Bullying: nem gonosz a gyerek, csak rossz stratégiát választott

2022. június 22. – 11:01

frissítve

Bullying: nem gonosz a gyerek, csak rossz stratégiát választott
Illusztráció: Kiss Lou / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Iskolatársak szekálnak egy másik gyereket, csúfolják, netán időnként meg is verik. Ha valaki ilyen viselkedéssel vagy hasonlóval találkozik, egészen biztos, hogy iskolai kortárs bántalmazással van dolga, ami a kutatások szerint legalább minden tizedik gyereket érint Magyarországon. A fogalmat dr. Jármi Évával, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusával jártuk alaposan körül, aki az óvodáskortól a középiskoláig terjedő bullying hazai kutatója, antibullying programok megalkotója. Szó esik megelőzésről, „nem leszek a barátod” óvodásokról, kirekesztett iskolásokról, a szülők és a tanárok reakcióiról és arról, hogy többnyire miért nem szűnik meg a bullying pusztán a bántalmazó megbüntetésével vagy az áldozat távozásával.

Tíz évvel ezelőtt még alig ismerte valaki Magyarországon a bullying* kifejezést, most pedig már nemcsak a szakemberek körében ismert fogalom, hanem a közbeszédben is megjelent. Mi történt?

Jármi Éva: Felzárkózás. 2009 környékén volt itthon néhány tanárverős botrány, amit videóra vettek, ez tette ismertebbé az iskolai agressziót. Aztán egy-két évtizedes késéssel hozzánk is megérkezett a bullying mint fogalom. Ha tanárkonferenciákon megkérdezem, tudják-e, mit jelent ez a szó, ma már a jelenlévők fele felteszi a kezét.

Sokféleképp definiálják Európában a bullyingot, közös jellemző, hogy az olyan rendszeresen visszatérő verbális vagy tettleges erőszak leírására használják, ami a kortárs gyerekcsoportokban a gyerekek között jelenik meg. A legjellemzőbb eszközök a megalázás, a csúfolódás, a kiközösítés, a fizikai erőszak. Az ismétlődés a bullying fogalmának eddig mindig fontos eleme volt, ám mintha az utóbbi években ez változna.

Az internetes bántalmazás vagy más néven cyberbullying (erről majd egy következő cikkünkben írunk részletesen) elterjedése hozta magával az ismétlődés kritériumának hígulását: már egyetlen megalázó esemény is minősülhet bullyingnak. Például ha valakiről csak egy darab megalázó videót töltenek fel a netre, a következményei olyanok, mintha ezerszer megtörtént volna. A kulcsszó egyébként itt az erőfölény, ami nagyon sokfajta lehet, így lehet létszámfölényből fakadó is. Van, amikor teljesen egyértelmű, ki a bully, azaz a bántalmazó, és az ő fölénye lehet egyszerű testi fölény is, de olyan is van, amikor egy menő státuszú lány kezd ki egy újonnan érkező lányt, akinek nincs még státusza a csoportban.

A fogalom tisztázása körül fontos, hogy amíg a vitákat és a konfliktusokat a szociális fejlődés hasznos elemének tekintik, addig a bullyingról úgy tartják, hogy semmilyen tanulási jellemzővel nem bír, és kifejezetten káros. Miért?

Nincs közösség és társas együttélés konfliktusok nélkül. Ha közösségben kialakult konfliktusokat sikerül a kapcsolat sérülése nélkül jól rendezni, az kifejezetten megerősíti a kapcsolatot és a közösséget, így szolgálja a fejlődést. A bullying a gyerekközösségeknek nem természetes és szükségszerű velejárója. Az persze lehet jó élménye a közösségnek, ha sikerült megállítani a bullyingot, de azért a szégyenfolt megmarad.

„Senki, aki kicsit is más, nem érdemli meg, hogy bántsák”

Már az óvodákban is megjelenik a bullying, ám itthon ez kevésbé hangsúlyos terület.

