Véget ért a Telex bullyingsorozata: megrázó jelenség, de bárki tehet a megelőzésért

Beszédes, hogy hatrészes sorozatunk minden megjelenő része után nagyon sok levelet kaptunk; olvasóktól, egyesületektől, alapítványoktól, a témával foglalkozó szak- és magánemberektől. Megrázó történetek érkeztek leköpött, megvert, lelkileg és fizikailag bántalmazott gyerekekről, öngyilkossági kísérletekről. Meglepő módon az olvasói reakciók első mondata sokszor a következő volt:

„Köszi, hogy leírhattam!”

Mi pedig olvasóink őszinteségét köszönjük! A történetek többsége korábbi élményekből, mai fiatal, középkorú felnőttektől származik; pedagógusok, illetve szülők elvétve írtak nekünk. A levelekben közös, hogy

• többnyire általános iskolai vagy középiskolai bullyingról számolnak be;
• több esetben nem léptek közbe a tanárok, vagy ha közbeléptek, egy idő után felhagytak ezzel, nem védték tovább az áldozatot, máskor pedig ők maguk is elkövetők voltak: csúfolták, bántották a gyereket;
• gyakrabban áldozatok az átlagtól eltérő, sérülékenyebb gyerekek;
• többeket közülük otthon is bántalmaztak.

A történeteket ebben a cikkünkben elolvashatják (ez pedig a bevezető cikkünk); most csak három esetet emelünk ki, amelyek jól szemléltetik a bullying valamely ismétlődő jellemzőjét:

„Azok az osztálytársaim is kezdtek tőlem távolodni, akiknek nem volt semmi előítéletük velem szemben, mert tudták, hogy ha megvédtek volna engem, akkor nekik is ugyanolyan megkülönböztetésben lett volna részük, mint nekem. A tanáraim egy idő után már tétlenül nézték, hogy mi történt velem, mert egyszerűen beleuntak abba, hogy megvédjenek.”

„Az általános iskolás éveim nagyon mély nyomot hagytak bennem, hisz otthon mindig büntetésben voltam, mivel a szüleim úgy tudták hogy én vagyok a bully és a neveletlen gyerek, az iskolában pedig én voltam majdnem minden tanár és diák bokszzsákja. Bármilyen szomorú és hihetetlen mai fejjel belegondolni, 14 éves korom előtt legalább hétszer próbáltam véget vetni az életemnek. Idővel abbahagytam a tanulást, és utána képtelen voltam leülni és készülni, illetve egy azóta is nagyon erős testképzavarom van, hiába fogytam le azóta, mindig kövérnek látom, és mindig semmirekellőnek érzem magam.”

És itt a harmadik levélrészlet, amiből kitűnik, hogy a gyerekek – a felnőttek számára sokszor érthetetlen módon – miért nem kérnek segítséget:

„Segítséget senki nem kért a tanároktól, mert az gyengeségnek tűnt volna, és újabb gúnyolódási alapnak számított volna, de így is tudtak róla. Amikor időnként a fülük hallatára hangzottak el a sértések, akkor se nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel. (»Hagyd rá, csak irigy«, »Engedd el a füled mellett«, »Legyél te az okosabb«, stb.) Annyiból megértem, hogy a leginkább »égedelem« gyerekek őket sem tisztelték, a szép szó meg a beírás őket már egyáltalán nem hatotta meg, más eszköze meg egy tanárnak nincs túl sok. Valószínűleg úgy voltak vele, hogy az agresszorokat úgysem tudják egyedül leszoktatni erről a viselkedésről, egyszerűbb volt az áldozatokat meggyőzni, hogy meg kell tanulniuk lepergetni magukról ezeket az »ugratásokat«, mert hát »azért nem kell túlreagálni«, »ilyen mindenhol van«, ez »természetes velejárója« a (gyerek)közösségek hétköznapjainak.”

Miért is olyan veszélyes, ha felüti a fejét a bullying?

Fontos leszögezni, hogy a bullying nem a gyerekközösségek hétköznapjainak „természetes velejárója”, ez csak az egyszerű, törvényszerűen megjelenő konfliktusokra igaz. Érdemes persze tudni, mi micsoda: a bullying kifejezést általában az olyan rendszeresen visszatérő verbális vagy tettleges erőszakra használják, ami a kortárs gyerekcsoportokban a gyerekek között jelenik meg. A legjellemzőbb eszközök a megalázás, a csúfolódás, a kiközösítés, a fizikai erőszak. Az ismétlődés a bullying fogalmának mindig fontos eleme volt, ám az internetes bántalmazás vagy más néven cyberbullying elterjedése hozta magával az ismétlődés kritériumának hígulását: ma már egyetlen megalázó esemény is minősülhet bullyingnak.

