Covid miatti zárások idején, arra két okot mondott: egyfelől szerinte akkor mindenki számíthatott rá, hogy „záros határidőn belül” lesz oltóanyag, másfelől a mostani infláció és energiaválság nemcsak egy-egy ágazatot sújt, hanem az egész országot, így biztosan csökkenni fog azok száma, akik el tudnak menni szállodába, étterembe.

Flesch szerint a helyzetet tovább rontja, hogy két év Covid után az ágazatban már nem maradtak tartalékok, „nincs több pénz elégetnivaló”. Ezért szerinte bezárási hullám jöhet, „inkább gyorsan bezár” az a vállalkozó, aki nem mer vagy tud kockáztatni. Flesch szerint abból a 300-350 ezer emberből, aki a turizmusban és a vendéglátásban dolgozik Magyarországon, sokan elveszíthetik a munkájukat, akár 20-25 százalékuk is állástalanná válhat.

„Nem mi leszünk az első, akik felé mentőövet fog dobni a kormány” – mondta arra a kérdésre, hogy a szektor (amely a Covid idején kapott állami segítséget) most számíthat-e bármiféle támogatásra. Vannak a kormánynál javaslataik, hogy hogyan lehetne segíteni az ágazaton – például hogy a lekötött gázt, ha nem használják fel, akkor ne kelljen kifizetni –, de egyelőre nem látni a szándékot arra, hogy segítsenek rajtuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!