A nemzetközi bullyingkonferenciákon is kisebb szekció az óvoda. 2015-ben írtak ki egy EU-s pályázatot, ami az óvodáskori bullying megelőzésére szolgált – csak ott a „megfélemlítés” szót használták. Meglepő volt az intézményvezetők és szakemberek reakciója, akik csodálkozva kérdeztek vissza, hogy micsoda? Óvodában? Ilyen? Az tény, hogy az óvodában a gyerekek korlátozott kognitív fejlettségi szintje okán a bullying nem tud annyira kiforrottá válni, mint az iskolában.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Mik a fő eltérések?

Úgy szoktunk fogalmazni, hogy az óvodai bullying az iskolai előképe, ahol megjelenik a csúfolás, kirekesztés, az a fajta barátságrombolás, amikor valaki azt mondja a másiknak, hogy „te nem barátkozhatsz vele, mert akkor én nem leszek veled jóban”. Kevésbé jellemző, hogy egy gyereknek egyetlen kipécézett áldozata lenne, plusz sokkal stabilabb a bántalmazó szerepe, akinek a cselekedete több gyerekre irányul.

Az viszont nagyon nagy probléma, ha valaki rászokik erre az óvodában, mert továbbviszi a stratégiát: ha a bullying felemel engem a gyerekközösségben és nagy befolyású taggá tesz, akkor megőrzöm ezt a tudást a jövőre nézve.

Ebből is látszik, mekkora szerepük van az óvónőknek. Kollégáival nekik készített egy NyugiOvi nevű bántalmazást megelőző programot. Milyen jelekre kell egy óvodapedagógusnak felfigyelnie, és hogyan érdemes reagálnia?

A felnőtt reakciója a legfontosabb, hogy az óvodás lássa, hogy nem sikeres a stratégiája. A fő célunk a kicsiknél és a nagyoknál is az, hogy az antibullying, azaz a bántalmazásellenes normákat erősítsük, hogy a gyerekek azonosuljanak azzal a gondolattal, hogy senki, aki kicsit is más, nem érdemli meg, hogy bántsák. Erősítsük azt a normát az óvodában, hogy a gyengék kapcsán az az elvárás, hogy megvédjük, segítsük őket. Mindez a nem fizikai agresszióra is igaz: a szóbeli bántás néha súlyosabb, mint a verekedés.

Hogyan lehet ilyen korai életkorban eldönteni, hogy egy kisgyerek viselkedését bullying vagy inkább fejlődési zavar, netán valamilyen sajátos nevelési igényből fakadó jellemző okozza?

Az ovis programunk készítésekor – amiről mindig szoktam hangsúlyozni, hogy ez nem terápiás, hanem prevenciós módszer – nagyon figyeltünk arra, hogy azt, ha valaki státuszszerzés céljából viselkedik bullyként (azaz bántalmazóként) ne mossák össze azzal az esettel, amikor egy fejlődési eltérés nyilvánul meg nála így. Ha egy gyerek idegrendszeri eltérés miatt ilyen, vagy mert családon belül éri bántalmazás, az nála nem egy döntés: az ilyen gyereknek terápiás megsegítésre van szüksége. A NyugiOvi program abban tud ilyenkor segíteni, hogy az adott gyerek viselkedése ne terjedjen el, ne vegye át normaként a többi gyerek.

„A bántalmazás sajátossága, hogy könnyű elrejteni a felnőttek szeme elől – ezt már az óvodások is tudják” – mondta korábban egy interjúban. Ennyire nehéz felismerni a bullyingot? Rafináltak a gyerekek, vagy ez a bullying természetéből fakad?

Végeztünk egy kutatást, amiből szépen kiderült, hogy a pedagógusok szinte csak a fizikai agresszió előfordulását észlelik, így azt tudják a legjobban kezelni; míg a szóbeli és a kapcsolati agressziót (kapcsolati bántalmazás például a kirekesztés és kiközösítés, a másik személyének az elutasítása, a barátság rombolása, a másik figyelmen kívül hagyása) sokkal kevésbé.

Mindig nagy a meglepetés, amikor a szülőket megkérdezzük, mit tapasztalnak, melyik típusú agresszióból van több egy óvodai vagy iskolai gyerekcsoportban. A fizikai agressziót jelentősen alá szokták becsülni, sokszor nem is tudnak róla, miközben a verbális agresszió arányát magasabbra teszik. A kapcsolatai agresszió megítélésében van a legnagyobb eltérés a pedagóguscsoport és a szülői csoport észlelése között. További kutatásainkból világossá vált, hogy a gyerekek azokat a sérelmeket mondják el otthon, amelyekre nem kaptak feloldozást az iskolában vagy az óvodában.