Egy bullyinghelyzetben többnyire három szereplőtípus fordul elő: az elkövető, az áldozat és a passzív szemlélő(k). A kutatások szerint egyik szereplő sem érzi jól magát a szerepében, különböző mértékben, de mindenki szenved.

Dr. Jármi Éva pszichológussal, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusával, a bullying egyik legnagyobb hazai szakemberével órákon át beszélgettünk a kortárs közösségi zaklatás természetéről, a vele készült interjúnkat itt tudja elolvasni. Emeljünk ki három témát innen is:

• a bullying egyik legfőbb motivációja a státuszszerzés a bully, azaz a bántalmazó részéről. Kulcsszó pedig az erőfölény, ami nagyon sokfajta lehet, így lehet létszámfölényből fakadó is. Van, amikor teljesen egyértelmű, ki a bully, azaz a bántalmazó, és az ő fölénye lehet egyszerű testi fölény is, de olyan is van, amikor például egy menő státuszú lány kezd ki egy újonnan érkező lányt, akinek nincs még státusza a csoportban;
• hogy kiből lesz bully vagy áldozat, sok mindenen múlhat, nem kizárólagosan, de meghatározó a gyerek lelki beállítottsága, a család, az óvoda vagy iskola és az adott ország társadalmi normája is;
• az óvodai bullying az iskolai előképe, de a gyerekek fejlettségi szintje miatt még teljesen más. Megjelenik a csúfolás, kirekesztés, az a fajta barátságrombolás, amikor valaki azt mondja a másiknak, hogy „te nem barátkozhatsz vele, mert akkor én nem leszek veled jóban”. Kevésbé jellemző, hogy egy gyereknek egyetlen kipécézett áldozata lenne, plusz sokkal stabilabb a bántalmazó szerepe, akinek a cselekedete több gyerekre irányul. Hatalmas probléma, ha valaki rászokik erre az óvodában, mert továbbviszi magával a stratégiát.

Szívesen idemásolnánk a teljes interjút, mi is sokat tanultunk belőle, ajánljuk mindenkinek.

Ha átterjed a netre, a zaklatás folyamatossá válik

Viszonylag újabb terület a bullying történetében az online térben zajló kortárs bántalmazás, más néven cyberbullying. Nehezebben megfogható, mint az iskolai bántalmazás, és rengeteg arca van a chatroomos beszólogatástól az állandó kéretlen Messenger-üzeneteken és hate page-eken át egy másik ember fotóinak vagy akár szexuális elemeket tartalmazó videóinak illegális felhasználásáig. Leggyakrabban nem önmagában álló jelenség, hanem a hagyományos iskolai zaklatás folytatása. A hatása gyakran rombolóbb, mint a hagyományos bullyingé, de ha felbukkan, könnyebb rendőrségi ügyet indítani belőle. Az erről szóló cikkünkből is három elemet ragadunk ki:

• aggasztó a szakemberek tapasztalata: a cyberbullying attól a pillanattól kezdve jelen lehet egy gyerek életében, amint elkezd önállóan okoseszközöket használni és fellép a közösségi oldalakra; ez az időpont pedig egyre csúszik le az alsó tagozat felé. Mindezek fényében nem meglepő, hogy világszerte nagyjából minden harmadik-ötödik gyerek találkozott már kortárs online zaklatással;
• mivel itt a zaklatás közvetlen hatása nem látható és hallható, nehezebben kapcsol be az empátia az elkövetőknél és a szemlélőknél. Sőt, Szlankó Viola pszichológus, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője ebben jelöli meg a cyberbullying egyik legnagyobb veszélyét: „Míg régen a bántalmazás megszűnt, amint a gyerek kilépett az iskolából, most online formában otthon folytatódik tovább, így az áldozat egy percre sem menekülhet. Még akkor sem, ha kibírja valahogy és nem kapcsolja be a telefonját. A tudat akkor is nyomasztja, hogy az osztálytársai eközben a neten éppen röhögnek rajta vagy gúnyolják.”;
• a tiltás nem megoldás, mivel a gyerekek igazi büntetésként élik meg, ha nem vehetnek részt az online közösségi életben. Az egyik legfontosabb megelőzés a szakemberek szerint az lenne, ha a gyerekek a korhatári szabályozásokat valóban betartva lépnének fel a közösségi oldalakra. Ez pedig a szülők kompetenciája.