Például?

Hogy ki kinek mit mondott, hogy ki nem vette be a játékba, hasonlók. Nemzetközi kutatásokból az is kiderült, hogy még akkor is alig lehet észlelni a bullyingot, ha olyan megfigyelőket tesznek be a terepre, akik kifejezetten a kapcsolati és a verbális bántalmazást figyelik. A megbízható megfigyelés egyetlen módja, ha mikroportot szerelnek a gyerekekre. Ezekből a mikroportos kutatásokból tudjuk, hogy valóban sokkal több ilyen helyzet van. Mindezek miatt nem is várható el az óvónőktől vagy a tanároktól, hogy az ilyen agressziókat észleljék.

„Ha egy lányt elszigetelnek és kirekesztenek, nagyon meg tud rendülni az önértékelése”

Egyes nézetek szerint az iskolai bullying nem bizonyos elkövető- és áldozatszemélyiségjegyekre vezethető vissza, hanem az óvodai vagy iskolai légkörre. Léteznek bármelyik szerepre hajlamosító személyiségjegyek?

A korai kutatási irányok – amikor azt nézték, milyenek a tipikus elkövetőjegyek, milyenek a tipikus áldozatjegyek, milyen a tipikus családjuk – elég sikertelenek voltak. A legtöbb komplex jelenséget nem lehet egy dologra visszavezetni és a bullying is ilyen. Vannak persze egyéni szintű és családi rizikók, vannak az intézményi közösségekből érkező rizikók, és vannak a nagy közösségi, az össztársadalom működéséből fakadó rizikók, amelyek megnövelik a bullying kialakulásának esélyét. A legfontosabb persze a csoport, amelyben a bullying megtörténik.

Gondolom, a család szerepe azért meghatározó.

Azok a gyerekek, akik a családjukban nem kapják meg a biztonságos kötődést, az érzést, hogy szuperfontosak és szeretetreméltók, máshonnan próbálják beszerezni. És ez már óvodáskorban is megvan: több elkeseredett óvónővel is találkoztunk, akik mondták, hogy nem értik: egyes gyerekek nem az óvónőnél akarnak bevágódni, hanem a kortársaiknál.

Nem volt ez így mindig?

Nem, a kortárs orientáció megerősödése új jelenség. Gordon Neufeld és Máté Gábor pszichiáterek Kanadában kutatták ezt a témát, és arra jutottak, hogy felborult a régi rend, a gyerekek egyre gyengébben kötődnek a felnőttekhez, a felnőtt már nem is mindig domináns a gyerekhez képest, így viszont nem nyújt a gyereknek kellő biztonságot (a kutatók könyvet is írtak az eredményeikről). Mi befolyásolhatja ezt? A nevelési elvekben történt változások, vagy amikor rendszeresen nem együtt tölti a család a szabadidőt, vagy amikor korán megjelenik egy gyerek az interneten, ahonnan hiányzik a felnőttektől származó irányelv és „félkész gyerekek nevelik egymást”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Van a nemek között eltérés a bullying megélésében?

Főleg a lányok önértékelésének erős építőköve, hogy egy közösségben milyen üzenetet kapnak, hogy okék-e, vagy sem. Ha egy lányt elszigetelnek és kirekesztenek, nagyon meg tud rendülni az önértékelése. A fiúk önértékelése ezzel szemben elsősorban azon alapul, hogy mennyire ügyesek, erősek, okosak, kompetensek.

Milyen hatással lehet egy gyerekre a hosszan elhúzódó kortársi bántalmazás? Milyen károkat szenvedhet el ilyenkor?

Sok elhúzódó, akár az iskolai éveken átívelő esetet lehet látni. Az önértékelése biztosan megsínyli: elkezd magáról rosszakat gondolni, és innen elmehet a teljesítményromlás, az önsértés, a depresszió és akár az öngyilkosság irányába is. Országosan ismertté vált egy 16 éves vajai gimnazista fiú esete, aki tavaly ősszel az osztálytársai zaklatásának hatására lett öngyilkos. Az is jellemző, hogy az áldozat kezd elszigetelődni, a kortársairól is rosszakat gondolni, és nemcsak arról, aki bántja, hanem arról is, aki nem áll ki mellette.

Mikor szokott eljönni az a pillanat, amikor egy gyerek segítséget kér vagy máshogy jelzi, hogy baj van?

Sok mindenen múlhat, hogy az áldozatok mennyire kérnek segítséget. Ha valaki amúgy is könnyen kér, nem szokott elfajulni a dolog. Azért szoktak gyerekek tartósan benne maradni a helyzetben, mert nem beszélnek róla; mert szégyenkeznek, azt gondolják, hogy megérdemlik, vagy mert félnek, hogy a felnőttek árulkodósnak, a gyerekek árulónak fogják tartani. Vagy nincs bizalmuk a felnőttekben, és úgy gondolják, hogy úgysem fogják megvédeni őket. Vagy mert nem akarnak csalódást okozni a szüleiknek.

Egy bullying helyzetben többnyire három szereplőtípus fordul elő: az elkövető, az áldozat és a passzív szemlélő(k). A kutatások szerint egyikük sem érzi jól magát a szerepében. A passzív szemlélőnek van a legkevesebb vesztenivalója, általában mégsem avatkozik közbe vagy jelzi az agressziót a felnőtteknek. Miért?

A szemlélőknek nagyon hasonló okaik vannak, mint az áldozatnak. Általában félnek attól, hogy valami rossz történik velük, ha beavatkoznak. Ha az iskola nem teszi egyértelművé, hogy ilyen helyzetben azt várja el, hogy szóljanak, akkor nem fognak szólni.

Erre lenne jó egy előre kidolgozott stratégia. Magyarországon nincs mindenkire érvényes bullyingprotokoll. Eközben Svédországban, Finnországban és még Romániában is törvényi előírás, hogy az iskoláknak kell hogy legyen gyermekvédelmi szabályzatuk, aminek része a bullyinghelyzetek kezelésére vonatkozó eljárásrend is. Van bármilyen szabályozás vagy ajánlás itthon?

Nincs, pedig szükség lenne rá. Sok országban külön szabályozás vonatkozik az iskolai és a cyberbullyingra is. Léteznek olyan magyar iskolák, amelyeknek van saját protokolljuk, de ez az ő döntésük.

A magániskoláknál egyre nagyobb szülői elvárás, hogy az iskola tartsa kézben ezt a területet is, és ezért egyre inkább gondoskodnak is erről. Az egyházi iskolák is kezdenek felzárkózni, és szerencsére egyre több az olyan állami iskola is, amelyek szeretnék azt közvetíteni magukról, hogy bullyingmentesek.

„A bullying akkor tud fennmaradni, ha a fennmaradása a csoport érdekeit szolgálja”

A skandináv példák szerint nem az a megoldás, ha a közösségből kiemelik a bántalmazót és a Magyarországon is elérhető Békés Iskolák-program sem erre alapoz. Milyenek hát a jó megoldások?

Van olyan helyzet, amikor a bántalmazó távozásával tényleg megszűnik a bántalmazás, de az esetek nagyobb százalékában előbb-utóbb kitermelődik egy újabb bántalmazó. Ugyanígy: ha az áldozatot viszik el az osztályból, gyakran elég gyorsan akad egy új áldozat. Hogy mi a megoldás? A közösséget kell mozgósítani abba az irányba, hogy védjék meg tartósan az áldozatot. Az iskolának is cselekednie kell, például fokozni a tanári felügyeletet azokon a helyeken és időszakokban, ahol és amikor a bántalmazás történik. Ha az tart össze egy osztályt, hogy egy gyerek szenved, a többi röhög, le kell cserélni a bullyingot másra: érdemes olyan tevékenységet nyújtani az osztálynak, ami kielégíti a bántalmazást életre hívó szükségletet. A bullying akkor tud fennmaradni, ha a fennmaradása a csoport érdekeit szolgálja.

A bullying elharapódzása szempontjából problémásak lehetnek olyan alternatív pedagógiák, amelyek azt mondják, hogy jobb, ha a tanárok nem avatkoznak bele a gyerekek közti konfliktusokba, oldják meg a gyerekek egymás között.