Vannak megoldások

A bullying megelőzésére egy előre kidolgozott stratégiára lenne szükség, ám Magyarországon nincs minden intézményre érvényes bullyingprotokoll. Eközben Svédországban, Finnországban és még Romániában is törvényi előírás, hogy az iskoláknak kell hogy legyen gyermekvédelmi szabályzatuk, amelynek része a bullyinghelyzetek kezelésére vonatkozó eljárásrend is. Léteznek olyan magyar iskolák, amelyek kialakítottak saját protokollt, de ez az ő döntésük. Segítség lehet például, ha egy intézmény csatlakozik a Békés Iskolák programhoz, amely a klasszikus, régimódi fegyelmező módszer helyett kínál garantáltan működő alternatívát.

A Békés Iskolákban olyan iskolai légkört szeretnének megteremteni, amelyben a gyerekek maguk ismerik fel, ha környezetükben valaki bántalmazóvá vagy áldozattá válik, és nem hagyják, hogy a bántalmazás megismétlődjön. Közérthetően megfogalmazva: ha a gyerekek tudatosak, és nem tartják menőnek a szekálást, a bántalmazó azt fogja érezni, hogy a viselkedéséért nem kap jutalmat a közösségtől, és leáll, hiszen nem éri el a célját. Megnéztük, hogyan működik mindez Zuglóban, egy lakótelepekkel övezett általános iskolában. Az erről szóló cikkünket itt tudja elolvasni.

Mit tehet még a szülő és az iskola?

• A fő cél a kicsiknél és a nagyoknál is az, hogy az antibullying, azaz a bántalmazásellenes normákat erősítsük, hogy a gyerekek azonosuljanak azzal a gondolattal, hogy senki, aki kicsit is más, nem érdemli meg, hogy bántsák – mondta erről Jármi Éva.
• „Nem arra érdemes a gyerekeinket biztatni, hogy álljanak ki a bántalmazóval szemben – akire adott esetben fizikai erőfölény is jellemző –, hanem hogy álljanak a bántalmazott mellé, őt támogassák. Így az áldozat nem marad egyedül, ők pedig nem lesznek többé passzív fenntartói ennek a rendszernek, és képesek lesznek a csoport pozitív értékeit szem előtt tartva, együtt időt tölteni” – írta sorozatunk zárócikkében Peer Krisztina gyermekpszichológus, meseterapeuta. Praxisából annyi hasznos tanácsot hoz a jelenség minden érintettje, de főleg a szülők számára, hogy lehetetlen kiemelni bármit, érdemes inkább ráklikkelni a cikkre és elmélyedni benne.
• Az iskolának is cselekednie kell, például fokozni a tanári felügyeletet azokon a helyeken és időszakokban, ahol és amikor a bántalmazás történik. Ha az tart össze egy osztályt, hogy egy gyerek szenved, a többi röhög, le kell cserélni a bullyingot másra: érdemes olyan tevékenységet nyújtani az osztálynak, ami kielégíti a bántalmazást életre hívó szükségletet. „A bullying akkor tud fennmaradni, ha a fennmaradása a csoport érdekeit szolgálja” – mondja ezt már Jármi Éva.

Az is kiderült, hogy a témát nemcsak olvasóink és a cikksorozat szerzői, hanem a bullyinggal foglalkozó szervezetek és a szakemberek is fontosnak tartják. Tőlük idézünk zárásképp:

Vaskuti Gergő pszichológus és kriminológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának egyik szakmai vezetője

„Miért fontos, hogy minél nagyon közönség előtt foglalkozzunk a bullying témával?
A rövid válasz az, hogy azért, mert fontos téma – jelen van, meghatározó a gyerekek életében. A hosszabb válasz az, hogy azért, mert a bullying soha nem két ember, bántalmazó és bántalmazott ügye – az egész közösség érintett benne. […]

Azt szoktuk mondani, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu szükséges. A gyerekek védelme akkor a legmagasabb szintű, ha a közösség tagjai egyrészt felismerik a bántalmazás jeleit. Másrészt tisztában vannak azzal, hogy – szakemberként vagy magánszemélyként – mit tudnak tenni. Az elmúlt másfél évben kiemelten foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mit tekintenek az emberek a gyerekek védelmével kapcsolatban saját feladatuknak, felelősségüknek, és hogyan lehet ezt a felelősségérzetet növelni, illetve hogyan lehet javítani az együttműködést a »falu« tagjai között. Itt található az erre irányuló projektünkkel kapcsolatban minden hasznos információt, beszámolót.”

Gurin Eszter és Varga Szilvia Edit, a Közép-Európai Mediációs Intézet akkreditált pedagógusképzésének oktatói, mediátorok

„Még kevesen ismerik a mediációt, ezért mind írásban, mind szóban sokszor keveredik a mediTáció és a mediáció fogalmat. […]

Pedagógusokat oktatva azt tapasztaljuk, hogy egyértelműen van igényük arra, hogy keressék az új lehetőségeket, eszközöket, viszont nehéz lépniük addig, amíg a közvélekedés bagatellizálja a bullying témakörét, és kellő hangsúly hiányában az eszközt adó képzésekre nincs elegendő költségkeret az intézményeknél. Azonban nemcsak a pedagógusok szerepe fontos ebben a témában, hanem a szülők és gyerekek érzékenyítése is, azaz például az alapfogalmak tisztázása, tudatosítása, különbségtétel bántalmazás, zaklatás, konfliktus, vita, csúfolódás között. Így hagyhatjuk magunk mögött azt a vélekedést, hogy nem nagy dolog, ha »heccelnek« valakit az iskolában, hisz ezen mindenki átesik gyerekkorában. […] A helyzet kezelésére pedig hatékony és békés módszer az iskolai mediáció (közvetítés), amelynek alkalmazására már a jogszabályi keret is lehetőséget ad: kérheti mind az iskola, mind a szülő a fegyelmi esetek mediáció általi békés rendezését.”

Dudits Luca – Háttér Társaság

„Az iskolai zaklatás nem egy vákuumban létező jelenség: nem elválasztható olyan társadalmi jelenségektől, mint az előítéletesség, illetve az emberek különbözőségéhez való viszonyunk. Az előítéletes alapú iskolai zaklatás áldozatai nagyobb arányban hiányoznak órákról, kerülik az iskolát vagy egyéb társas tevékenységeket; ezáltal gyakran gyengül a tanulmányi eredményük vagy akár ki is maradnak az oktatásból, a lelki egészségük pedig romlik az elszigetelődés és a bullying miatt. […]

Azzal, hogy nyilvánosan folytatunk párbeszédet az iskolai zaklatásról, felhívjuk a felnőttek és a fiatalok figyelmét a jelenségre, a megelőzés, a felismerés és a kezelés eszközeire. Így biztonságosabb teret tudunk teremteni az iskolákban, ahol mindenki önmaga lehet, és a fiatalok később is kiegyensúlyozott tagjai lehetnek közösségeiknek.”

Dr. Dóczi-Vámos Gabriella és Petrányi Nóra – KÖZünk van hozzá?!

„Azzal, hogy beszélünk, olvasunk, írunk, gondolkodunk róla, […] az áldozatoknak azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, van hova fordulniuk, jelezhetnek, meg fogják őket hallgatni, segíteni fognak. A bántalmazóknak pedig azt, hogy »figyelünk«, hogy egyre többen ismerik ezt a jelenséget, szeretnének tenni és tesznek is az elnyomó viselkedés ellen. […]

A programjainkra járó szülők visszajelzései és helyzetkezelései alapján azt tapasztaljuk, hogy miután tanulnak az iskolai bullyingról, megismerik a természetét, a dinamikáját, a szereplők rendszerét, magabiztosabban tudnak a gyerekeik mögé állni, higgadtabban és nyugodtabban tudják segíteni őket. […] Sok pedagógus is jár hozzánk, ők is hasonlóan szomjaznak a bullying megelőzésével és a helyzetek kezelésével kapcsolatos tudásra, […] szeretnének tenni ellene.”

Dr. Pongó Tamás egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

„A bullying és cyberbullying egy olyan jelenség, amelynek fő célja a dominancia megszerzése és megtartása egy közösségben. Ez egy természetes ösztön, így azt nem eltüntetni kell, hanem a helyes irányba terelni. Ehhez azonban szükséges a téma interdiszciplináris megközelítése, hiszen önmagában a pszichológia, pedagógia vagy éppen a jogtudomány nem tud hatékonyan beavatkozni. E területek egymásra épülve, egymással kölcsönhatásban működve képesek csak felvenni a harcot a bullying és cyberbullying egyes formáival. Ebből kifolyólag nagyon jó érzés megtapasztalni az elmúlt évek fejlődését, hiszen hét-nyolc évvel ezelőtt még szinte alig, napjainkban pedig széles körben ismert, hogy ez a jelenség létezik, és foglalkoznunk kell vele.”