Több alternatív iskoláról tudok, amelynek van bullyingprotokollja, csak esetleg más kifejezést használnak, mint amilyen például a zsarnokoskodás. Volt olyan, hogy az iskolával közösen szépen megtaláltuk az ilyen esetek úgynevezett nonkonfrontatív rendezési formáját, ami hatékony és illeszkedik az adott pedagógiához is. Van feldolgozás az áldozattal, a bullyt pedig több gyerekkel együtt úgy vonják be a tanárok, hogy „figyeljetek, van X, aki nagyon szenved, mert bántják, titeket pedig arra kérünk, hogy segítsetek neki”. Közben nem nevezik meg az elkövetőt, pedig ott van közöttük.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Hatékony?

Finnországban az ehhez hasonló nonkonfontatív és a konfrontatív esetkezelés párhuzamosan fut, minden iskola eldöntheti, melyiket szeretné alkalmazni. Magyarországon szinte csak a konfrontatívat használjuk, azért, mert a hazai intézményrendszertől idegen a nonkonfrontatív esetkezelés. Egyébként minden adat azt mutatja, hogy teljesen mindegy, melyiket használod, mindkettő ugyanolyan hatékony, a lényeg, hogy ne váltogasd a kettőt.

Ha a szülőnek jelzi a gyerek, hogy áldozati szerepbe került, nem helyes, ha a szülő bagatellizálja a dolgot. De az sem, ha faggatózni kezd, azt pedig egyre több helyen lehet olvasni, hogy ne kezdje el hívogatni a vélelmezett elkövető szüleit. Mi a jó szülői stratégia?

Vegye komolyan a jelzést, és ne azzal foglalkozzon, hogy az ő gyereke mit csinált, ami miatt kipécézték, és mit csinálhatna másképp. Ebből a gyerek azt fogja kihallani, hogy ő tehet mindenről. Inkább mondja azt neki, hogy nagyon jó, hogy ezt elmondtad, és gondoljuk ki közösen, mi lehet a megoldás. Erősítsük a gyerekben, hogy a dolgok akkor tudnak javulni, ha jelezzük az iskolában, ami vele történik. Beszéljük át a gyerek félelmeit is, hogy mit tegyünk másképp, hogy ezek az élmények ne forduljanak elő újra.

És mindennél fontosabb a prevenció. Mi a lényege annak a technikának, amelyet ideális esetben minden iskola minden tanárának ismernie kellene?

Hatékony, ha az intézmény vezetője eldönti, hogy iskolai szinten fellépnek a bántalmazás ellen. Ilyenkor – ha már megvan a bullyingra vonatkozó esetkezelő protokoll – minden érintett, az iskola és a szülő is, tudni fogja, hogyan kell kezelni a bullying megjelenését. Így a félelmek is eloszlathatók és a szakembereknek sem kell éles helyzetben rögtönözniük (Jármi Éva írását erről itt tudja olvasni).

Nem feltétlenül gondolna rá mindenki, de a bántalmazók segítése is fontos. Hogyan lehet jól segíteni őket?

Fontos első lépés megérteni, hogy ezek a gyerekek nem gonoszak, csak rossz stratégiát választottak. A bántalmazó fő motivációja, hogy megszerezze a domináns pozíciót a csoportban, miközben nem hiszi el, hogy valódi elismerést vívhat ki. Azt nem tudod mondani neki, hogy „figyelj, ne legyél domináns!”, de azzal tudsz dolgozni, ha van olyan terep, ahol legalább egy kis dominanciája már van. Ezt érdemes erősíteni. Fontos, hogy olyan tevékenységben erősítsünk meg, ami a kortársak szemében is menő lehet, ezért ne a virágok locsolásával bízzuk meg és ne is küldjük szavalóversenyre – slam poetryre már sokkal inkább. Az ilyen gyerekeknek az a legfontosabb, hogy van-e egy olyan személy, lehetőség szerint az iskolán belül, aki hisz bennük.

* A magyar tudományos és köznyelvben angolszász hatásra a bullying szó terjedt el, így a jelenséget kibontó cikksorozatunkban mi is ezt használjuk.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom